Jó hangulat kerekedett tegnap délután a Bajor Gizi Színészmúzeumban, ahol a Nemzeti Színház nyitóelőadásának, Az ember tragédiájának alkotói találkoztak. Az összejövetelt a bemutató 10. évfordulója alkalmából Szikora János rendező hívta össze. A 2002. március 15-i színházavató előadást nem csak a színházszeretők sok évtizedes várakozása a Nemzeti Színház felépítésére tette jelentőssé, hanem korszerűsége és megosztó színpadra állítása is, mely vitathatósága ellenére mindenképp korát meghaladóan nagy formátumú előadás volt.
Szép tavaszi idő volt tegnap délután, mikor tűkön ülve várták a vendégeket a színészmúzeum csendes, ódon kertjében a Bajor Gizi Színészmúzeum munkatársai és a találkozó szervezői. Elsőként Berek Kati érkezett, aki 2002-ben a Tragédia kedvéért adta fel két évvel korábbi elhatározását, hogy azután csak nézőként jár színházba. A legendás színésznő volt az egyike azoknak, akik utolsónak léptek ki a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház kapuján, mielőtt felrobbantották azt. Az új Nemzeti Színház felépítése akkora öröm volt számára, hogy Szikora János felkérésére boldogan vállalta, hogy feladva önkéntes fogadalmát, színpadra lép az előadásban.
Számtalan ilyen és ehhez hasonló boldog, vicces és könnyes történetet idéztek fel a találkozón az alkotók, akik közül sokan eljöttek: ott volt Szarvas József és Pap Vera az előadás Ádámja és Évája, akik felidézték mennyire meglepte őket annakidején a felkérés. Ott volt többek között Hirtling István, Székhelyi József, Kőszegi Ákos, Telihay Péter a darab dramaturgja, és levélben köszöntötte a csapatot Demeter András Kolozsvárról.
Telihay Péter elmesélte, hogy pontosan emlékszik, arra a szituációra, amikor Szikora Jánossal ültek 2001 nyarán a kertben és a szövegen dolgoztak. Akkor húzták ki a legendás zárómondatot,- Ember mondottam, küzdj és bízva bízzál! - mely azután sokakat felháborított. Ehhez kapcsolódva Pap Vera elmesélte, hogy pontosan emlékszik, amikor 2002. március 11-én a diákoknak szóló főpróba végén egy fehér inges tiszta tekintetű fiatalember az alkotókkal való beszélgetés közben felállt és azt mondta, mennyire örül, hogy az a mondat nem hangzott el, és köszöni hogy ez őbenne belül hangozhatott el. A jelenet annyira kifejező volt számára, hogy szavak nélkül sokkal pontosabban mondta el ezt a gondolatot. Azóta ez a fiatalember színész lett.
Az összegyűltek nevetve idézték fel, a sok szempontból, hősiess időszakot 2002 januárjában. Ekkor kezdték meg a színpadi próbákat, de az épületben még javában zajlottak az építési munkák. A próbák során az ügyelő hangosbemondójában leggyakrabban elhangzó mondat: Kérem, azonnal fejezzék be a fúrást! Ki fúr! Azonnal hagyja abba! Zavarja a próbát!
A találkozó szép pillanata volt, mikor Bubnó Tamás és az akkori gyermekkar, az akkor hét év körüli, mára már nagy kamasz gyerekek, akik a nyitókép angyalkórusa voltak, elénekelték az akkori dalt.
A délután egyetlen hivatalos része az volt, mikor Szikora János átadta akkori rendezői példányát, Dr. Ács Piroskának, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatójának, aki elmondta, mennyire fontosnak és példaértékűnek tartja ezt a gesztust, hiszen az Intézet egyik fő feladata, hogy gyűjtse a színháztörténet dokumentumait, hogy azok a későbbi korok számára kutathatóak és dokumentáltak legyenek. Az igazgató elmondta még, hogy Országos Színháztörténeti Intézet ebben az évben ünnepli fennállásának 60. évfordulóját, így a délután kettős jubileumot ünnepelt.
Az eseményt kötetlen beszélgetés, filmrészletek, zenehallgatás zárta.
Szerző: Csúcs Krisztina
Színház.hu
Csúcs Krisztina Budapest, 2012. március 14.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.