Lőrinc Katalin Harangozó-díjas táncművész, a Táncművészeti Főiskola tanára a rokon szakmák képviselőjeként lett tagja a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) programját összeállító testületnek. A válogatás befejezése előtt nyilatkozott a 168 órának, a válogatás után pedig a Színház.hu-nak.
A 168 óra cikkéből:
“Elvileg a hajdani szakmai szövetség utódjának, a Magyar Színházi Társaságnak a feladata a POSZT lebonyolítása. Ha jól tudom, idén először a nemrég megalakult, vidéki színházakat tömörítő Magyar Teátrumi Társaság is képviseltetni kívánta magát a válogatásban. Nincs is semmi baj ezzel, világnézeti korlátoltságról egyik zsűritag esetében sem beszélhetünk. Mindegyikünk maga választja ki, melyik nap mit néz meg, de állandó kapcsolatban vagyunk, megbeszéljük a látottakat. Egyfelől: a bővülés a deklaráltan jobboldali Teátrumi Társaság erősödését jelzi. Másfelől: azt hittem, hogy a válogatók valamiféle szisztéma szerint haladnak” – árulta el Lőrinc Katalin.
Lőrinc Katalin Fotó: Revizor
Vidéki színházi élményei kapcsán elmondta, a színház a színészbüfével, a színészházzal külön univerzum minden városban. “Vidéken a színház sokkal fontosabb, mint azt egy fővárosi képzelni tudná. A színházak esténként és a hétvégi délutánokon is megtelnek, mindenki elegáns, ad magára. Egy konkrét példa a látogatottságra: a negyvenezres Zalaegerszegen kilencezer a színházbérletesek száma! A bérletesek mindenütt köszönő viszonyban vannak, az agoraként működő színházi előtérben beszélik meg egymással az élet apróbb-nagyobb történéseit. Ugyanakkor a tizenöt és huszonöt év közötti korosztály nincs igazán jelen. Ezt persze Budapesten is így láttam. Ők inkább alternatív helyszínekre járnak, de talán látogatnak ifjúsági előadásokat is, a mi válogatási körünkbe azonban ezek nem tartoznak bele. A vidéki színház nézőterén ugyanúgy érzékelhető az a sajátos közösségi élmény, az erős összetartozás, mint a színészek között a büfében, színészházban. Amelyet ugyanakkor áthat a hajdani évtizedek békésen provinciális hangulata. A büfében és a színfalak mögött azt érezni: van bizonyos félelem a jövőtől, de mivel a színészek alapjában a hivatásuk szerelmesei, szakmailag minden körülmények között próbálják a legtöbbet nyújtani. Egyébként ugyancsak régi időket idéz, ahogyan egyes vidéki színházak vezetői a POSZT válogatóját fogadják: szívük szerint a vörös szőnyeget is elé gurítanák” – fejtette ki a válogató, aki szerint a vidéki repertoárt szigorúan a közönség igénye alakítja.
“Úgy gondolom: a szakmai munka hétköznapjait nem az ideológia dönti el. Inkább színházszakmai gondom akadt nemcsak vidéki, de néhány kedvelt fővárosi teátrum esetében is. Ők rutinszerűen követik a Sztanyiszlavszkij-módszert, amelyet számos európai műhely részben túllépett, részben magába építve haladott meg. A jelenkor színházának a puszta katarzison, feloldáson túl az is célja, hogy minél inkább megmozgassa a nézőt szellemileg. Az itt-ott tapasztalható pozitív impulzusok mellett mintha megállt volna az idő” – magyarázta Lőrinc Katalin, aki hozzátette a változáshoz intellektuális képességek mellett bátorságra is szükség van.
A Színház.hu POSZT-válogatókkal készült interjúját itt olvashatják.
Hamarosan interjút közlünk Lőrinc Katalinnal, aki a válogatás után nyilatkozott lapunknak.
Forrás: 168 óra nyomtatott száma
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.