"Rögtön van visszajelzés" - Egy szerethető boszorkányról

Először láthatjuk Kecskeméten gyermekdarabban Csombor Terézt. A színésznő A kétbalkezes varázsló nyugdíjas boszorkányának bőrébe bújik a Katona József Színház színpadán.

Csombor Teréz még sohasem játszott gyerekdarabban Kecskeméten, holott a teátrum színésznője mind a mai napig imádja a meséket. A kétbalkezes varázslóban egy házmesterré avanzsált nyugdíjas boszorkány bőrébe bújik a művésznő. - Volt miből táplálkoznom a karakter megformálása során, hiszen rengeteg féle boszorkányt ismertem meg a mesékből. Ezek mind nagy hatással voltak rám, de emellett Irma néni figurájába beleszőttem a saját egyéniségem és a rendező elképzelését is – tudtuk meg Csombor Teréztől.
A színésznő korábban a győri teátrumban játszott mesedarabokban. Akkor két ellenpólust is kipróbálhatott, ugyanis boszorkányt és királykisasszonyt is alakított. - Imádok gyerekeknek játszani, mert nagyon jó közönség, őszintén, azonnal reagálnak. A színészeknek egy mesedarab kiváló lehetőség, hiszen lubickolhatunk a szerepben, rögtön van visszajelzés, hálás feladat. Próbálom kedves karakterré tenni, de természetesen nem hiányozhatnak belőle a boszorkányos vonások sem, igazi felüdülés ez a szerep és van egy jó számom, amit a két fiatallal együtt táncolunk.

orr

"Valóban kicsit macerás, de megéri, mert a gyerekeknek nagyon tetszik a bosziorrom" – meséli Csombor Teréz. "Nagyokat nevetnek, amikor Irma néni megjelenik a színpadon, és meglátják a hatalmas orrát. Előadás előtt legalább félórás művelet, míg elkészül a „remekmű”. Először felmerült, hogy madzaggal oldjuk meg a műanyag orr rögzítését, de ezt elvetettük, mert egy igazi bosziról nem lóghatnak madzagok. Úgyhogy maradt a hoszszabb időt igénybe vevő ragasztás. Utána következik a smink, és akkor lesz teljes a művelet, amikor a hosszú, bongyor, hófehér haj is a helyére kerül".

A színésznő szerint Irma néni a lelke mélyén akkor sem volt igazán gonosz, amikor még nem volt nyugdíjas. - Most, hogy végre jó lehet, örül, hogy segíthet a fiataloknak. Amikor Győrben, A varázsfuvolában Papagenát játszottam, úgy féltek tőlem a gyerekek, hogy kiszaladoztak a nézőtérről. Jeles András rendező ugyanis azt kérte tőlem, hogy legyen félelmetes a figura. Akkor gonosz boszorkány voltam. ketbalkezes_varazslo A kétbalkezes varázsló boszorkánya úgy véli, a darab egyik előnye, hogy a mai világban játszódik. – A történet helyszíne nem valahol, túl az Óperencián van, hanem egy lakótelepen. A figurák is közeliek, közöttünk élnek, ismerős minden, így magukénak érezhetik a mesét a gyerekek – tudtuk meg Csombor Teréztől.

forrás: kecskemetikatona.hu, baon.hu

süti beállítások módosítása