Pécsi Sándor 90 éve, 1922. március 18-án született. Rá emlékezik a Színház.hu és a Színházkolónia.
A színész pályájáról:
Tizennégy éves koráig papnak készült, ekkor határozott úgy, hogy nem az egyház, hanem inkább Thália papja lesz. Az ötlet szülei részéről a lehető legteljesebb elutasításra talált, olyannyira, hogy előttük többé szóba sem hozta a témát, sőt érettségi után a kedvükért beiratkozott Budapesten a jogi karra. Csak két szemesztert bírt ki az intézményben, aztán jelentkezett a Színiakadémiára, ahová nyomban felvették.
1944-ben kapta meg a diplomáját, s először Sátoraljaújhelyre, majd Szombathelyre szerződött. Itt szinte azonnal megkapta a behívóparancsot, de a katonaságtól hamar megszökött és hónapokig tartó bujkálás után tért haza. Az 1945-46-os évadban Miskolchoz kötötte a szerződése, e rövid idő alatt mintegy ötven szerepet játszott el kiválóan. 1946-ban került fel Budapestre, Várkonyi Zoltán Művész Színházához, 1948-ban lett a Madách Színház tagja, e társulathoz korai haláláig hű maradt.
Kortalan színész volt, huszonévesen öregember-szerepek sokaságát játszotta el nagy sikerrel. Drámai hősként, vérbő komikusként, karakterszínészként, táncos-komikusként egyaránt emlékezeteset alakított, legendás sokoldalúságával képes volt újra és újra meglepni a publikumot. Nemcsak kollégái és a közönség, hanem a kritikusok is imádták. Híres volt a gyűjtőszenvedélyéről: háza múzeumhoz volt hasonló, kertje tele volt régi kőedényekkel, oszloptöredékekkel. Megszerezte a Hősök terén ledöntött Sztálin-szobor egyik kezét is, amelyet szintén itt helyezett el.
Mindössze ötven évet élt. 1972. november 4-én szívroham okozta a halálát Budapesten. Művészetét 1951-ben és 1953-ban Kossuth-díjjal ismerték el, 1961-ben érdemes művészi, 1968-ban kiváló művészi címmel tüntették ki.
Négy érdekesség Pécsi Sándorról:
- Nagy műgyűjtő hírében állt. „A szépség az éltető elemem” - vallotta. Gyűjteményében festmények, grafikák, cseréptányérok, háziszőttesek, könyvek (hozzájuk tartozó kritikákkal, levelezéssel), mézeskalácssütő dúcok, bronzkori állatszobrocskák és egy római kori szarkofág is megtalálhatóak voltak. Saját kellékeket vitt a próbákra, amiket beépített az előadásba. Kertjét is maga ápolta: „Ez a pepecselés számomra pihenés és szórakozás is.”
- Meghatározó élményei közé tartozott, amikor 1963-ban 24 napig Angliában tartózkodott. Minden este színházi előadást látogatott, meglátogatta Shakespeare szülővárosát és két szál virágot hozott onnan emlékbe.
- Sarkadi Imre Szeptember című drámájában öreg parasztot alakított és kitalálta, hogy nyerget varr. Amikor megkérdezték tőle, hol látott ő már ilyet, azt válaszolta: „Sehun, jól is néznénk ki, ha az ember mindig az agyára támaszkodna.”
- 24 évesen hatvanéveseket alakított. Negyvenévesen is. Pályafutásának első három évét leszámítva, 1948-tól haláláig a Madách Színház tagja volt. Falstafftól félt, de amikor „utolérte a szerep”, nagy gonddal készült az alakításra. A szöveg tanulása közben halt meg, megállt a szíve.
Naplórészlet Pécsi Sándortól
A Színházkolónia régi újságcikkekből szemezgettett:
Miért lett színész?
Különb akartam lenni, mint mások. Tisztán emlékszem, hogy kilenc éves koromban drága jó nagyanyám egyszer igazságtalanul megpofozott. Sértettségemben két alternatíva állt előttem. Vagy öngyilkos leszek vagy megmutatom. Megmutatom, hogy nagy ember leszek és akkor majd szégyellni fogják ezt a pofont. Nem az öngyilkosságot választottam, a másik út praktikusabbnak tűnt. Esztendőkön keresztül papnak készültem. 14 éves voltam, határoztam; nem az egyház, hanem Thália papja leszek. Családom hallani sem akart erről. Mi igazi kispolgárok voltunk. Így érettségi után a jogra kellet iratkoznom, két szemeszter után azonban otthagytam. Rendezőgyakornok lettem a filmgyárban. Filmrendező! Ez már másképp hangzott a családban, hiszen azt mindenki tudta, hogy egy filmes száz meg száz embernek parancsol. Ez pedig a kispolgári élet ideálja volt. Innen már csak egy vargabetű és mégis csak színész lettem. (1961)
A Miskolci Nemzeti Színházban töltött időről:
Gyötrelmes, küzdelmes, halálosan fárasztó élet volt akkoriban a vidéki színészet, de minden további eredményemnek mégis ez az alapja. … Tíz hónap, hetente legalább két premier, összesen 44 szerep. (1955)
A színészetről:
A színészet: varázslat. Sámánkodás. Minden előadáson a színész meg a közönség együttesen teremt valami olyan soha-nem volt, soha-nem-lesz hangulatot, közeget, amelyben az író mondanivalója eljut az egyik résztvevőtől a másikig. A színész naponta szüli újjá a színpadi alakot. S bár ugyanaz a szöveg, ugyanaz a hangszerelés, az intonáció mindig a közönségtől függ.
Nem szeretem a premiert, sem a protokollt. Legteljesebb értékű énemnek a homo ludenst, a játékos embert tartom. Sokféle figurát alakítottam. … Minden nap újabb és újabb harcot vívunk az ezerfejű cézárral, a közönséggel, a kifejezéssel, a sikerrel, az elégedettséggel. Leginkább ezért önmagamnak játszom. (1968)
A sikerről:
Álszerénység nélkül mondom: engem meglep a siker. A premieren mindig úgy érzem, jóval alatta maradtam a lehetőségeknek. (1955)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.