Lukács Sándor: a szemérmes színész nyűgöz le

Lukács Sándor magánéletről, színészetről beszélt a Kiskegyednek. Lapszemle.

“Nem gondolom, hogy a hűség csak a korábbi generáció sajátja lenne. Az emberekből inkább az önirónia hiányzik, és az, hogy bizonyos esetekben engedjenek akaratukból. A mi házasságunk sem tökéletes: vannak viták és viharos órák, de ezek minden esetben megoldhatóak humorral és őszinteséggel. Emlékszem, édesapám is kételkedett eleinte a döntésemben. Meg volt róla győződve, hogy egy színésznek nem való a házasság. Aztán ahogy teltek az évek, és látta, hogy a dolog működik, megnyugodott” – árulta el Lukács Sándor a Kiskegyednek.

A színészetről szólva elmondta, ha a színház nézőterén foglal helyet, akkor is az a színész nyűgözi le, amelyik szemérmes, és úgy meg tudja élni magányát a színpadon, mintha tényleg egyedül lenne egy sötét szobában. “Az igazi színész kiáll a közönség elé, nem mond egy szót sem, mégis érzelmeket közvetít. Ehhez persze nem elég a szerepet megtanulni, egész emberként kell mögötte lenni” – fogalmazott a Vígszínház színésze, aki arról is beszámolt, hogy voltak őrjöngős évei, de mára lenyugodott, és a legjobban azt a nyugalmat és csöndet szereti, ami előadás után otthon várja.

Arról, hogy egy színész ma már főként akkor tehet szert nagy népszerűségre, ha a televízióban is szerepet vállal így vélekedett: “Ez nagyon erős jelenség, és én leginkább a fiatal kollégákat sajnálom emiatt. Mi még a szakmánkon keresztül érhettünk el sikereket, megkaptuk a lehetőséget, hogy tehetségünk által legyünk híresek – és a mai napig is ebből élünk. Persze az egy másik világ volt”.

Lukács Sándor lenyűgözőnek és irigylésre méltónak tartja azt a szakmai kapcsolatot, amely az ő generációja és az akkori színészóriások között alakult ki. Neveket is említ: Kern Andrással, Tahi Tóth Lászlóval olyan nevektől tanulhattak és dolgozhattak együtt nap mint nap, mint Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Bilicsi Tivadar.

“Felejthetetlen volt ezekkel az emberekkel együtt dolgozni, majd próba után meginni egy pohár bort a társalgóban. Rajongtunk értük, lestük minden mozdulatukat, és nem csak a színpadon! Már abból is rengeteget lehetett tanulni, ahogy rágyújtottak egy szivarra meg ahogy a szájukhoz emelték a poharat” – emlékezett vissza a színész.

Forrás: Kiskegyed