Ráckevei Anna: már 1996-ban szóltak, hogy nem jó oldalon állok

Már az ötödik évadját tölti a debreceni Csokonai Színházban Ráckevei Anna, aki a Dehir.hu-nak az elmúlt időszakról és a színházi szakma helyzetéről is nyilatkozott.

Jól érzem magam a színházban, és nagyon megszerettem magát a várost is. Ha nem hoz ide a sorsom, nem ismerek meg olyan embereket, akikkel baráti kapcsolatba kerültem itt, Debrecenben. Az persze okoz némi nehézséget, hogy sokat kell utazni, mert szerteszét van így a család (Ráckevei Anna férje Horváth Lajos Ottó színész – a szerk.), miközben ma már nagyon megnézi az ember, hogy mikor, hova és mivel megy” – árulta el a dehir.hu-nak a színésznő, aki Nagyváradon, Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című drámájában is játszik a Szigligeti Színházban. “Egy festőnőt alakítok benne, akit Velence megbíz azzal, hogy fesse meg a lepantói csatát, a törökök felett aratott nagy győzelmet közpénzből, és ő a maga feje után megy, nem olyan képet alkot, amit a megrendelő, a dózse szeretne… Beleszólhat-e hatalom a művészetbe, illetve ki kell-e szolgálnia a művészetnek a politikát, ha az anyagilag támogatja? – ezek roppant fontos kérdések. Az is érdekes, mennyiben más ott a színjátszás. Szerintem visszafogottabbak a nagyváradi magyar színészek, miközben kicsit erőteljesebben használják a nyelven túli színházi eszközöket” – mesélte Ráckevei Anna.

rackevei_anna

Ráckevei Anna (Fotó: Femina.hu)

A színésznőt arról is kérdezték, hogy a magyar színházi szakmában szekértáborok feszülnek egymásnak. “Furcsa ez, mert még 1996-ban történt, hogy odajött hozzám a szakma egy meghatározó személyisége egy rendezvényen és azt mondta: Anna, a maga pályája most odaérkezett, amikor sorra kellene kapnia a jelentős, nagy női szerepeket. Csak tudja, az a baj, hogy nem jó oldalon áll. Én akkor néztem, és tényleg nem értettem, miről van szó, hol állok én, és hol kellene állnom. Csak annyit tettem, hogy igent mondtam egy számomra kedves, nagyra becsült ember, Gyurkovics Tibor felkérésére, és részt vettem egy rendezvényen, ahol történetesen az alternatív Kossuth-díjat adták át. Aztán hamarosan megértettem, mit jelent ez a megjegyzés a gyakorlatban, amikor például úgy alakult, hogy a színházban, melynek tagja voltam, nem tudtak szerepet adni egész évadban… Csak éppen ezt nem mondta ki senki, nem mondták a szemem, hogy azért, mert… A helyzet bizonyos értelemben máig változatlan, a szakma megosztott, kettészakadt, ami ugyanakkor azért is lehet érdekes, mert nagyobb teljesítményre sarkallja mind a két oldalon állókat” – fogalmazott Ráckevei Anna.

Arról is beszélt, miként készül egy-egy szerepre. “Egy szerepet fel kell építeni, úgy, mint egy házat, lépésről lépésre, tégláról téglára. A próbafolyamat során alakul, formálódik a szerep, sokat segít, ha van mihez kötni a szöveget, mozgáshoz például, színpadi jelenethez. A Képzeletbeli operett például azért volt nehéz darab, mert a mondatok, a jelentések nem hagyományos módon kapcsolódtak össze. Amikor csak felolvastuk a szöveget, nehéz volt megtalálni a kapaszkodókat. Amikor viszont elkezdtünk dolgozni a színpadon, akkor már könnyebb volt minden. Sokféleképpen lehet egy-egy szerepet tanulni. Magamról tudom, hogy amikor megkapom az első szöveget, szeretek végig abból dolgozni, és azon jelölni, ha bármi változik, módosul, nem pedig újra kezdeni a folyamatot egy új, egy még frissebb szövegkönyvvel” – fejtette ki a színésznő aki szerint ma is születnek jó magyar filmek, és nagyon sok értékes színházi előadás is.

“Csak az a baj, hogy nem igazán jó az énképünk, nem bízunk eléggé magunkban, túlságosan negatív módon viszonyulunk önmagunkhoz. El kellene hinni, hogy mi, magyarok, tehetséges nép vagyunk, hogy jó az, amit csinálunk. Amikor például a Képzeletbeli operett előadásával Párizsban járt a Csokonai Színház, ott a francia közönség állva, vastapssal ünnepelte a társulatot, és a francia színészek sorban álltak az öltözőnél autogramért” – idézte fel Ráckevei Anna.

Forrás: Dehir.hu

süti beállítások módosítása