Másodszor kerül átadásra a Kállai Ferenc Életmű Díj

Dániel Vali színművész és Roskó János öltöztető kapja az idén a Kállai Ferenc-életműdíjat, amelyet a színházi világnapon, március 27-én este adnak át a Magyar Színházban, az István, a király című előadás előtt.

A díjat 2011-ben Kállai Ferenc végrendelete alapján alapították, özvegye segítségével. Az alapító okirat szerint az elismerést a Magyar Színház, illetve a régi Nemzeti Színház egy-egy, húsz éve a társulatnál dolgozó színészének, valamint az előadások létrejöttében közreműködő technikai munkatársnak ítélik oda a Színházi Világnapon.

Daniel_ValiDániel Vali (forrás: Magyar Színház)

 

Dániel Vali a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1965-ben végzett Simon Zsuzsa és Gáti József tanítványaként, azonnal a Nemzeti Színház szerződtette. Azóta folyamatosan a társulat tagja, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze. Művészetét 2002-ben Aase-dí­jjal, 2008-ban pedig a Magyar Színház Főnix dí­jával ismerték el. A Magyar Színházban jelenleg Mrs. Higgins szerepét alakítja a My Fair Lady című produkcióban, látható Háy János Házasságon innen, házasságon túl és John Ford Kár, hogy kurva című darabjában, valamint a Sweet Charity című előadásban is játszik.

A színház közlése szerint Roskó János öltöztető 1989 augusztusa óta tagja a társulatnak.

süti beállítások módosítása