Egyelőre őrizetlen az Operaház

A Magyar Állami Operaház megszüntette az opera épülete, üzemháza, próbaterme, továbbá az Erkel Színház vagyonvédelmére, illetve járőrszolgálat és pénzkísérési szolgáltatások ellátására kiírt közbeszerzési eljárását − derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

Az intézmény 2011. december 29-én hirdetett közbeszerzési pályázatot, azonban 2012. február 17-én módosította, bár az eredeti ajánlattételi határidő február 12-én lejárt – adta hírül a Napi Gazdaság Online.

A szigorított pályázati feltételek szerint csak olyan cég felelt meg az eljáráson, amely az elmúlt két évben (2009−2010 helyett az új kiírás szerint 2010−2011-ben) rendelkezik összesen legalább nettó 100 millió forint értékű referenciával és minimum nettó 80 millió forintos, színházi objektum őrzés-védelmére, portaszolgálatára vonatkozó referenciával. Az ajánlattevőnek fel kell tudni mutatni az elmúlt két évben legalább egy, különösen védett személy részvételével zajló kormány-, állami vagy diplomáciai rendezvényen való közreműködésre vagy a Köztársasági Őrezreddel, Terrorelhárítási Központtal való együttműködésre vonatkozó referenciát. A pályázó cégeknek például magánnyomozót is alkalmazniuk kell. Az eljárás ajánlattételi határidejét március 12-re módosította a Magyar Állami Operaház, az eljárás megszüntetéséről pedig március 16-án jelent meg tájékoztató a közbeszerzési értesítőben.

süti beállítások módosítása