Színház a gödörben 2. - Mi történt a találkozón?

Második alkalommal gyűltek össze a színházi szakma képviselői, hogy a Színház a gödörben című konferencián vitatkozzanak, egyeztesenek. Erről olvashatnak beszámolót. 

A Magyar Teátrum beszámolója:

Az iskolák és a színházak kapcsolata valamint a művészek érdekérvényesítése volt a két témája a Színház a gödörben II. névre keresztelt, a színházi szakmát párbeszédre sarkalló konferenciának március 19-én, hétfőn Budapesten. Magyarázatra szorul a cím: az elsőt még a megszűnt, illetve átkeresztelt Gödör Klubban tartották, a mostanit már új helyen, a Kossuth Klubban. Nehéz és változó helyzetben van a színházi szakma – ebben mindenki egyetért, erre is utal a rendezvénysorozat elnevezése. A szervezők ezúttal is az egymás irányába tapogatózó két nagy szakmai tömörülés, a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság voltak.

Az első szekcióban igen sok felkért felszólaló volt, szám szerint tizenkettő, így a kijelölt két és fél óra java részében inkább az egyes színházak, társulatok egyenként mutatták be az iskolai programjaikat, az átfogó kérdések megvitatására csak fél óra jutott. Kőszínházi és független színházi szakemberek egyaránt hangsúlyozták: kardinális kérdés az iskolások színházi nevelése, hiszen nem csak a jövő, hanem már a jelen közönségének is fontos részei ők.

A nagy színházak a meglévő előadásikra vagy azok mellé építenek csábító programokat a diákoknak – Fekete Péter igazgató és Kulcsár Edit művészeti főtitkár hosszasan sorolta a békéscsabai illetve adebreceni színház ilyen irányú kezdeményezéseit: a rendhagyó irodalmi órákat, a beavató színházi előadásokat, az Ádámok és Évák ünnepét. A békéscsabai direktor hangsúlyozta: feladatuk, hogy a minden gyerek számára egyforma esélyt biztosítsanak a színházhoz jutásban, akár anyagi, akár földrajzi a nehézség. Az utazás sokszor többe kerül, mint maga a színházjegy – erre forrásokat kell találni. Az alternatívok, élükön Zrinyi-Gál Vince, a KOMA társulat vezetője a küldetéstudatukat hangsúlyozták: önállóan gondolkozó és kommunikálni képes közönséget szeretnének kinevelni.

Mindkét színházi formában igen kedveltek a három szakaszos drámafoglalkozások: egy bevezető, felvezető foglalkozást követően a gyerekek megnézik az előadást, majd egy újabb csoportos óra-másfél következik, amikor a darab egyik felvetett problémáját (például: barátság, szülők válása, a fiatalok szórakozási szokásai) járják körbe egy drámapedagógus vezetésével. Erre sokszor az idő elhúzódása miatt később, már bent, az iskolában kerül sor.

Elhangzott: népszerűek a teátrumokon kívül, az iskolában megtartott színházi előadások is. Egy felszólaló pedagógus szerint ezek a rendhagyóságuk miatt érdekesek a gyerekek számára, ráadásul az osztályteremben azok is színházi élményhez juthatnak, akik nem engedhetik meg maguknak a kőszínházi jegyárakat.

A jelenlévők egyet értettek abban, hogy felelőssége van a színházi pedagógus személyének, jó kezekbe kell kerülniük a gyerekeknek. Volt, aki a mellett szólt: elvárja ezen a területen a minőségellenőrzést és szakemberek képzését a felsőoktatásban.

A második nagy blokkot, a színészek érdekérvényesítéséről szóló fejezetet Sándor Erzsi moderátor közbeékelt kérdései tették pörgővé. Ekkor már főleg jogászok ültek a pódiumon, így gyakran került szóba az új előadó-művészeti törvény, ezzel kezdett dr. Gyimesi László, a Nemzeti Érdekegyeztető Testület elnöke is: „Korábban semmilyen jogi szabályozása nem volt se az előadó-művészetnek, azon belül a színháznak sem. A törvénynek két területe van: az egyik az állam és az előadó-művészet viszonyát, elsősorban a finanszírozás módját rögzíti, a másik a sajátos foglalkoztatási formákat. Mint köztudott, a törvényt tavaly módosították: a hat kategóriás támogatási besorolást 2013. januárjától három váltja fel – ennek tapasztalatait annak idején majd ugyancsak át kell beszélni.”

A foglalkoztatási formákkal sokan elégedetlenek: a színházakban egyre kevesebb a közalkalmazott – a színészekkel vállalkozóként vagy betéti társaságként kötnek szerződést az intézmények. Sokan kifogásolták, hogy így, a nyári hónapokban a határozott idejű szerződések miatt nem jutnak pénzhez. Aki EKHO-san adózik, gyakran találkozik azzal, hogy nem szívesen foglalkoztatják olyan helyeken, például szinkronban, forgatásokon, ahol számlát kell adni.

– A jelenlegi színházi intézményrendszer nem tartható fent, nincs rá állami pénz. – jelentette ki dr. Kriza Zsigmond. – Ennek jelei mutatkoznak a Játékszín, a Kamaraszínház és részben a József Attila Színház esetében. A MOZAIK Művész Egyesület alelnöke, a törvénymódosítás egyik alkotója viszont szólt arról is, hogy a törvény azt a célt tűzte ki, hogy alapvetően a felsőfokú végzettséggel (vagyis: a budapesti és a kaposvári színművészeti egyetemeken végzettek) jussanak lehetőségekhez. Ezt szolgálja a törvény azon kitétele: hogy a nemzeti besorolású színházakban játszók 75, a kiemeltekben pedig 60 százalék legyen diplomások aránya. E szerint a fennmaradó rész lesz csak a Színész I. és II. papírral rendelkezőké.

Miért gyenge a színészek érdekképviselete? Erre a kérdésre dr. Tomori Pál, az Előadóművészeti Jogvédő Iroda igazgatója sorolta a válaszokat: „A pályára kerülés nem korlátozható – felkészültségétől függetlenül mindenkinek joga van, hogy színészként dolgozzon. A foglalkoztatás minimális feltételeit, vagyis se a pénzt, se a munkaidőt nem lehet megszabni, hiszen sokfélék a szerződések. Szolidaritás, vagyis, hogy valaki ügyek élére álljon, a nagy nevektől várható el.

Az ügynökséghez tartozás előnyeit dr. Póka Júlia (KÉK Művészügynökség) ecsetelte: a művész csak a saját dolgára koncentrálhat, minden Munkatársunktólisztráció a hivatalos képviselőire marad: a szerződések, egyeztetések, koordinációk, jogi lépések, sajtókapcsolatok, referenciaanyagok, olykor még munkák közvetítése is.

Szó esett arról is, van-e a színészeknek életpálya modellje. dr. Gyimesi László felidézte, hogy a Széll Kálmán-terv szól arról, hogy ahol megszüntetik a korai nyugdíjat, ott ki kell dolgozni az életpálya modellt. Ám ő az előadóművészetek esetében nem találkozott olyannal, aki ezzel foglalkozna. „Közhelyes, de sajnos örökérvényű megállapítás: mindenkinek, aki a színi pályára készül, számolnia kell azzal, hogy itt az egyetlen biztos a bizonytalanság”.

Optimista felvetést tett ugyanakkor Fekete Péter az első blokkban: javasolta, hogy változtassák meg a vitasorozat nevét: „Színház a bástyán” vagy „Színház a hídon”-ra. (Szerző: Csicsely Zoltán)

A Népszabadság beszámolójából:

(...) Meglehetősen kevesen érdeklődtek a konferencia második része iránt, amely az érdekérvényesítésről szólt. Ennek a képessége a szolidaritással együtt - Tomori Pál, az Előadó- művészi Jogvédő Iroda igazgatója szerint - meglehetősen gyerekcipőben jár. Azt javasolta: nagy tekintélyű, közismert színészek karolják fel az ügyet, álljanak a mozgalom élére, mint Amerikában. A színészkamara létrehozásának vágyát azonban szerinte el kell felejteni. Egy ilyen szervezet ugyanis nem állítható párhuzamba az orvosokéval vagy az ügyvédekével, nem ruházható fel például azzal a jogosítvánnyal, hogy eldöntse, ki dolgozhat a szakmájában és ki nem. Ráadásul a legtöbb művész valamilyen vállalkozói formában dolgozik, így a munkafeltételekről való egyeztetés vagy az ártáblázat kidolgozása szigorúan büntetendő kartellnek minősülne.

A vállalkozási kényszer kérdése sem először került szóba. Az elmúlt évtizedekben sokan választották az akkor kedvezőbbnek tűnő vállalkozási formát. Mára viszont már ennek a következményeit nyögik a kedvezőtlenebb feltételekkel, pár tízezres nyugdíjakkal. A kényszervállalkozást próbálta visszavágni az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) is, amely a művészeknek és az újságíróknak adott jutányosabb adózási lehetőséget, hiszen jóval kevesebb költségük van, mint azoknak, akik nem pusztán a szellemi képességeiket bocsátják áruba. A konferencián azonban többektől elhangzott: számla nélkül ma már nincs munkalehetőség, az ekhós pénzfelvételt viszont egyáltalán nem tolerálják bizonyos művelődési házak, szinkronstúdiók, filmes cégek. A megbízók ugyanis terhesnek érzik az újabb papírmunkát. (Szerző: Szemere Katalin)

Forrás és tartalmi partner: Magyar Teátrum

további forrás: Népszabadság