Gulyás Dénes nem fél a hangvesztéstől

Az ma már csak érdekesség, hogy Gulyás Dénes operaénekes eredeti szakmája géplakatos volt, mert évtizedek óta énekel, tanít, vagyis a zenével foglalkozik. Miközben azért irányítói feladatokat is ellát, hiszen a Pécsi Nemzeti Színházban, az operatagozat vezetője. Emellett országgyűlési képviselőként is tevékenykedik. A Pécsi Riport kérdezte.

A Pécsi Riport cikkéből:

gulyasdenes

“Kisgyermekként valaha a nagyapámnál voltam vendégségben. Az „öreg” kádármesterként dolgozott. Szeretett dalolni a nagypapa, egyszer pedig nekem is adott egy feladatot. A kedvenc nótáját hallás után kellett visszaénekelnem neki. Kisfiúként, persze „cérnahangon”, ám sikerült hibátlanul a dolog. Akkor figyelt fel rám a nagyapám, a fűrészbak mellett” – idézte fel a múltat Gulyás Dénes operaénekes a lapnak. Arról is mesélt, hogy rossz általános iskolai bizonyítvánnyal nem mehetett gimnáziumba, így kötött ki egy budapesti iparitanuló-intézetben, ahol a képzés gyakorlati részét az óbudai Hajógyárban töltötte el. Később estin leérettségizett, azután továbbtanult. “Mert azért a muzsika mindennél fontosabb volt számomra. A Honvéd Művészegyüttesében rögtön szólista lettem, a lehető legfiatalabban. (…) Ha holnaptól nem jönne ki tiszta hang a torkomon, akkor is megtalálnám a helyemet az életben. Keresnék új célokat, kihívásokat. Szerencsére van mire visszaemlékeznem, a színpadok világából is” – fogalmazott Gulyás Dénes.

A pécsi operáról azt mondta reméli, hogy az elkövetkezőkben fejlődni is tudnak. “A magánénekesek számát szeretném bővíteni. A kórusban is lehetnének többen. A zenét a Pannon Filharmonikusok adják, akik ebben nem magyar, hanem európai szinten állnak, de inkább a világ élvonalába sorolnám őket. Mégis jobb lenne, ha létezne saját zenekara a társulatnak, bár ez jelenleg rendkívül nehéznek tűnik. Olyan népszerűsítő zenei programokat szervezünk, amikkel még több emberhez, felnőtthöz, fiatalhoz, gyermekhez juthatunk el. Nem csak a saját falaink között, de kimozdulva onnan, akár a megye településeire, netán messzebbre szintén elérhetünk. Azt szeretném, ha nem csak a pécsiek kiváltsága lenne, hogy minket hallgasson, élvezze azt, amit nyújtani tudunk” – magyarázta az operatagozat vezetője.

Gulyás Dénes arról is beszélt, hogy szerinte ugyanis olyanok is kaptak komoly állami, illetve magánkitüntetéseket az utóbbi évtizedekben, akik arra talán nem teljes egészében szolgáltak rá. Miközben világhírű operaénekesek és a komoly művészetek jelesei, azok, akik már régen megérdemelnék, nem vehettek át kiemelkedő elismeréseket.

süti beállítások módosítása