Hatalmas siker Omanban a magyar Mozart-produkció

Szombaton este rendkívüli sikerrel mutatták be az október elején megnyílt  Maszkati Királyi Operaházban (ROHM) Mozart Szöktetés a szerájból című daljátékát; a második előadásra vasárnap este kerül sor. Káel Csaba, az előadás rendezője, a Művészetek Palotája vezérigazgatója hosszú vastapsról számolt be az MTI-nek.

"A női főszerepet, Konstanzét alakító világhírű szopránt, Elena Mosucot, az Ozminként színre lépő legendás basszust, Kurt Rydlt és a Belmontét játszó Rainer Trostot a közönség szokatlanul melegen ünnepelte, csakúgy mint a Blondét éneklő Rácz Ritát és a Pedrillót megformáló Balczó Pétert" - mondta el a rendező az MTI-nek, hozzátéve, hogy a térség magyar kulturális attaséja szerint az ilyen, Európában megszokott lelkes fogadtatás ott igen ritka. A közönség fele helyi személyiségekből állt, de az Omanban élő külföldiek és ott időző turisták is szép számmal megjelentek.

szoktetes "A díszlet - Csikós Attila 2002-es munkája - mintha ide készült volna, az arab-mór motívumokból épült kulissza tökéletesen illeszkedik a színház belső teréhez. Minden elem, kellék időben ideért, zökkenőmentes előkészületek után gördül föl a függöny" - ismertette Káel Csaba. A rendező kiemelte, hogy a 26 tagú énekkar és az operaházi zenekar, illetve az Orfeo Zenekar kisegítő zenészei Vashegyi György vezényletével ugyancsak részesei voltak a sikernek. Mint hozzáfűzte: az előadás hírnevet szerzett a majd 200 éves magyar operajátszásnak. 
Káel Csaba elmondta, hogy korábban egy nemzetközi tanácskozáson váltottak szót Ahmed Abouzahra művészeti tanácsadóval az akkor még megnyitás előtt álló maszkati operaház és a Művészetek Palotája közti együttműködés jövőjéről. A tárgyalások fonalát vasárnap délelőtt a maszkati operaház művészeti és produkciós vezetőjével vették fel ismét. A megbeszélések alapján kilátásban van egy új, és akár nagyobb turnéra indítható produkció létrehozása, a következőkben is a Magyar Állami Operaházzal koprodukcióban.   
A Maszkati Királyi Operaház (ROHM) első előadása Puccini Turandotja volt október 12-én. A rendező, Franco Zeffirelli az Arena Verona Alapítvány közvetítésével állította színpadra az operát a vadonatúj házban. Az előadást Plácido Domingo vezényelte. A Magyar Állami Operaház Szöktetés a szerájból előadása az operaház negyedik premierjeként kerül műsorra.

süti beállítások módosítása