Sarah Bernhardtnak, a tizenkilencedik század egyik kivételes színészegyéniségének élete elevenedik meg a Belvárosi Színház színpadán, ahol John Murrell Az isteni Sarah című darabját mutatták be szombaton; a címszerepben Vári Éva, a titkárt Gálffi László alakítja.
A történet egy teraszon játszódik, ahol Sarah Bernhardt eseményekben azdag életére hűséges titkára, Pitou segítségével emlékezik vissza. A színésznő életének jelentős pillanatait szerepjátékok során elevenítik fel, miközben humoros, máskor szívszorító jeleneteket láthat a közönség - olvasható az Orlai Produkció közleményében.
Alkotók a darabról:
A Hat hét, hat tánc, a Csókol Anyád! és A nagy négyes című darab után Vári Éva az Orlai Produkcióval a negyedik közös munkájára készül. "Úgy érzem, hogy ha Az isteni Sarah után nem játszom semmit, akkor is teljes volt az életem és a pályám" - idézi a közlemény a színésznőt, aki szerint ez a szerep sok mindennek az összegzése, hiszen Sarah Bernhardté egy rendkívül gazdag művészsors.
A Sírpiknik férfiszerepe és A nagy négyes rendezése után Az isteni Sarah című produkcióban tér vissza az Orlai Produkcióhoz Gálffi László, aki a darabban játszott szerepéről kifejtette: "ha egy koncertteremben eljátsszák Beethoven Tavaszi szonátáját, általában mindenki a hegedűsre figyel, de ha nincs jó zongorista mellette, akkor a hegedűsnek sem lesz akkora sikere".
Mint a darab ismertetőjében írják, Sarah Bernhardt igazi "szent szörnyeteg" volt. Zseniális színésznő, a lapok számára mindig pletykákkal szolgáló híresség, szenvedélyesen gátlástalan életimádó asszony. Halálos ellensége volt Bernard Shaw, jó barátja Oscar Wilde, plakátjait Alphonse Mucha tervezte, miközben társulatával bejárta az egész világot, és a nagy női szerepeken kívül Hamlet herceget is alakította a színpadon, nem kis botrányt kavarva a korabeli Franciaországban. Hogy személyisége mennyire hatotta át a 19. század második felét, azt jól jelzi, hogy nevét Dosztojevszkij is megemlíti Bűn és bűnhődés című regényében.
"Sarah Bernhardt korának kimagasló művésze volt, fényévekkel járt kortársai előtt. Rendkívül különc ember volt. A ma embere egyre kevésbé találkozik korszakos művészek életével, ezért is fontos, hogy az ő sorsukon keresztül felhívjuk a figyelmet a művészet rangjára, a nagy alkotók társadalmi szerepére" - fogalmazott a producer, Orlai Tibor, akinek régóta tervei között szerepelt, hogy az 1983-as várszínházi bemutató után ismét láthassa a közönség Magyarországon Sarah Bernhardt történetét.
"Psota Irén és Sinkovits Imre elementáris játéka rendkívül nagy hatással volt rám, az előadás ma is élénken él bennem. Célunk, hogy ennek a rendkívüli dívának a sorsa korszerű, élő színházi eszközökkel találjon utat a ma emberéhez is. Ezért is éreztük szükségesnek, hogy Zöldi Gergely az író által 1998-ban átdolgozott legfrissebb változatot fordítsa le nekünk" - idézik a producer szavait.
Az Orlai Produkció előadását Hargitai Iván rendezésében láthatják a nézők, a díszletet és a jelmezt Csík György tervezte.
A rendező, Hargitai Iván mesélt:
► Az idősebb generáció tagjai közül szinte mindenki tudja, hogy ki volt Sarah Bernhardt. Ennek mi az oka?
Hargitai Iván: Nyilván nem csupán a tehetsége miatt, hanem mint színházcsináló nő is sokat jelentett. Az idősebb generáció se láthatta az előadásait, nem tudják megítélni, hogy jó színésznő volt-e, vagy csak híres, de sok mitikus dolog tapadt a személyéhez. Nagy férfi színháziember-óriásokat jó párat ismerünk, színésznőt viszont kevesebbet. Amennyire tipikus alak nálunk Blaha Lujza, ugyanazt jelenti tőlünk nyugatabbra Sarah Bernhardt. Blaha Lujzáról se tudjuk, hogy mit és hogyan játszott, de valamit megtestesít abból a mániából, amit mi a színésznőkbe beleképzelünk. Elég tarka és vad élete volt Sarah Bernhardtnak, és ennek a különböző stációit szeretnénk megmutatni.
► A nő, mint fogalom hangsúlyos az előadásban is? A színházcsinálást lehet nemhez kötni?
Hargitai Iván: A színházigazgatás, rendezés, játszás és úgy általában a vezetés férfierőt, makacsságot és agresszivitást feltételez. A színházcsinálás egy rendkívül intenzív munka, ami nagyon sok lemondással jár – ez egy nőnél még sokkal nehezebb. Ehhez képest kuriózum, hogy létezett, és léteznek ilyen nők, akik nem csak a "színésznőséget" képviselik – az se könnyű azért persze, de könnyebb – hanem a színházcsinálást magát.
► Nehéz volt, vagy egyáltalán cél volt a 20. század eleji színész-eszményt a mostani színészvalóságra adaptálni?
Hargitai Iván: John Murrell egy második világháború utáni író, aki a hetvenes években írta a darabot. Nem állt szándékában az önmagáért való múltidézés. Nyilván egy archaikus, inkább 19. századinak mondható alakba látott és írt egy kortárs, mostani színészsorsot.
► Lehet-e azt mondani, hogy ez inkább művészsors, mint sztársors?
Hargitai Iván: Is. Murrell mindkettőt megpróbálta beleírni, mert mindkettő jellemző volt Sarah Bernhardtra. Ha ironikus vagyok, azt mondom, hogy akkor még az volt sztár, aki művész is volt. Most már nem feltétlenül van ez így, sőt. Ebből a szempontból az egy más világ volt.
► Tehetséges is volt és különc is.
Hargitai Iván: Ez hozzátartozott. Nyilván volt ebben póz, nyilván a saját vérmérséklete is erre predesztinálta, de volt mögötte valós tehetség is.
► Ezt a világot most két szereplővel kell megmutatni a színpadon. Az előadásban Sarah Bernhardt, és titkára, Pitou egymással szemben állnak vagy egymást segítik?
Hargitai Iván: Is-is. Nyilván alapvetően segítője Vári Évának Gálffi László, mint Pitou azzal, hogy Sarah életének felidézésben vállalja a szerepjátékokat. De nyilván két nagyon eltérő karakterről van szó. Pitou hol egyetért, hol kényszeredett örömmel játszik, hol szégyelli ezt a játékot. Tulajdonképpen jó vitapartner ehhez az egészhez.
► Történt-e olyasmi az előadás létrehozása közben, amire nem lehetett számítani a darab elolvasása után?
Hargitai Iván: Azt nem gondoltam, hogy ekkora munka lesz. Rettenetesen igénybe veszi a színészeket. Látszólag egy angol társalgási darabnak tűnik, de közben nagyon nehéz falat.
► A szerepjátékok miatt?
Hargitai Iván: Részben azért, részben a felvonultatott különböző állapotok miatt, részben pedig amiatt, hogy tele van önvallomással, miközben a játszók ki-be lépnek a különböző szerepekből.
► Egy ilyen darab esetében nehéz forma mögé "elbújni".
Hargitai Iván: Ebben az esetben nem lehet. Csináltam már kétszereplős darabot, de az jóval kevesebb szöveggel bírt – ez persze nem feltétlenül jelent könnyebbséget. Ebben a helyzetben viszont az érződik, hogy az anyag mennyisége és minősége nagyon összefügg, és – hogy is mondjam? –, okosan kell tudnom bánni a színészek erejével. Tudni kell, mikor mennyit bírnak el, hogyan lehet adagolni nekik, hogy ne kerüljenek se túl sok, se túl kevés feladat elé. Az anyag varázsát az a helyzet adja, hogy egy tengerparti teraszon egy színésznő eljátssza a fél életét. Pont az az izgalmas az egészben, hogy ennek a színésznőnek egy asztal és egy szék elég mindehhez. Ezen belül kell törekednünk arra, hogy az előadás a maga módján színes és szórakoztató tudjon lenni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.