A MaszkUra – turnézik a Háromszék Táncegyüttes

A Háromszék Táncegyüttes több erdélyi és magyarországi helyszínen mutatja be áprilisban A MaszkUra című táncszínházi előadását. A produkciót Baróton, Nagyszebenben, valamint Budapesten, Cegléden és Gyulán lehet megtekinteni.

A társulat ajánlója:

Az emberiség az idők kezdete óta a rítusokkal a természeti és természetfeletti jelenségek kifejezésében úgy akarja elmesélni (és befolyásolni) a dolgok menetét, hogy közben a rítusban résztvevők számára és önmaga számára is el kell határolni a hétköznapok arcát a kinyilatkoztatás, az isteni, természetfeletti igazságok és történések arcától: a maszk tehát kéz a kézben jár a rítussal.

Ilyenformán megkereshetjük a történelem előtti maszkjainkat: állatbőröket, halotti maszkokat és párhuzamba állíthatjuk mai népi gyermekjátékok és felnőtt dramatikus szokások, de jellegzetesen városi kultúrjelenségekig mint a színház, az álarcosbál, vagy a nők haj-köröm-arcfestése, ahol már csak nyomokban találjuk meg az eredeti rítust, viszont ebben az eleve földtől elemelt közegben, ami a város, ugyanazok a mozgatórugók hajtják előre az eredeti rítust és az álarcosbál táncosait.
Azt keresgéljük, hogy az ember miért bújt valaha állatbőrbe és a mai napig miért kényszerül arra, hogy elrejtse az arcát/magát valami mögé. És mivé válik az ember, ha elrejtette magát?
A kezdetektől elindulva, a 20-21. századra kikristályosodott maszkos-dramatikus játékokon keresztül (Sóvidéki guzsalyas, Olténiai caluş, Mezőföldi Bolondok napja stb.) keressük azt, hogy az embernek melyik az igazi fedetlen állapota, valódi énje: a maszkos vagy maszk nélküli.

Az előadás kérdéseire Hamvas Béla szavai felelnek: “Azt hiszem csak a szerelem legnagyobb pillanataiban vagyunk fedetlenek.”

Az előadásban Orza Călin, Ónodi Béla, Gálber Attila és Bordás Attila koreográfiáit látjuk, rendező-koreográfus Ivácson László, a zenét szerezte Orbán Ferenc, díszlet-, jelmeztervező és művészeti munkatárs Furik Rita. Előadja a Háromszék Táncegyüttes tánckara és zenekara (a Heveder zenekar), énekel Erőss Judit.

eloadas_maszkura_03fotók: Henning János

A Háromszék Táncegyüttes ismertetője:
A Háromszék Táncegyüttes 1990-ben alakult Sepsiszentgyörgyön. 1999-ig állami költségvetésből működő hivatásos néptáncegyüttes volt, tíz évig a város polgármesteri hivatalához tartozott, 2009-től hivatalos fenntartója Kovászna Megye Tanácsa. Sepsiszentgyörgy a volt Háromszék vármegye - jelenleg Kovászna megye - központja, 70.000-es lakosságának háromnegyede magyar nemzetiségű. A kisváros Székelyföld jelentős kulturális központja: a magyar és román nyelvű hivatásos színházak (Tamási Áron, illetve Andrei Muresanu) tevékenysége mellett jelentős a képzőművészeti, irodalmi és zenei élete, amelyet a többnyelvű sajtó, a regionális televízió-stúdió és több helyi rádióadó kísér figyelemmel. Külön büszkesége a városnak az a közel tucatnyi épület - köztük a Székely Nemzeti Múzeum - amelyeket Kós Károly tervezett.
A Háromszék Táncegyüttes célkitűzése az erdélyi népzene- és néptánckultúra gyűjtése, megőrzése és továbbadása, művészi értékű színpadi bemutatása, olyan bemutatók és előadások létrehozása, amelyek méltón képviselik az erdélyi magyar néptáncművészetet. Ugyanakkor szeretne hozzájárulni az Erdélyben élő etnikumok népzenéjének és néptáncművészetének hiteles megismertetéséhez.
Az együttes évadonként új bemutatókkal jelentkezik és arra törekszik, hogy repertoárja mindig új színekkel gazdagodjék, úgy a koreográfiák, mint az előadások szerkezete és dramaturgiája által. A folklórműsorok mellett a Háromszék Táncegyüttes sikeresen próbálkozott táncszínházi produkciók bemutatásával is, tulajdonképpen az együttes egyéni arcvonalát az olyan előadások határozzák meg, mint az Apám tánca, a Váróterem, az Ábel, a Vérnász, a Sorsfordulók, vagy az Ördögszekér.
Az együttes közel kétezerszer lépett közönség elé, Erdély összes nagyvárosában és a szórványvidékeken egyaránt. Több alkalommal vendégszerepelt Magyarországon, s az évek során eljutott Ausztriába, Németországba, Szlovákiába, Svájcba, Olaszországba, Portugáliába, Lengyelországba, Finnországba, Görögországba, de megfordult a távoli Novoszibirszkben is.
Az M-Stúdió társulata 2005-ben alakult meg a Háromszék Táncegyüttes mozgásszínházi műhelyeként, ma különálló társulatként működnek, 2010-től a Tamási Áron Színházhoz tartoznak.

eloadas_maszkura_07

A MaszkUra turné állomásai:

Erdélyi helyszínek:

Barót, Városi Művelődési Ház – április 5., csütörtök, 19 óra

Nagyszeben, Szakszervezetek Művelődési Háza – április 14., szombat, 19 óra

 

Magyarországi helyszínek:

Budapest, Művészetek Palotája – április 11., szerda, 19 óra

Cegléd, Kossuth Művelődési Központ – április 12., csütörtök, 18 óra

Gyula, Gyulai Művelődési Központ – április 13., péntek, 19 óra

süti beállítások módosítása