Szinetár Miklós: pályázatellenes vagyok

Válaszaiban folytatja nyolcvanadik születésnapjára megjelent levélregényét Szinetár Miklós utcalányokról, úriasszonyokról, demokratikus diktatúráról.

Szinetár Miklóst elsőként Pályázat című levélregényéről kérdezték, arról, elmondhatja-e, hogy főszereplője, János ő maga. "Hat korábbi tanítványomból lett színházigazgató, és közülük több kérte a tanácsomat, mielőtt megtette a döntő lépést. Belőlük gyúrtam össze János alakját, de benne van az ifjúkori énem is. A lebegő kérdés, hogy mi lett volna, ha nekem adatik meg a pályázás lehetősége. A téma és a forma persze csak ürügy volt, hogy elmondjam, mit gondolok a világ dolgairól annak a mondásnak a szellemében, miszerint megvan a magam véleménye, csak nem értek egyet vele. Az persze a könyv hibája volna, ha nem lenne a levelező felek között véleménykülönbség. Például az is parázs vitát vált ki, amikor én óvom Jánost attól, hogy egyetlen dolog mellett kötelezze el magát, mert szerencsétlen, aki az életét valamilyen "csak"-ra építi. Erre ő megkérdezi: így gondolkodva mi lett volna azokkal a zsenikkel, akik mániákusan egyetlen ügy szolgálatába állították az életüket, mint Jeanne d"Arc, Einstein, Bartók vagy Teréz anya?" - fogalmazott Szinetár Miklós a HVG-nek.

"Pályázatellenes vagyok. Az a tapasztalatom, hogy ez a megoldás tisztátalan. Rengeteg benne a korrupció, a megvesztegetés, legalábbis óriási szívességekkel, a politika is sokszor belemászik. A névtelenekből álló bírálóbizottságok miatt utálom leginkább az egészet. Annak vagyok a híve, hogy egy évvel a poszt betöltése után meg lehessen kérdezni, ki volt az a hülye, aki ezt az embert kinevezte, és az illetőt meg lehet találni. De fordított esetben is megkereshetem, ha úgy gondolom, remek döntést hozott, pedig én eleinte bizalmatlan voltam a jelöltjével szemben. Már a kiírásokkal is baj van, soha nem tartalmazzák a külföldi pályázatokban alapkövetelménynek tekintett tényeket. Nem írják le, milyen karakterű színházat kíván a fenntartó, a tulajdonos. De azt sem tudhatja a pályázó, hogy igazgatóként mennyi pénzzel gazdálkodhat. Akárcsak régen, amikor azt mondták: az mindig attól függ, elvtársak, milyen a termés" - nyilatkozta a rendező, aki úgy látja a kultúra világméretű hanyatlásának az adott lökést, hogy a Szovjetunió kilehelte a lelkét, ugyanis a rendszer minden rémsége ellenére katalizátor volt.

"A kapitalizmussal óhatatlanul elvész a kultúra jelentősége. Ez hideg zuhanyként ért mindenkit, mert a rendszerváltáskor elfelejtették közölni velünk a kockázatokat és a mellékhatásokat. Az autóra nem kell éveket várni, a telefont utánunk dobják, a közértben mindig lehet narancsot kapni. De az is a kapitalizmus sajátossága, hogy amit dumálunk, élve a szólásszabadsággal, annak semmi foganatja nincs, és már nem olyan fontos a kultúra" - vélte Szinetár, aki úgy látja az összevissza csapkodás súlyosbítja a kórt. "Az egyik irányzat azt mondja, oldja meg a gondot a szakma. De hát a művészek ehhez túl szubjektívek, meg elkötelezettek valamilyen művészeti irányzat mellett. A másik tendencia az, hogy politikai alapon kell dönteni: a haveroknak legyen jó, a többiek meg nem számítanak. Egyik sem működik. Összefüggő koncepciójú kulturális vezetésre volna szükség" - összegzett a rendező.

Forrás: HVG