Kiáltvány született a kultúra állami finanszírozásáért

Német értelmiségiek kiáltványa a kultúra állami finanszírozásának fenntartásáért.

Németországban kiáltványban szólítottak fel pénteken vezető értelmiségiek az állami finanszírozáson alapuló kultúraközvetítő rendszer megőrzésére egy nagy felháborodást keltett kötet miatt, amely szerint minden második kulturális intézményt be kellene zárni, mert csak a pénzt viszik, hasznot pedig nem hajtanak semmilyen értelemben.

A Der Kulturinfarkt (A kulturális infarktus) című kötet szerzői - Dieter Haselbach, Armin Klein, Pius Knüsel, Stephan Opitz - azt az állítást bontották ki 288 oldalas könyvükben, hogy a közpénzből működő kulturális intézmények legfőbb célja az önfenntartás, az állások, a költségvetés, a befolyás, az épületek, eszközök megőrzése és gyarapítása, és ennek rendelik alá a hivatalból kitűzött célokat, mint például a művészeti nevelést és az újító szellem támogatását. 
Az állami pénzből finanszírozott kulturális intézmények így nemigen járulnak hozzá az őket eltartó közösség életében jelentkező problémák megoldásához, a fejlődéséhez, a társadalmi összetartás erősítéséhez vagy éppen a bevándorlók beilleszkedéséhez. Inkább az egyszínűség és a haszontalanság jellemző; "mindenből túl sok van és mind ugyanolyan" - áll a tudatosan provokatív, vitaindítónak szánt kötet fülszövegében. 
Pénteken Mario Adorf színész, Wim Wenders filmrendező, Günter Grass író és további mintegy félszáz vezető német értelmiségi nevében a Berlini Művészeti Akadémia kiáltványban tiltakozott a négyek ellen. A felhívásban kifejtették: a kötet a neoliberális gondolkodás terméke, amely a gazdasági sikeresség szempontja alapján mérlegel, a nézettség, hallgatottság diktátumának rendeli alá a művészetet és a kultúrát. A kötet szerzői egyben szakítanak azzal a kultúrpolitikai alaptétellel, hogy az állam feladata a hozzáférés biztosítása a közösség valamennyi tagja számára, amiből az következik, hogy a kultúra ismét az elit kiváltsága lesz - érvel a tekintélyes nemzetközi művészeti testület, amely szerint a könyv rossz irányba tereli a valóban szükséges átalakítások körüli vitát.

süti beállítások módosítása