Fekete Miklós tánckarvezető koreográfusként közreműködött a Győri Nemzeti Színházban Káel Csaba Carmen című opera rendezésében. Az egykori táncos karrierjében különös jelentősége van a műnek, hiszen sok évvel ezelőtt ebben a darabban debütált a győri deszkákon, csak akkor még egészen más szerepkörben…
A Carmenről:
Szép és vad asszony, gyönyörű spanyol táj egy kis egzotikummal és folklórral fűszerezve. Carmen nem ismer se múltat, se jövendőt, örök jelenben él. Szenvedélyes szerelmet ébreszt Don Joséban, a derék katonában, de szabadságszeretete összeütközésbe kerül a férfi birtoklási vágyával. A szerelem Carmennek csupán múló hangulat, nem egész életre szóló kapcsolat. Öntörvényű akár egy természeti jelenség. Don José végül megöli a lelki nyugalmát felkavaró cigánylányt. A Bizet által megálmodott színes világ, a spanyol temperamentum varázslatos hangulatú operát ígér a zene szerelmeseinek. Minden dallam ismerősen cseng, az áriák belőlünk szólnak. A Carmen az az opera, ami vérünkben lüktet, szenvedélye ismerős, és mégis izgató.
A koreográfus mesélt:
Fekete Miklós: Pályakezdőként nem szerettem az operát, aztán 1986-ban tánckari tagként ide szerződtem a győri színházba, ahol rögtön belekerültem, ráadásul nem táncosként, hanem katonaként statisztálni az akkor futó Carmenbe. Az iskolapadból frissen kilépve nem sok fogalmam volt a színházról, és ez a feladat nagyszerű szakmai gyakorlat lett számomra. Keveseknek adatik meg ilyen éles helyzetben közel férkőzni az opera nehéz műfajához.
– Milyen érzés most koreográfusként dolgozni ebben a produkcióban?
Fekete Miklós: Több dolog miatt is örültem a felkérésnek; nagyon szeretek Káel Csabával dolgozni, inspirálóan szabja meg a kereteket, lehetőséget kínál az alkotási folyamatba jobban belevonódni, műhelymunkázni. Ha szakmailag kell megítélnem, a táncos mozdulatvilág megteremtésében egy jelentős rész van, – a kocsmakép a spanyol cigányokkal – ami nagyobb kihívást jelent. A nehézség abból fakad, hogy akik a flamencót professzionális szinten művelik, hosszú évtizedeken át tanulják, hogy a mozdulatok tökéletesek legyenek. A mostani munkát az teszi különlegessé, hogy egy teljesen más viselkedéskultúrát kell megragadnunk. Ezért is mondom azt, hogy ebben az operában akár énekkarosként, statisztaként vagy koreográfusként szerepet vállalni nagyon izgalmas feladat.
– A munkafolyamat közben bevillannak a régi Carmen előadás emlékképei, a statisztaként átélt élmények?
Fekete Miklós: Rengeteg emlékképem van. Persze akkoriban azért bántott, hogy táncosként statisztálnom kellett a kiváló táncosok munkáját csak messziről csodálva. De több lehetőségem volt oldalról beletekinteni az előadás létrejöttébe, egy olyan műfajnál, ami akkor még elég távol állt tőlem. Aztán, hogy így leselkedve jobban beleláttam a szereplők, egyéniségek világába, hogy belülről hallgathattam ezt a fantasztikus zenét, azt váltotta ki belőlem, hogy beleszerettem az operába. A Carmen zeneisége, története miatt szerethető, az operairodalom könnyedebb darabjaként nagyszerű bevezető volt számomra.
Fotó: Fehér Alexandra
– Hogyan lehet színpadra állításánál elkerülni a közhelyességet?
Fekete Miklós: Meg kell keresni azt a mélyen rejlő érzelemvilágot, amit ez a népcsoport képvisel. Azt a rendezői instrukciót kaptam, hogy a darab mozgásvilágában a flamenco érvényesüljön legjellegzetesebben, ezt a kultúrát választottuk ki a táncos részek fő színeként. A tánc visszaadja a történet fülledtségét, a dohánygyári asszonyok vállán megcsillanó izzadtság, a testek feszessége vonzalmat, nagyon erős érzelmeket tükröz. Ezt próbáljuk belülről kifejezni, érezni, átadni, és így elkerülhetjük a sablonosságot.
– Milyen lesz ez az előadás a Győri Nemzeti Színház hatalmas színpadán?
Fekete Miklós: Nagyon látványos lesz. Amit a történet elmesél, soha nem veszít az aktualitásából. Szerethető figurákkal lehet azonosulni, a színpadon megjelenő érzelmi töltések velünk vannak mindennapjainkban. Nagyon jó, hogy ma, amikor az emberek szinte félnek, elkerülik a súlyosabb helyzeteket és műfajokat – mint az opera – olyan darabot, élményt kapnak tőlünk, ami tele van slágerekkel, és a történet mindenkit megérint. Talán sikerül ezt a világot, ezt a műfajt visszahozni sokak életébe, vagy megismertetni olyanokkal, akik eddig nem találkoztak vele.
– A gyerekkórus szereplői – és általuk sokan – hozzád hasonlóan megszerethetik a műfajt.
Fekete Miklós: Húsz gyerek szerepel a kórusban, jó énektudású fiatalok, akiknek nemcsak énekelni kell a darabban, hanem szituációba kerülve, játszva, katonákat kifigurázva dolgoznak együtt a felnőttekkel. Pontosan koreografált rész az a zsibongó utcakép, melyben szerepelnek, és kellő gyakorlás után jól érezhetik magukat a jelenetben. Vigyázunk rájuk, a koreográfiánál nagyon ügyeltem, hogy ha nehéz énekelni valójuk van, kapjanak biztonságot a mozgások által. Biztos vagyok benne, hogy nagyon szeretik, amit csinálnak, örömmel próbálnak, kérdeznek, érdeklődnek, fegyelmezetten dolgoznak. Tetszik nekik az opera, ez pedig azt is jelenti, hogy olyan figyelmet keltettünk fel bennük, ami a jövőjükre nézve meghatározó lehet.
A Carmen bemutatóját március 10.-én tartották. Legközelebb április 3.-án kedden, 5.-én csütörtökön látható a győri nagyszínpadon.
Szerző: Pottyondy Nóra
Tartalmi partner: magyarteatrum.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.