Papp Zoltán, az Új Színház távozó színésze az Új Szónak mesélt, miután Barakiásként debütált a komáromi Jókai Színházban.
“A színházhoz való kötődésem tulajdonképpen véletlenek sorozatának a következménye. Én ugyanis gyerekkorom óta költő akartam lenni. (…) A színészet maga nem volt olyan nagy álom az életemben, de aztán valahogy mégis úgy alakult…” – árulta el Papp Zoltán az Új Szónak. Felidézte, hogy a Déryné Színházzal járták az országot, művelődési házakban játszottak és abban az időben sokat olvasott és írt, például drámákat. “És akkor egyszer csak a Déryné Színházban nagy színész lettem. Azt mondta az igazgató, hogy Papp Zoltán a mi színházunk Sinkovits Imréje. Én akkor még Sinkovits Imrére, mint az Istenre néztem fel, s nagyon nagy dolog volt, hogy hozzá hasonlítottak” – tette hozzá a színész, aki pár évvel később már együtt játszott Sinkovits Imrével a Nemzeti Színházban.
Pokorny Lia, Fodor Annamária, Papp Zoltán, Almási Sándor az Ahogy tetszik-ben
Ám előbb még megjárta Szolnokot, ahova a friss diplomás Székely Gáborral együtt szerződött. “Kilenc évet töltöttünk Szolnokon, aztán jött a Nemzeti Színház, ami egy komoly politikai döntés volt. Fizettük is az árát sokáig. A magyar kultúrát egy Aczél György nevű elvtárs irányította. Különös, de művelt, kulturált ember volt. Akkoriban nevezték ki Pozsgai Imrét művelődési miniszternek. Magához rendelte Székelyt és Zsámbékit, s azt mondta: ha maguk csinálják az országban a legjobb színházat, kérem, vegyék át a porosodó Nemzeti Színházat. Tele volt velünk minden lap: „ők kilencen” – így neveztek bennünket” – emlékezett Papp Zoltán, akit a két rendező a Katona József Színházba vitt tovább, onnan pedig az Új Színházba szerződött Székely Gáborhoz.
Papp Zoltán és Petrik Andrea az Édentől keletre című előadásban
“Akkoriban már az volt a divat – ami azóta is jellemző rendszere a magyar színházi világnak, – hogy ha jön egy új igazgató, lecseréli az egész társulatot. Székely is ezt tette. De ő megint összehívott egy erős társulatot. Csak sajnos megint közbeszólt a politika… Egyre kevesebb értelme van ezeknek a politikai lépéseknek. Mert annak aztán semmi értelme nem volt, amikor Márta Istvánt kinevezték igazgatónak Székely helyére. Azóta már kizárólag politikai alapon dőlnek el az igazgatói pályázatok. Meg sem próbálják átszínezni, elhitetni, hogy egy-egy döntésnek volt esetleg szakmai része is” – fejtette ki Papp Zoltán
“1994-től 98-ig volt igazgató Székely, és én 96-ban otthagytam az én legjobb barátomat. Fájdalmas döntés volt. Székely a színházát két végzett növendékére bízta: Novák Eszterre és Hargitai Ivánra. Ők életükben először voltak hivatásos színházban, nem ismerték a profi színházak üzemszerű menetét. Én a társulat érdekeit védve komoly összecsapásokba keveredtem Székely Gáborral, aminek az lett a vége, hogy elmentem szakmai nyugdíjba. 98-ig még játszottam a régi szerepeimet, amikor is sokunk meglepetésére Márta Istvánt kinevezték igazgatónak. Sokszor tréfálkoztam azzal, hogy engem mindenhonnan kirúgtak. De mindig továbblendített a sors… Amikor Alföldi „kirúgott” a Nemzetiből, azon a nyáron összefutottam Márta Pistával, aki visszahívott az Új Színházba, ahonnan most újra távozni fogok, most éppen Dörner György miatt” – árulta el a színész.
Papp Zoltán a Bethlen című darabban
Arról is beszélt, nem tudja, mennyire ismerik. “A szakma intellektuális része nem tud tánc- és énekvetélkedőt vezetni a televízióban. Én ezt nem tudnám csinálni, alkatilag nem vagyok rá alkalmas. Hát akkor mit celebizáljanak rajtam?” – tette hozzá.
A kérdésre, hogy politikai szelekkel mennyire kellett szembeszegülnie úgy felelt: “Számos Csurka-drámában játszottam pályám során. Aminek következményeként a szakma liberálisabb része jobb oldalra sorolt. Holott nem törődtem én azzal, hogy Csurka jobbról vagy balról van-e? Közben mindig a szabad gondolkodást hirdető színházakban játszottam… Veszélyes dolog beleszólni a politika nagy játszmáiba. Én történész vagyok, ismerem a történelmet. Az Árpád-kortól napjainkig. A történelem teljes ismeretében azt tudom mondani, hogy nem láttam még olyan politikai koncepciót, amely megoldást hozott volna”.