Kabaré készül a Jókai Porondszínházban

Kander-Ebb Kabaré című musicaljét mutatja be a Jókai Színház idén a Porondszínházban, derült ki a csütörtök délelőtti olvasópróbán. A sikerprodukciónak ígérkező előadást székesfehérvári vendégművészek közreműködésével viszi színre a teátrum.

A Jókai Színház 2009-ben az Aida című musicallel nyitotta meg Magyarország, illetve Közép-Európa egyetlen mobil színpadát, a Jókai Porondszínházat. Azóta több művészeti ágat összekapcsoló produkciók születtek meg ebben a kuriózumnak számító játéktérben. Az Aida, a Csínom Palkó, Hobo Circus Hungaricusa és a La Mancha lovagja után május 18-tól ismét egy musicallel várja vendégeit a Porondszínház Békéscsabán, az Evangélikus udvarban.

olvaso20kFotó: Nyári A./A-Team

A Kabaré számára a világhírnevet kétségtelenül Bob Fosse nyolc Oscar- és három Golden Globe-díjat besöpört filmje hozta meg. Szűcs Gábor rendező elmondása szerint a történetnek nyolc-tíz változata él a színpadon. A rendezői koncepció alapján a csabai közönség egy olyan produkciót láthat majd, amelyben a varieté szereplői játsszák el a történetet nem realista formában, hanem elemelve a valóságtól, egy fiktív szerepjáték keretei között.

A revüelemekkel, koreográfiákkal dúsított előadást a székesfehérvárihoz hasonlóan hozza majd létre a társulat, Sally Bowles szerepében Ullmann Mónikát és Lapis Erikát láthatja a közönség, a Konferanszié figuráját Farkas Gábor és Gulyás Attila alakítja majd, Clifford Bradshaw-t pedig Vasvári Csaba kelti életre.

süti beállítások módosítása