Balázs Péter: a műfajok tisztaságának vagyok a híve

"A Kossuth-díjnál nagyobb állami elismerés nem létezik, csak a közönség szeretete tudja felülírni. Ha pedig mindkettő megvan, ennél többet már nem kívánhat az ember a szakmában" - nyilatkozta a Demokratának Balázs Péter, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója.

"Édesapám színész volt, édesanyám balerina, így családunknak rengeteg színész és művész ismerőse volt. Kiss Manyi és Mihályi Ernő is baráti kapcsolatban volt a szüleimmel, ők lettek a keresztszüleim. Bár kínálta magát a lehetőség, hogy én is színész legyek, szüleim, akik ismerték ennek a pályának a buktatóit, nem nagyon ambicionáltak a színészi pálya felé. Építészmérnök szerettem volna lenni, nagy tisztelője voltam Le Courbusiernek. Mégis, egyfajta ifjonti lázadásból a Színművészeti Főiskolára jelentkeztem, ahová elsőre felvettek Szinetár Miklós osztályába" - mesélte Balázs Péter a lapnak.

balazspeter

Úgy fogalmazott, élete legtartalmasabb időszakát éli. "Színészként mindig megvolt az a vágyam, hogy egyszer egy saját társulattal megvalósíthassam azt a színházat, amit a Vígszínház Várkonyi-korszakában átéltem. A jó Isten ezt is megadta nekem. Szolnokon vendégszerepeltünk Bánsági Ildikóval. Molnár Ferenc Delila című darabját játszottuk, ami akkor az Óbudai Társaskörben ment a rendezésem alatt. A Delila egy népszerű, szórakoztató darab, nagy sikere volt Szolnokon is. Főleg azért is, mert a szolnoki közönség belefáradt az alternatív típusú színházba, mást szeretett volna látni. A polgármester úr megkérdezte, nem lenne-e kedvem pályázni az igazgatói posztra. Nemet mondtam. Mivel a pályáztatás sikertelen volt, fél év múlva újra kiírták, akkor megint megkeresett a polgármester. Tudtam, ha megválasztanak nagyon nehéz dolgom lesz, de ilyen elementáris támadásra, mint amilyenben részem volt, nem számítottam. Ha valami nem úgy megy, ahogy azt a liberális oldal elképzeli, akkor azt üldözik. Kezdve az elhallgatástól a mindennapos rosszindulatú megjegyzéseken át a hazug vádakig bezárólag. Folyamatosan életben tartanak valamit, ami nincs" - magyarázta Balázs Péter, aki arról is beszélt, hogy hitét és a neveltetését nem akarta hívságokért feláldozni. "Megedződtem, és ez a szeretet felé vitt el. Közösséget alakítani fantasztikus érzés" - nyilatkozta a szolnoki igazgató.

"Színigazgatóként számomra három dolog fontos: az író, hogy kik játsszák el a szerepeket és a közönség egysége. Hiába vannak jó színészek, ha rosszul osztjuk ki a szerepet. Sokat szenvedtem attól, hogy nem azok játszottak egy szerepet, akiknek kellett volna. Én a klasszikus színházi értelemben vett katartikus előadásoknak, a műfajok tisztaságának vagyok a híve. Ha vígjáték megy, hadd nevessünk, ha dráma, hadd sírjunk. A színészi színházat képviselem, ahol az alakítások, a mondanivaló van a középpontban, és nem egy kitalált, ráerőszakolt jelleg. Engem az nem vonz, ha a színpadon van a nézőtér, a színészek pedig a nézőtéren játszanak. Az sem vonz, hogy a Vígszínház feliratán az "Í" betűt fejjel lefelé fordítják. Az sokkal inkább érdekel, hogy az író gondolatához a színészi játék mit tesz hozzá, és hogy fogadja ezt a közönség. Annak a színháznak, amit Szolnokon csinálunk, Budapesten is lenne jogosultsága. Szinte hallom a fanyalgókat, ahogy mondják, hogy ilyen népszínháznak nincs helye a Fővárosban. Egy olyan városban, ahol csak egy színház van, természetes, hogy a nézők minden rétegét igyekszünk kiszolgálni egy eklektikus műsortervvel, a kis színházban pedig helyet adunk a kísérleti, alternatív daraboknak" - közölte Balázs Péter.

A teljes interjút a Demokratában olvashatják.

süti beállítások módosítása