Csendkoordináták - Virág Melinda új darabja a Bethlenben

Két bemutatóra készül párhuzamosan a Közép-Európa Táncszínház társulatának négy-négy táncosa. Virág Melinda Csendkoordináták c. darabja áprilisban, Katona Gábor Pyramidon-ja pedig május elején kerül bemutatásra a Bethlen Téri Színházban.

Virág Melinda a 2007-es Altera Pars - és annak idei felújítása - és a 2009-es Szájbanforgó után új előadást készít a KET-ben. A Csendkoordináták bemutatója 2012. április 13-án, pénteken lesz, amit három további előadás követ április 14-én, 20-án és 21-én.

Virág Melindáról:

Nyilván, amikor a Közép-Európa Táncszínház fiatal koreográfus- előadója, Virág Melinda első saját koreográfiájával bejutott a Lábán-díjra nomináltak közé, sokan kapták fel a fejüket, hogy ki ez a lány? Virág Melinda viszonylag későn, a Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatának befejezése után kezdett el táncot tanulni, 2002-től a Budapest Táncművészeti Szakközépiskolába járt, 2005-2006-ban a nagy energiával rajtoló első évfolyamos MU Terminálosok közé tartozott, majd az újjászerveződő Közép-Európa Táncszínház hívta tagjai közé. A KET-ben Horváth Csabatávozását követően generációs váltás zajlott le, egyrészt harminc körüli koreográfusok kaptak meghívást, Gergye Krisztián (Zyklon-B, kilencvenkilencperc, T.E.S.T. I.-II.), Hámor József (Karaván),Duda Éva (Aréna), másrészt a társulat frissen végzett fiatal táncosokkal, elsősorban MU Terminálosokkal bővült. Úgy tűnik, ismét termékeny alkotói közeg kezd kialakulni a Bethlenben, Virág Melinda koreográfusi debütálása is ezt az érzést erősíti. Folytatás a Revizoron.

Saját szavaival:

Sokkal hamarabb születnek meg bennem a képek - egy-egy figura helyzete, teste, tartása, gesztusai - mint az, hogy hogyan szövődnek majd össze ezek a képek, mi lesz az egésznek a rendszere: ez többnyire csak közben alakul ki. Én nem látom, hogy torzak vagy bizarrak lennének a színpadon ezek a testek, számomra ez fel sem merül, de többen megemlítették már. A koreográfia gyökere különben egy erős álomélmény, abban az egyben nagyon biztos voltam, hogy fel akarom használni, még akkor is, ha kezdetben még nem volt világos, mi lesz belőle. Víziókból szövődik össze többnyire az egész darab, a vacsora-jelenetben például az asztal lapja élesen kettészeli az asztal alatti és feletti világot. Általában azt próbálom megkeresni, hogy az elemi gesztusok, hétköznapi helyzetek hogyan "varázsolhatók" át, a tiszta tánc, a forma önmagában nem köt le: az érdekel, hogy mi van azon túl”. Forrás: Fidelio.

csendkoordinatak
fotó: Téri Gáspár

Az alkotó ajánlója a Csendkoordinátákhoz:

Hol van csend? Merünk-e csendben lenni, menekülünk-e előle, találkozókba, facebookra, zenébe, mosogatásba? Mi az, amit csendként érzékelünk, belső és külső terünknek mely pontján? Nem spirituális ragtapaszként, hanem olyan vákuumként, ürességként, melyben lényeges dolgok megtörténhetnek. Épp oly egyszerűen és szükségszerűen, ahogy a csendben nő a fű, csendben alakul ki a betegség és csendben megy tönkre egy kapcsolat.

Idézet a darab elé:

„Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az az idő, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. A meghittség köre egyre kisebb.

… Életünk koordináta-rendszere az oszlop és az ágy. Az oszlop az út fölfelé, hajthatatlanul fölfelé, az ébrenlét és az éberség és a tudat és a nappal. Gondolkozni annyi, mint merőlegesnek lenni. Ágyban lenni annyi, mint vízszintesnek lenni, aludni és megnyugodni a kiegyenlítődésben.

Oszlop annyi, mint individuum.

… Semmi sem érthetőbb, mint a gond, amivel az ember az ágyat megalkotta, ahogy föléje védelmet épített, mert a ház az ágy héja. A házak és a lakások többségben olyanok, hogy le sem lehet ülni, egyetlen meghitt hely sincs. Van itt divat, hencegés, higiéné, csak meghittség nincs. Az ágy eltűnt, csak a fekhely maradt, nem lehet sem nászt tartani, sem szülni, sem meghalni. Az alvásból a biológiai aktus maradt. Intimitás nélkül élünk, a lakás szállás, otthon lenni szentimentalizmus. Kajüt-egzisztenciák, úton vagyunk, de senki sem tudja, hová megy, és nincs utazás, csak közlekedés.” (Hamvas Béla)

Csendkoordináták

Bemutató

A Közép-Európa Táncszínház és Virág Melinda produkciója:

Koreográfus: Virág Melinda

Szereplők: Eller Gusztáv, Frigy Ádám, Molnár Zita, Palcsó Nóra

Jelmez: Lőrincz Kriszta

Fény: Fogarasi Zoltán

Időpont: 2012. április 13., 14., 20., 21. (19:30)

Helyszín: Bethlen Téri Színház (VII., Bethlen Gábor tér 3. )


süti beállítások módosítása