Ez nem mesejáték! Illetve… mese, de felnőtteknek. Egy száz esztendővel ezelőtti, napsütéses, széna- és pezsgőillatú világ, melyet Hunyady Sándor írt színpadra, s melyet most Csiszár Imre irányításával a szolnoki Szigligeti Színház társulata tűzött műsorára. Az olvasópróbára látogattunk el, ahol éppen a rendező mesél a szerzőről…
– Hunyady Sándor – Molnár Ferenccel ellentétben – nincs benne a magyar kőszínházi köztudatban. Ugyanakkor, amikor ő alkotott – 37 évesen kezdett el drámát írni, addig csak novellával és publicisztikával foglalkozott –, akkor ezek nagy sikerszériákat éltek meg. Nem hasonlít Molnárra, bár kortársa volt. Egészen sajátos, anekdotisztikus stílusban írja meg színdarabjait. Ez a stílus nem áll távol a magyar irodalomtól. Sőt, az egyik legtöbbször használt stílus, egészen Örkény Istvánig. Sok-sok apró sztoriból, élettapasztalatból építi fel a darabjait. Mint ahogy Hofi csinálta. Sok társaságban elmondta a történeteit, a poénjait, és amin nevettek, az megmaradt. Az esszencia került a közönség elé. Hunyady is folyton sztorizott, volt, aki már negyvenszer hallotta tőle ugyanazt. Nagyon népszerű ember volt a maga idejében. Tipikus társasági ember. Kávéházakban nőtt fel. Az apja, Bródy Sándor, nagy lump, nagy bohém volt. Hamar lett önálló, hamar meghalt az édesanyja, Hunyady Margit színésznő. Hamar kezdett lapokba publikálni. Az apjával egy „se veled, se nélküled” viszonyban éltek, hol eltaszította magától, hol meg úgy szerették egymást, mintha ikrek lennének. Ambivalens viszony volt ez. Mindezeket ebben a darabban megírja. Kavargó, zűrös pesti világ. Csupa élettel teli, vérbő figura. Élményből írták őket. Amikor Hunyady színre lép, már az első darabja irgalmatlan siker. Hasonló technikával ír később, a világszínpadon Pirandello. Kosztolányi azt mondta róla, hogy nemcsak a darab címe emlékezteti egy Csehov műre, a három nővérre, de azt a furcsa, szeretetteljes világot, amiben ez a három szörnyeteg, ez a három nővér él, ugyanolyan nagy empátiával, szeretettel ábrázolja Hunyady, mint a nagy orosz mester. Mi most vagy modernizáljuk ezt a világot, vagy megpróbáljuk a nézőt visszavinni, belevarázsolni a harmincas évekbe, amikor ezeket az élményeket megéli az író, mintha ők is részesei lennének az akkor és ott játszódó történetnek – mondja Csiszár Imre.
Ömlik a szó a nagy rendezőből, a színészek élvezettel hallgatják. Miért nem tanít Csiszár Imre az Egyetemen? – ez jut a krónikás eszébe, miközben jegyzetel. A kérdésre keserű a válasz, majd máskor… A szünetben Mihályi Győzőt szólítom meg. Először próbál Szolnokon.
Mihályi Győző: – Első feleségem, Molnár Zsuzsa szolnoki volt, rengeteget jártunk ide fiatalon. Még a gyerekekkel is. Amikor kaposvári színész voltam, jöttünk Erdőt játszani Szolnokra. Az első húsz perc után áramszünet, tök sötét. A nézők meg sem mozdultak. Aztán tovább játszottunk. Ez volt egyetlen korábbi, szakmai élményem ezzel a színházzal. Aztán jött ez a mostani felkérés. Nagyon jó a szerző, a szerep, Csiszár személye, akivel rengeteget dolgoztam életemben. Itt nagy szeretettel fogadtak, ez az első benyomásom Szolnokról. Denise-zel mi a Diákszerelem musical-ben játszottunk már a József Attila Színházban. Ott is szerelmespárt. Éveken keresztül. Én már 45 voltam, amikor még mindig játszottuk ezt az egyetemistákról szóló darabot, annyira jól sikerült. Remélem, most is hasonló siker lesz a kettősünk!
Szerző: K. J., tartalmi partner: Magyar Teátrum
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.