John Malkovich visszajönne - Viccelt a Tavaszi Fesztiválon

Vitézy Zsófia a Budapesti Fesztiválközpont ügyvezető igazgatója arról számolt be a Heti Válasznak, hogy 98 százalékos volt a látogatottság, 35 ezren váltottak jegyet, 40 ezren vettek részt a fesztiválon az ingyenes rendezvényekkel együtt, és 130 millió forint fölött volt a bevétel a Tavaszi Fesztiválon. Lapszemle.

“Mértük, hogy kik érkeztek a rendezvényekre, és azok milyen más tevékenységet folytatnak a BTF programjai mellett. Mindenképpen van fogyasztásgeneráló hatása, már annak is, ha valaki kimozdul az utcára, és vesz egy buszjegyet. A fogyasztásnak pedig helyi gazdaságélénkítő szerepe van, hiszen a jól működő vállalkozások több helyi iparűzési adót fizetnek. Ez elemi matek. Hogy az idegenforgalmat hogyan élénkítette, arról később lesznek adataink, de a szállodaigazgatókkal beszélgetve megtudtuk, hogy sok olyan vendég volt, aki más okból érkezett Magyarországra, de ha már itt volt, részt vett a tavaszi fesztivál programjaiban” – tette hozzá Vitézy, aki azt is elárulta, a jövő évi program pillanatokon belül összeáll, de elengedhetetlen a turizmussal való együttműködés.

John Malkovich annyira elégedett volt a szervezéssel és a közönség reakcióival is, hogy nagyon szeretne visszajönni, és úgy néz ki, rá is fog érni. Már kötődik hozzánk, a fesztiválhoz és Budapesthez is, s ez mindig megkönnyíti az időpont egyeztetést. Olasz évadot szervezünk, és az ideinél több táncot, operát és utcai megjelenést” – fejtette ki a a Budapesti Fesztiválközpont ügyvezető igazgatója.

tavaszifesztival

Arról is kérdezték, mit szólt ahhoz, hogy Malkovich az előadásán szólt néhány keresetlen szót az Új Színházról. “Az eredeti verzióban egy külföldi színház szerepelt. Mélységes döbbenettel hallgattam aztán az előadás szövegét, ami egyébként csupán annyit említett, hogy nem mehettek az Új Színházba játszani. De nem szeretnék helyette magyarázkodni. Ezt a hazai viszonyokat nem ismerő művészek viccesnek szánták. Utóbb úgy tűnt, megértette, hogy nem volt az, bár elmondása szerint ő maga nem tartotta offenzívnak a kiszólást. Azt is elmesélte, hogy eddig bármilyen petíciót dugtak az orra alá Magyarországgal kapcsolatban, semmit nem írt alá. Nem tudja, miről van szó, hogyan működik ez az ország, az egyes döntéseknek mi áll a hátterében, és nem érzi magát felhatalmazva arra, hogy amerikai színészként beavatkozzon magyarországi döntésekbe. Sajnálom, hogy a sajtó figyelmét ez kötötte le, és nem mondjuk az előadás minőségén vitatkoznak. Ráadásul történt még pár - szerintem sokkal jelentősebb - dolog a fesztiválon a nyitókoncerttől az Ütős napon át Silviu Purcărete rendezéséig. A szöveget nem ő írja, és bécsi a karmester, a rendező is, odáig bőven elhallatszott az Új Színház volt igazgatója mellett ágálók hangja” – nyilatkozta Vitézy Zsófia a Heti Válasznak.

“Az őszi fesztiválról nincsenek jó híreim, mert a Fővárosi Önkormányzat nem biztosított rá forrást. Tavaly 80 millió forintból hoztuk ki az őszi fesztivált, idén 0 Ft van előirányozva rá. A Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) pályáztunk, amiből remélhetőleg kapunk is majd valamit, de ha csak az jön össze, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz. A Café irányzatot mindenképpen megőrizzük, az tavaly bejött. A kocsmákban, kávéházakban megrendezett eseményeknek nagyon jó volt a látogatottsága: szerették az emberek, turisztikailag is jól kommunikálható, és talán a költségeket is lehet így csökkenteni. Úgy látom, hogy a nagyobb, külföldi kortárs színházi produkciókat a tavaszi fesztiválra kell átirányítani, és le kell tisztítani az őszi fesztivál profilját. Ez zajlik most” – összegzett az ügyvezető, aki szerint ha nincs egyértelmű politikai akarat a folytatásra, akkor nem lesz, mert egyik sem képes eltartani magát.

A teljes interjút itt olvashatja.

Forrás: Heti Válasz

süti beállítások módosítása