Két nagyszabású gála áprilisban az Operettszínházban!

A legújabb, nagy sikerrel bemutatott Borban a vigasz...! mellett az Ez Hungarikum című operett gála is szerepel az Operettszínház áprilisi programjában, mégpedig különleges változatban!

Április 27-én és 28-án tűzi műsorára a színház az Ez Hungarikum című produkciót, amelyben még több dal hangzik majd el Fényes Szabolcstól, hiszen idén ünnepeljük az alkotó születésének 100. évfordulóját. A gálaesten az ő és a többi nagy operett-szerző életének és munkásságának bizonyos epizódjai felidézésével száguldanak végig a magyar operett történetének több mint száz esztendején, az idén Nádasdy-díjban részesült Böhm György rendezésében.

VER_2456

Kalandos vállalkozás ez, hiszen óriási anyagból kellett válogatni, de remélik, a nézőknek ugyanolyan örömük lesz ebből az estéből, mint amilyen az alkotóknak volt, míg a "régi szép" operettvilág rejtelmeit kutatták. Sok igaz, (vagy az is lehet, hogy legendaszerű?!) kulisszatitokkal találkoznak majd, remek zenével, sok olyan dallal, melyet együtt dúdolhatnak a színház népszerű művészeivel, és ama tanulsággal, hogy: Habár az operett elmúlt több mint száz esztendős, nem látszik rajta. Él és virul, elandalít és kacagtat, romantikus és szemtelen. És még valami kiderül majd. A magyar operett azért tudott olyan elsöprő nemzetközi sikert aratni, mert... annyira magyar!

VER_2947

A másik nagyszabású műsor a februárban hatalmas sikerrel KERO® rendezésében bemutatott Borban a vigasz...! - Lovagrendi Operett Gála, amely április 13-án, 14-én, 18-án és 19-én ismét látható lesz, a szokásokhoz híven borlovag-avatással egybekötve. A fergeteges hangulatú, mulatós műsor szünetében a megjelent borvidékek képviselői pedig ingyenes borkóstolóval várják a kedves nézőket az emeleti nézőtéri büfénél!

Kállai István és Nemlaha György író-szerkesztő-páros színes összeállítása során látványos díszletek és jelmezek között valódi zenei csemegék - elsősorban a szőlőről, borról, szüretről szóló operaáriák, operett-részletek, megannyi népszerű sláger, no meg szellemes jelenetek - kaptak helyet a Budapesti Operettszínház a Hungarikum Szövetséggel együttműködésben létrejött gálájában.

VER_6741

A látványos műsorban az operett műfajának fiatal sztárjai és a "nagy nemzedék" közösen szerepelnek, adnak elő borhoz kapcsolódó híres melódiákat: a produkcióban szerepel szőlőtaposás, bordal, orosz tánc, részeg utcaseprő és pityókás bejárónő...

Boncsér Gergely fantasztikusnak tartja az előadást. "Nagyszerű azzal szembesülni, hogy mennyi nóta létezik a magyar borról, mulatós hangulatról. Én egyébként, mint minden férfi, nagyon szeretem a bort, főleg a száraz vöröset. Szerencsések a nézők, hogy mindegyik vidék borából kaphatnak borkóstolót a szünetekben!"

VER_7745

Szeretettel várják az Operettszínházban a kikapcsolódni vágyó nézőket a gálaműsorokon, melyek mind különböző dalcsokrokat tartalmaznak, egy dologban azonban megegyeznek: egytől egyig a magyar operett legnagyobb slágerei szólalnak meg a produkciókban!

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása