Az Oroszlánkirály megszerezte Az operaház fantomjától a koronát

Az Oroszlánkirály ellopta Az operaház fantomjától a koronát: a Disney-rajzfilm alapján készült musical minden idők legjövedelmezőbb darabja lett a Broadwayn, ahol 853,8 millió dollárt keresett, letaszítva ezzel a trónról Andrew Lloyd Webber klasszikusát, a fantomot.

Az Oroszlánkirály sikeréről:

Az Oroszlánkirály a hét végén vette át a jegybevételi lista vezetését, amelyet Az operaház fantomja korábban 853,1 millió dollárral tudhatott magáénak. Simba, Pumba és Timon kalandjaira kétmillió dollár feletti összegben keltek el belépők a hét végén - derült ki az eladási összesítésekből.
"Természetesen megérintett minket ez a mérföldkő - fogalmazott közleményében Thomas Schumacher producer, a Disney színházi produkciókért felelős elnöke. - Az elismerés a közönségé, azé a több millió emberé, akiknek Az Oroszlánkirály jelentette az első Broadway-élményt. Az előadás legnagyobb öröksége épp az, hogy sokakat megismertetett a színház élő varázsával."

A musical - Elton John és Tim Rice dalaival, Julie Taymor rendezésében - 1997 novemberében mutatkozott be a Broadwayn, New Yorkban. Óriási siker lett, külföldön is szenzációvá vált. Bejárta a világot, a londoni West Enden, a színház másik Mekkájába 1999-ben érkezett meg.
Az Oroszlánkirály Broadway-sikere ellenére Az operaház fantomja még mindig a világ legjövedelmezőbb színházi előadása, amelyre világszerte 5,6 milliárd dollár értékben váltottak már jegyet. Az Oroszlánkirály e tekintetben a második 4,8 milliárd dollárral.

Julie Taymor rendező így készült az előadásra:

Az első próbák alatt csak a főszereplőkkel improvizáltunk. Olvastuk és elemeztük a szöveget, majd improvizáltunk a szövegre és a karakterek fizikai viszonyát modelleztük. Mire nekiláttunk a munkának, a maszkok és a bábok már elkészültek, ha nem is teljesen voltak kifestve, és arra biztattam az előadókat, hogy viseljék őket, amennyit csak tudják. Félrevezető egy színésznek azt hinnie, hogy megtalálja a saját karakterét a báb vagy maszk nélkül, különösen Timon és Zazu esetében, ahol a karakter tulajdonképpen maga a báb, amit mozgatnak. De mivel elég gyakran egy jelenet természetes áramlását, emberi gesztusait, és a belső árnyalatokat egy “tehermentes” előadóművész tudja felfedezni, gyakran arra kértem a játékosokat, hogy játsszanak eszköztelenül. A móka persze akkor kezdődött, amikor meg kellett találniuk a megfelelő állati jellegzetességeket a szókincsük és a bábok használatával.

Ebben a korai szakaszban arra is kértem az előadókat, hogy találjanak találni "ideográfokat" a karaktereik számára. Ezt a módszert a 60-as években ismertem meg, amikor Jacques Lecoq iskolájában, a L'Ecole de Mime-ben tanultam Párizsban. Alkalmaztam az 1970-es években is, amikor tagja voltam a The Oberlin Group-nak Ohioban, egy kísérleti színházi társulatnak, amelyez az avantgárd rendező, Herbert Blau vezetett. A vizuális művészetben az ideográf megfelelője a képi írásjel, pédául az, amikor a bambuszerdőt egy japán festményen csak három vagy négy gyors ecsetvonás jelzi. A színházban az ideográf egy érzelem, cselekvés, vagy karakter mozgásbeli, absztrakt lényege. (Lecoq módszerének alapja, hogy mozgással jelenítjük meg a minket körülvevő világ/természet dinamikáját, majd erre építve már pusztán önmagunk, saját testünk által képesek leszünk „naggyá" válni, betölteni a színteret. A szerk.).

Az Ecole de Mime-ben, Lecoq felszólított minket, hogy létrehozzunk a színek és anyagok ideográfját, "te legyél piros", "legyél jég", vagy "legyél acél" – mondta. A testünket használtuk arra, hogy a lenyugvó napot vagy az olvadó hómezőket megjelenítsük. Az érzelmekkel is próbálkoztunk. Nem az az ötlet lényege, hogy úgy tegyünk, mintha jég volnánk, vagy hogy utánozzuk az öröm kifejeződését, hanem az, hogy felfedjük témánk lényegét a zavaró részleteket nélkül.

Én az ideográfokat a színházi munkám minden területén alkalmazom. Ezt a technikát használtam akkor is, amikor segíteni akartam a színészeimnek, hogy kifejezzék karakterük lényegét. A színész, aki Pumbát játszotta, a hájas varacskos disznó "elégedettségét" úgy jelenítette meg, hogy csak állt egy helyben, és nyugodtan lélegzett. Timon, egy ideges, utcai-bölcsességeket puffogtató szurikáta jellegzetessége viszont szívósságában áll. A színész azonban nem a keménységére helyezte a hangsúlyt, hanem egy elvont mozdulatsorral mutatta be a karakter legfőbb tulajdonságát. Ez a gyakorlat segít a színésznek rátalálni a karakterre mind fizikailag, mind ritmikailag. Folytatás a Broadway blogján.