"Én álmokkal üzletelek..."

Interjú Ágoston László operaénekessel, a nemrégiben megalakult Moltopera társulat igazgatójával.

Mikor, kinek a kezdeményezésére alakult meg a Moltopera társulat?

2011 augusztusában én alapítottam meg. A kezdeményezés célja az, hogy legyen egy társulat, amely minőségi produkciókat hoz létre és inkubátorként működik a fiatal művészek számára. Olyanokkal hoztam létre a társulatot, akikkel emberileg együtt tudok dolgozni és akik művészileg is magas színvonalat képviselnek. Fél év után, a február 15-én megtartott legelső koncertünkkel született meg ténylegesen a társulat.

Mit kell tudnunk rólad, a Társulat igazgatójáról?

A Budapesti Kommunikációs Főiskola Nemzetközi Kommunikáció szakán végeztem, ezt követően kerültem át a Zeneakadémiára, ahol Sólyom-Nagy Sándor növendékeként diplomáztam 2011 júniusában. A Kommunikációs Főiskolát azért fontos megemlítenem, mert ott kaptam egy olyan üzleti szemléletet, amit én hiányolok a komolyzenei életből. "Menedzsment szempontból" ugyanis termékként kell egy operára vagy egy társulatra tekinteni, a terméket pedig megvehetővé, eladhatóvá kell tenni. Zenészként viszont azt gondolom, hogy természetesen színvonalas színpadi produkciót kell nyújtani. Gyakran úgy kívánnak ugyanis valamit eladható termékké tenni, hogy rontanak a színvonalon. Én viszont azt mondom: tartsunk meg egy magas zenei színvonalat, és ebből csináljunk terméket, de olyat, amit a közönség és a szponzorok megvesznek.

Ágoston László

Ez egy nagyon szimpatikus elgondolás, de valószínűleg sokan szeretnék ugyanezt. Miben lesztek ti mások?

Igaz, és sok társulat, zenekar kényszerűen meg is szűnik... Mi abban tudunk újak lenni, hogy van bennünk egy mérhetetlenül erős hit, ami leginkább a pályakezdőkre jellemző. Én magam is borzasztóan hiszek ebben a társulatban, annak szakmai minőségében. Gyakran mondják, hogy a Moltopera a legrosszabb pillanatban, egy gazdasági válság közepette jött létre. "Most van szükség az újításra..." Én viszont azt gondolom: éppen hogy egy nagyon szerencsés pillanatban kezdtünk el operatársulatot építeni! Éppen most tud a Moltopera szóhoz jutni, mert millió tehetség van az utcán, akiket nem tudnak alkalmazni, magas színvonalú zenészek vannak állás nélkül. A közönség pedig kevésbé jár színházba, tehát most van igazán szükség az újításra. Ez pedig abban áll, hogy megpróbálunk valódi párbeszédet kialakítani a közönséggel, elmenni a közönséghez. Csak olyan rendezésben gondolkodunk, ami a nézők számára felfogható, nyelvileg érthető. Színházzá szeretnénk tenni az operát, és azt szeretnénk, hogy ne sznobéria legyen operába menni, hanem az „egyszerű", gondolkodó ember is beüljön és élményt kapjon egy ilyen előadáson. Ez persze óriási kihívás, és lehet, hogy csak hosszú évek során fogunk végleg eljutni arra a szintre, ahová szeretnénk.

Moltopera koncert (fotó: Szabó Sándor)

Ez azt is jelenti, hogy inkább a fiatalabb közönséghez szóltok? Nehéz ugyanis mindenkinek megfelelni, nem mindenkinek ugyanaz egy előadással kapcsolatban az elvárása.

Igazad van, nyilván nem is akarunk mindenkihez szólni. Aki Fluor Tomit hallgatja, az valószínűleg nem a mi közönségünk. A kifejezetten operába járó közönség, aki hétről-hétre követi az eseményeket, és van egy nagyon erős kritikai vonala, valószínűleg szintén nem a mi közönségünk. Azokra gondolok, akik elsősorban azt keresik, hogy egy előadásban mi nem jó. Ez egy rossz berögződés eredménye, és akár magamat is ezek közé az emberek közé sorolhatom. Mi azonban elsősorban ahhoz a réteghez akarunk szólni, amelyik keveset tud még az operáról, de nyitott, és bejön hozzánk. Mert ezek az emberek - és itt az általános zeneoktatást is felelősnek tartom - még nem jutottak el a megértés szintjéig, vagy ha eljutottak, elriasztotta őket a borsos jegyár. Önmaguktól nem mennének el operába, de nyitottak rá. Ők a mi közönségünk.

Adódik a kérdés: hogyan tudjátok őket az előadásokra behívni?

Egyrészt vannak szóbeli előadásaink, amelyeket kifejezetten iskolákba, egyetemekre viszünk el. Ezeken el is mondjuk, hogy mi, huszonévesen mit látunk az operában, miért ezt a zenét hallgatjuk és nem a "Mizu mizut", vagy miért nem megyünk inkább egy karaoke klubba. Úgy gondolom, hogy a fiatalok számára ez így hihetőbb, hitelesebb lesz.

Milyen infrastruktúrával rendelkeztek és van-e megfelelő anyagi háttér ezekhez az előadásokhoz?

Az egész operatársulat mintegy százezer forintból indult el. Jelenleg is szponzorokat, támogatókat keresünk. De az a hit, lelkesedés és szaktudás, ami bennünk megvan, előbb-utóbb át kell hogy forduljon majd anyagi támogatottságba is.

Moltopera koncert (fotó: Szabó Sándor)

Térjünk rá a Társulat tagjaira! Van köztetek, aki még zeneakadémista, de olyan is, akinek már ismertebb a neve.

A Társulat a következő énekesekből áll: Vámosi Katalin szoprán - akit szerintem hamarosan már drámai szopránként fogunk emlegetni -, Sipos Marianna drámai koloratúrszoprán, Göncz Renáta lírai szoprán, Gradsach Zoltán basszbariton, Kiss András basszbariton, Dani Dávid mélybasszus, Decsi András lírai karaktertenor és jómagam, aki lírai bariton vagyok.

Miért éppen őket választottad?

Gyerekkorom óta az a vágyam, hogy olyan emberekkel legyek színpadon, akikkel hasonlóan gondolkodunk és akikkel szeretjük is egymást. Nagyon rossz egy olyan produkcióban részt venni, amiben belső feszültségek vannak, ezt már magam is tapasztaltam. Kiválasztottam azokat az embereket, akikben szakmailag és emberileg is feltétlenül megbízok. Vitatkozni persze kell, "hisztériázni" is lehet, de ha valaki például a másikat kezdené el fúrni, nem maradhatna a Társulat tagja.

Tovább bővül majd a Társulat létszáma?

Máris sok levelet kapok fiatal zenészektől, akik szeretnének részt venni ebben a projektben. Ez nagyon jó, mert mutatja, hogy amit elkezdtünk, arra van igény, és hogy az hiteles. Már a közeljövőben lesznek meghallgatások. A Don Giovannira már adott volt a szereposztásunk, de van három másik opera is, amiben gondolkodunk. Aki a már említett szakmai és emberi feltételeknek megfelel, csatlakozhat hozzánk. Zenei kérdésekben egyébként elsősorban a karmester, Tőri Csaba dönt.

Ha meghallgatások alapján egyre többen csatlakoznak, az már nem egy baráti kör lesz.

Nem is baráti kör kell, hogy legyen, hanem egy olyan jó hangulatú és színvonalú társulat, ami ebből a baráti körből kinőhet. Azt gondolom, hogy nagyon nagy társulat azért soha nem leszünk.

Moltopera koncert (fotó: Szabó Sándor)

Már két Moltopera-koncertre került sor, áriákkal, jelenetekkel. Mikor adtok elő teljes operát?

A február 15-i és a március 11-i előadáson még az volt az elsődleges cél, hogy megmutassuk: a "szokásos" formátumban mire vagyunk képesek. Ezért az első felvonásban klasszikus áriaestet adtunk, de a jövőben nem nagyon tervezünk ilyen, "állok és éneklek" típusú fellépéseket, az április 29-i, Aranytízben tartandó "áriaest" is szcenírozott környezetben lesz majd. Már a koncertek hátralévő részében is eljátszottunk a Don Giovanniból félig-szcenírozott formában négy jelenetet, hogy megmutassuk, hogyan képzelünk el egy színpadi előadást. Például a második felvonásbeli szextett is olyan, nehéz jelenet, amit nagyon statikusan szoktak előadni; mi igyekeztünk ezt elkerülni. Ősszel várható a már végleges, teljes Don Giovanni-előadás, amelyen egy „világszenzáció" is lesz, olyasvalami, amit először mi fogunk produkálni...

...és amit most még nem árulhatsz el...

...így van. Sok idő és pénz kell hozzá, de bízom abban, hogy szeptemberre sikerül létrehozni az előadást. A koncerteken zongorakísérő volt, de a szeptemberi Don Giovanni reményeim szerint már szimfonikus zenekarral megy majd.

Hogyan értékeled a két koncertet?

Hatalmas adomány, hogy az első koncertre elővételben, hetekkel korábban kelt el az utolsó pótszék is a Nádor Terembe. Ezért döntöttünk az ismétlés mellett, amelyen szintén pótszékes teltházzal tisztelt meg a közönség. Remek kritikákat kaptunk és mindkét alkalommal maximálisan egymásra találtak előadók és a hallgatóság. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy "új seprő jól seper", folyamatos munkát igényel, hogy ne veszítsük el, sőt növeljük a közönségünket.

Moltopera koncert (fotó: Hermann Péter)

Említettél még három operát a repertoárotokon. Melyek ezek?

Menotti A telefon című művét már próbáljuk. Ez egy 20. századi, 25 perc körüli opera, amit nagyon szeretünk, mert sok játékra ad lehetőséget, és jól esik a Don Giovanni után a korszak-váltás. Ezt kapcsoljuk egybe a "mindenben más" Pergolesi La serva padrona-val, azaz az Úrhatnám szolgálóval, ami egyébként a kis társulatok körében slágeroperának számít, mert kevés ember kell hozzá. A kettő együtt adja ki "A nő kétszer" munkacímű estünket, ahol a barokk úr és szolgáló valamint a modern Lucy és Ben esetében keressük a párhuzamokat. Emellett készül a Varázsfuvola- és hosszabb távon a Bohémélet-keresztmetszetünk is. Fontos volt, hogy az operákat az énekesek alkatához és hangi kvalitásaihoz válasszuk. A Don Giovanni szereplőgárdáját például tudtomon kívül eleve összeválogattam, hiszen minden fontosabb szereplő megvolt hozzá a Társulaton belül.

Ettől függetlenül azért előbb-utóbb - a művektől, a szerepektől függően - biztosan kell majd vendégénekeseket is hívni.

Persze, valószínűleg már a Bohéméletben is szükségünk lesz meghívott énekesre. Ráadásul nem mindig mindenki fog ráérni a saját társulatunkból sem.

Ágoston László (fotó: Operaportál)

Remélem, hogy sokáig együtt maradtok, de nyilván számolsz azzal, hogy a társulat tagjai - Téged is beleértve - bármikor kaphatnak máshonnan egy vonzó felkérést...

Még a Kommunikációs Főiskolán írtam egy dolgozatot "Zene a reklámban - reklám a zenében" címmel, aminek az volt a kezdőmondata, hogy "Kétszerelmű ember vagyok.". "Kétszerelmű ember vagyok..." Ez így is van, de számomra most sokkal fontosabb a Moltopera, és az, hogy ennek a társulatnak az ügyeit intézzem, mint az én személyes szakmai előmenetelem. Pontosabban: jelenleg a Moltopera jelenti számomra a szakmai előmenetelt is.
Azt is tudom, hogy két év múlva már a jelenlegi csapat sem fog ebben a felállásban együtt énekelni, mert mindenkinek lesznek más feladatai. De fontos, hogy ezek az emberek kapjanak egy olyan kezdő lökést, ami akár nagyon messze is viheti majd őket, mert szerintem köztünk nagyon sokra hivatott emberek vannak. Azt szoktam mondani, hogy én álmokkal üzletelek. Higgyenek az énekesek, ez a kérésem, és remélem, hogy utána ők is megkapják az álmukat.

Szerző: Csák Balázs