Ókovács Szilveszter nem akar molyrágta múzeumot, ám azt sem, hogy padlás- vagy pinceszínház legyen a Magyar Állami Operaház. Az intézmény átalakításáért felelős kormánybiztos elbocsátásokról, reformokról, kultúrharcról, az opera műfajának népszerűsítéséről és az Erkel színház újranyitásáról beszélt a Mandinernek, valamint elárulta, mennyire köti meg a kezét Orbán Viktor. Lapszemle.
A lap elsőként arról kérdezte Ókovácsot, mi csábította vissza a dalszínházhoz. “A szívem mindig itt dobogott. Hiába voltam közben tévés, vagy dolgoztam a Parlamentben, ha az ember végzettsége egyezik a hobbijával, akkor az valamiféle hivatássá alakul, és időről időre visszatalál oda, ahol ezt művelheti” – felelte a megbízott igazgató.
Arról, mit kért tőle a miniszterelnök elmondta: ”Három hónapos operaházi interregnum után kéretett magához a miniszterelnök, hosszasan elbeszélgettünk. Amit sokszor felemlegetnek a dolgot kevésbé ismerő, de politikai rossz szándékkal közelítők, nevezetesen, hogy a miniszterelnök kézi vezérelni akarja az Operaházat – abból aztán semmi nem igaz. Sem akkor, sem azóta soha strukturális kérdésekbe vagy személyi döntésekbe bele nem szólt”.
Ókovács az Operaház működési modelljének átalakítását nevezte fontos lépésnek, ebbe beletartozik a játékrend, a repertoár és maga az művészi struktúra változása. “Mindhárom értelmezési tartomány elemei átmenetiek lesznek a következő szezonban. Még nem teljesen alakulhat projekt-szemlélet szerint a játszási rend, még nem teljesen olyan a repertoár, mint szeretnénk, és az énekesi-karmesteri foglalkoztatottság formája is magán hordozza a közalkalmazottiság jegyeit. A felmentési idők lejártával, tehát 2013 elejétől egyre tisztul a kép. Az pedig már most is világos számunkra, mi a cél: a Magyar Nemzeti Operaházat újra kell építeni” – nyilatkozta Ókovács Szilveszter.
Arról, hogy mi a fontosabb: felnőni a nemzetközi sztenderdekhez, avagy népszerűsíteni a műfajt így felelt: ” Fontos dilemma már az is, hogy mit értünk nemzetközi sztenderdeken: azt, ami Bécsben, Milánóban, Berlinben, de leginkább persze New Yorkban, hogy kibökünk a naptárban egy napot, és olyan szereposztást találunk, ahol van észt, portugál, spanyol, orosz és kínai énekes? Más a helyzet a világban. (…) Azt se rejtem véka alá, hogy természetesen nem bírnánk az említett világelső házakkal a financiális versenyfutást sem: ötödéből-hatodából gazdálkodva túl nagy a hendikep. Így belátható ideig minden arra predesztinál minket, hogy a magyar énekesek mellé időnként hívjuk el a legnagyobbakat, és ne rendezzünk csak azért középszerű külföldiekből vendégjárást, hogy az idegen név-illúzió megmaradjon a színlapon”.
“Távol álljon tőlem, hogy kiradírozzam a térképről azt az öt többtagozatos színházat, amely rendszeresen játszik operát. Szeged, Debrecen, Miskolc, Pécs és Győr nagyon fontos és heroikus küzdelmet vív, de ettől még igaz a fenti állítás, hogy a magyar opera- és balettélet fenntartásának terhei elsősorban rajtunk vannak, a szakmai terhek például Héja Domonkos főzeneigazgatón és Solymosi Tamás balettigazgatón. Igazi verseny csak azonos feltételek között jöhet létre, a vidéki operatagozatok pedig – forráshiányos helyzetük miatt például – ugyanúgy nem riválisaink most, ahogy mi a rövid szezonú, több tízmilliárd forintot költő Scalának nem lehetünk. És hogy miért a musical hódít? Sokan leírták már, hogy ez a műfaj a jelenkor operettje. Fajsúlyos témaválasztása ritka, és gyakran akkor is habkönnyű. És mivel mikroportozva, kanalazgatva szinte bárki tud énekelni a mai leesett igényű vokális elvárásoknak megfelelve, sok rosszat kell hallgatnunk addig, míg például egy vargamiklósi tehetségű Feke Pál előkerül” – fogalmazott Ókovács, aki azt mondjat az Erkel Színháznak és az Operának 1951 óta közös az útja.
“Annak szeretnénk megnyitni újra, ami volt korábban is: népoperának. 1911 óta hívták így, ahol aztán nyilas-gyűléstől divatbemutatón át robbantásokig és boxmeccsekig volt minden – ahogy Rákosi elvtárs legendás 60. születésnapjának meg az Operaház volt a kénytelen helyszíne. Kevesen tudják, de az Erkelé a legnagyobb közép-európai színházi tér, kétezres befogadóképességgel. Ha újranyitjuk az Erkelt, és kamara-játszóhelynek rendszeresen használhatjuk a Zeneakadémia kistermét, miénk lesz a közép-európai térség legnagyobb szabású operajátszó komplexuma, több mint 3500 férőhellyel. Az operaházi repertoár merészebb lesz, a kamaraoperánk ínyenc, az Erkelben pedig a legnépszerűbb darabokat kell adnunk megbízható minőségben, érthető színrevitellel” – magyarázta Ókovács.
“Az Operaház és a magyar operakultúra számára az Erkel Színház megnyitása maga a megváltás, nemhogy tehertétel lenne... Ez a feltevés olyannyira abszurd, hogy az Erkel ügyét én magam hajtom a legintenzívebben, már-már irracionálisan próbálom a tempót gyorsítani. Szerencsére az ügyvezetőm, Mozsár István mindig visszaránt a valóságba: az uniós joganyag átvételével nincs menekvés a közbeszerzések alól. Azoknak pedig időtávjai vannak, ezért majd’ egy évbe telik, mire az eső kapavágás megtörténhet. Az Erkel mielőbbi megnyitásának fontosságát úgy tudnám szemléltetni, hogy olyan ez, mint amikor egy család festet, ezért beköltöznek minden cókmókjukkal a nagyszülők egy szobájába. Nálunk ez a helyzet: egykor két nagy színház ellátására szakosodott embertömeg sűrűsödött össze az Andrássy úton immár öt éve. Főleg a művészeknél szembetűnő, mert nem kaphatnak elegendő kitűzést, nincs elegendő számú előadás, amely optimálisan tarthatná karban a képességet, szívhatná fel a művészi energiát” – fejtette ki Ókovács Szilveszter.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.