Két színészsorsról - Pándy Lajost és Horváth Sándort idézzük

Tipikusan színészsors az övék. Talán nem véletlenül idézi Pándy Lajos Jászai Marit memoárjában: „Tehetségtelennek lenni nem szenvedés, de tehetségesen tétlenül heverni – gyötrelem”. Az idén mindketten kerek születésnapjukat ünneplik, a máig vígszínházi Pándy Lajos a napokban volt 90., Horváth Sándor pár hete 80. Van egy közös pont az életükben – mindketten Felvidékről származtak el, Pándy Perbetéről, míg Horváth Sándor Peredről indult el a világot jelentő deszkák felé.

Ha nincs Pándy, lehet, Ruttkai és Latinovits sem találkozik...

Pándy Lajos miután hazatért a második világháború poklából, a Belvárosi Színház üdvöskéje lesz, fontos szerepekkel. Apját és testvérét közben Szekszárd mellé telepítik szeretett Perbetéjéről – nem önszántukból. Az egykor rúdugró bajnok, majd színinövendék Pándy Súgópéldány című, immár két kiadást is megélt, a szlovákiai magyarok számára is érdekes adalékokat tartalmazó könyvében részletesen visszatér a perbetei múltba, az orosz hadifogságba, s bejárhatjuk vele Pozsonyt és Prágát is. Itt lát először színházat, cseh népballadákat Burian és társulata előadásában, s itt adják azt a Svejket is, amely annyira meghatározó lesz az életében. Kihasználva szlovák és cseh nyelvtudását, színpadhiányos időkben fordítani kezd, mintegy 50 egész estés színdarabot, 120 hangjátékot fordít le. Különösen Karel Čapek színműveit kedveli meg, s neki köszönhetjük, hogy a Fiaim című darab magyar színpadra kerül. A siker akkora a Magyar Néphadsereg Színházban (egy ideig így „becézték” a Víget), hogy a stúdióelőadásnak tervezett Ajtay Andor rendezte darab átkerül a nagyszínpadra, s a pozsonyi származású Bulla Elmának lesz felejthetetlen sikere. De ha nincs Pándy, lehet, Ruttkai és Latinovits sem találkozik, Pándy ajánlja és fordítja ugyanis Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című darabját is, amelyet Miskolcon és a Vígben is bemutatnak. Ahogy évekig házal a Burian-féle Svejkkel is, de az ötvenes évek végén senkinek sem kell ez a retrográdnak kikiáltott darab, mígnem a Petőfi Színház elővette, csinált belőle színháztörténeti kuriózumot, s nem mellesleg olyan színészek pályáját indította el, mint Agárdi Gábor vagy Csákányi László.

„Itt álmodik az életről Szellay Alice”

Pándy a megszüntetett Belvárosiból átkerült a Vígbe, ahol idővel elfelejtették foglalkoztatni. Varázslatos hangja lévén maradt a rádió, ahol évtizedekig az ő hangján szólalt meg a Rádiólexikon, s mivel ideje akadt bőven, s a tolla nemcsak a műfordításokra szakosodott, megírja önéletrajzát, amelyet három részre bont, s talán nem véletlenül az ifjúkorát ecseteli hosszasan, míg a férfikorát és az öregkorát szinte elhallgatja. Ahogy szemérmes lévén a nevét sem említi feleségének, Szellay Alicenak, akit mára már szintén elfelejtettek. Öt, mindössze öt film adatott meg neki, közülük a Szőts István rendezett Emberek a havason és Ének a búzamezőkről mára már klasszikusok. Szellay gyorsan befejezte a pályát, a Magyar Színházművészeti Lexikon már nem is tud róla. Filmbeli partnerét, Görbe Jánost pár évvel később hallgattatták el. „Itt álmodik az életről Szellay Alice” – áll a sírkövén a Farkasréti temetőben. Molnár Gál Péter meséli, hogy talán a 100. születésnapját ünnepelte a Vígszínház, ahol egy pesti színész-színigazgató meghatottan sorolta a nemrégen elholtak nevét, megemlítve köztük Pándy Lajost is, holott az a háta mögött ült a színpadon s a lehető legjobb egészségnek örvendett. De miután a rádióból elbocsátották, kap tőlük egy levelet, amelyet Pándy Lajos örökösének címeztek. Az először 1989-ben megjelent Súgópéldányt 2006-ban újra kiadják, amelyet a szerző némileg kiegészít, itt-ott átigazít. S hadd idézzük a már előbb említett Molnár Gál Pétert: „Néhol keserűen, de sosem sértetten, itt-ott igazságtalanul, de sosem önmagát túlnagyítva, megkapó önismerettel és fölülemelkedéssel, nagy ismeretanyaggal és bájos anekdotákat pörgetve, kiábrándulva a színházi gyakorlatból, egyetlen jelző erejéig sem veszíti el azonban rajongását a színház, a magyar színház iránt, Pándy nemcsak kedves könyvet írt, hanem jót is. Inkább a színházról szól, semmint önmagáról. Becsülettel hajol meg nagyok és kisebb nagyságok megrozsdásodott emléke előtt. Az egyszerű és nemes könyvnek olyan múlt-századian érett, jó az íze, mint amit az ország poros útjait bevándorló egykori színészapostolok írtak emlékkönyvként, visszapillantva gyötrelmesen gyönyörű pályájukról pályatársaikról”.

Megőrizte faluja meséit

Ruttkai Éva, Bulla Elma, Ajtay Andor, Bihari József, Szigeti Jenő, Latinovits Zoltán, de sok-sok mára nevét is elveszített epizodista jelenik meg a lapokon, Pándy kortársai, akiket már csak ezek a lapok őriznek, meg a megfakult, múzeumok mélyén bujkáló műsorfüzetek. De Pándy megőrizte faluja, Perbete meséit is, A csodálatos nagykendő címmel 1977-ben megjelent gyűjteményének egyes darabjai akár prózamondó versenyek állandó szereplői is lehetnének. Emberiek és szeretetteliek ezek a perbetei mesék, amelyeket a méhész nagyapa mesél el, aki ezzel gyógyítja a beteg kisunokát, aki ekkor tanulja meg, hogy aki a boldogságot keresi, annak három gonosz ellenséggel, az irigységgel, a sötétséggel és az ostobasággal is meg kell küzdenie. S aki nem tudja, hadd áruljam el, Pándy teremtette meg Kumari, a repülő kiselefánt alakját is, ahogy a Hetedhétországban rendezett olimpiáról is ő számolt be elsőként a magyar gyerekirodalomban. Utoljára Chélan abbé szerepében lépett színpadra a Vörös és feketében.

Munkásember színen, filmen

Horváth Sándor egész életében a munkásembereket testesítette meg színpadon és a filmvásznon egyaránt. „Amikor kiderült, hogy Hitler elveszítette a háborút, menekülnünk kellett Peredről” – írja visszaemlékezéseiben. „Pestre költöztünk, Zuglóba. Polgári fiúiskolába kerültem, sokat sportoltam, kézilabdáztam a Fradiban.

A nagyapámnak kocsmája volt az akkori Csehszlovákiában, a Galánta környéki Pereden, ahol én is születtem, ezért nem csoda, hogy az édesapám is mindig arra vágyott, hogy vendéglőt nyithasson”. Álma később, Budapesten teljesült. Gyakran megfordult itt Ruttkai Éva és Gábor Miklós is. Pándyval közös sorsuk, hogy az ő családját is kitelepítették a benesi dekrétumok alapján, amíg Pándyék Tolnában, addig a Horváth-család Somogyban kereshetett új hazát magának. Ilyen múlttal nem volt egyszerű elvégezni a színművészetit, de Ráday Imre tündéri osztályfőnök volt, s bár az első évek vidéken teltek, – ahol a feleségével, a szintén színész Szekeres Ilonával is megismerkedik –, 1970-ben felkerül a fővárosba, még ha a fővárosi színházi körökben elfekvőnek számító József Attilába is. De a film már hamarabb felfedezi magának, játszik a Makrában, a Befejezetlen mondatban..., s Fábri Zoltán adja meg neki a nagy lehetőséget, Kovács, az asztalos lehet Az ötödik pecsétben. De ekkor készül a Fekete István önéletrajzi művéből forgatott Ballagó idő és Móricz Árvácskája is, amelyben Kedvesapámat játszotta Moór Marianna és Czinkóczi Zsuzsa oldalán. Ahogy megszámlálhatatlan tévéfilmben is szerepel, a minap ismételt Nyolc évszakban, de feltűnik a Szomszédokban, a Tündér Lalában, a Kántorban és még sokáig folytathatnánk. Utoljára az Ábel-trilógiában állt gép elé, míg színpadon Márai kalandjában. Amikor 75. születésnapján budai otthonában beszélgetve megkérdezem tőle, miért nem kapott Kossuth-díjat, flegmán legyintve csak annyit mond: „Mert nem lettem vadász”. Szülőfalujában, Pereden pár évvel ezelőtt díszpolgárrá avatták.

Szerző: Juhász Dósa János / Színház.hu