Úgy nem lehet színházat csinálni, hogy ne szeressük egymást, mondja a színész, akit nem zavar, ha a feleségével játszik. Interjú.
Arról, hogy került színházközelbe azt mesélte Trill Zsolt, az embernek, amikor még gyerek vagy fiatal, sok minden megfordul a fejében, nekik anno nagyon szűkösek voltak a lehetőségeik. "Kárpátalja egy nagyon zárt terület volt. Vagy az ungvári egyetemben gondolkodhattunk, vagy Munkács jöhetett szóba, ahol állatorvoslást lehetett tanulni… Ráadásul én oroszul nem is nagyon tudtam. Az Isten azonban úgy adta, hogy amikor befejeztük a középiskolát, a nyolcvanas évek második felében elkezdtek nyílni a határok. Akkor indult Kijevben egy magyar nyelvű évfolyam a színházi egyetemen, akartak magyar színházat csinálni, úgy éreztem, nekem oda kell mennem. Ebben különben a korábbi iskolák is segítettek, gyerekként elég sokat szerepeltem a faluban, mikor ünnepek voltak – nemcsak a szocialista, hanem az igazi, örök ünnepekre is gondolok, amik mindig is voltak és lesznek. Ott valamit megéreztem, tetszett, hogy néznek, hogy akár bolondoskodhatok is, miközben mosolyra fakasztom az embereket, a szülőket. Azt persze nem tudom, mennyire voltam tehetséges, mi lehetett bennem, mert amikor a középiskolában volt például egy szavalóverseny, ott a 18. lettem 20 vagy 22 ember közül… De az élethez meg az iskolához mindez hozzátartozott. Más néptáncra járt vagy sportolt, mi meg páran ezzel foglalkoztunk. Fiatalok voltunk, nem azt néztük, holnap mi lesz velünk" - nyilatkozta a színész, aki az Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett.
Scapin
Arról, milyen a jó színház úgy nyilatkozott: "Színház van, amelyik működik vagy nem működik. Ezen nincs mit filozofálni. Egy előadás adjon élményeket, tegyen fel kérdéseket, húzzon fel, dobjon fel… Színészként ez azt is jelenti, hogy estéről estére, előadásról előadásra meg kell próbálni meggyőzni a nézőt. Még azt is, aki úgy ül be, hogy nem biztos benne, hogy ez az ő színháza és az ő színészei. Munka kell hozzá. Munka nélkül nem megy. Nagyon nehéz, de meg kell próbálni".
A felvetésre, miszerint olykor úgy tűnik, több hasonló karaktert is megformál így reagált: "Magamat, a gesztusaimat, a fizimiskámat nem tudom kitörölni, lecserélni, ezeket az ember hozza magával. Ráadásul ebben az évadban számomra nagyon összesűrűsödtek a dolgok, egyik szerepből megyek a másikba. El is fáradtam rettenetesen, ezt érzem… De hát ezt az évadot így kellett elfogadni. S bármilyen szerepet is kapok, én Trill Zsolt vagyok, nem tudom kiiktatni magam, még ha az embernek törekednie is kell arra, hogy mindig más legyen".
Feleségével, Szűcs Nellivel (Fotók: Csokonai Színház/Máthé András)
Április 13.-i premierjük, az Illúziók kapcsán elmondta, nehezek voltak a próbák, de pont ezért szépek, a szöveg diktál mindent. A kérdésre, nem zavaró-e feleségével, Szűcs Nellivel játszani azt felelte van, amikor hazaviszik a munkát, a szerepeket, de ez sok mindentől függ. "Nekünk ez egy természetes dolog, hogy tizenvalahány év óta együtt játszunk. Ahogy együtt van a mi beregszászi társulatunk is. Régóta együtt dolgozunk, ismerjük egymást, figyelünk egymásra. Ezért fordulhat elő olykor-olykor egy-egy olyan mondat, izgalmasabb megszólalás, ami miatt kicsit másképpen hat az esti előadás, és ami egyébként nagyon fel tudja a dobni az embert. Persze, ez az alkalmi improvizálás nem lehet soha öncélú, mert egyébként tartjuk magunkat a szöveghez, meg ahhoz, amiben megegyeztünk a rendezővel. De néha jó, és nyilván csak akkor, ha érezzük, hogy kialakult valami a nézőtér és a színpad között" - fogalmazott a színész, aki szerint úgy nem lehet színházat csinálni, hogy nem szeretjük egymást.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.