A soproni Petőfi Színház nemrég mutatta be a Nem tudok élni nélküled című musicalt, amit most Budapesten, a József Attila színházban játszik a társulat. A két főszerepet Egri Márta és Mikó István alakítja. Egri nyúlánk, magas termete mellett Mikó alacsony, korpulens figurája eleve mosolyt fakaszt a nézőben... Az előadásról Egri Márta mesélt.
– Összeszokott párosnak tűntök. Miben játszottatok még együtt ezen kívül?– kérdezem Egri Mártát, aki vendégként került a soproni musicalbe.
Egri Márta: Először Szolnokon az Übü papában dolgoztunk együtt. Ő Übü papát, én meg az ő lelkiismeretét játszottam. Majdnem nem vállaltam el a szerepet, ki is mentem az olvasópróbáról. Dühös voltam, mert én arra készültem, amire felkértek, vagyis az Übü mamára. Amikor az olvasópróbán kiderült, hogy egy teljesen más átiratban játsszuk majd, úgy éreztem, át vagyok verve. Miután lehiggadtam, arra gondoltam, hogy ha Mikóval együtt játszhatom, legalább nézzem meg alaposabban a felkínált szerepet. Így belementem a közös játékba. Utána a Revizorban dolgoztunk együtt. Mikó volt a polgármester, én pedig a felesége. Sokat ingáztunk Szolnok és Budapest között és az autóban nagyon sokat beszélgettünk, rengeteget röhögtünk. Annyira jól éreztük magunkat, hogy igazi barátság alakult ki közöttünk. Ezért is örültem, amikor felkértek a Nem tudok élni nélküled című musical női főszerepére. Megint együtt dolgozhatok a Mikóval! És én nagyon szeretek vele játszani.
– Történt valami különös az előadások alatt?
Egri Márta: Én nem vagyok jó sztori mesélő. Valahogy kiesnek a fejemből a történetek. A vicceken is jót nevetek, de utána elfelejtem őket. Mikó és énköztem valamiféle cinkosság van, ami végigkíséri az előadást. Azon kívül az Apostol együttes dalai a mi fiatalságunkat idézik vissza. Van hozzá közünk. Ettől a jeleneteink is személyessebbé válnak. Meg attól is, hogy ismerjük és szeretjük egymást, hogy tudunk egymásból olvasni. Engem például egyáltalán nem zavar, ha Mikó nem pontosan mondja a szöveget, hiszen nem egy Shakespearei verses műről van szó, hanem az életünkről. Én annyira bírom a Mikó emberségét, színészetét, humorát, a szakma iránti szeretetét, maximalizmusát, hogy az improvizációi egyáltalán nem okoznak nekem problémát. Sőt, inspirálnak és izgalmasabbá teszik számomra a jeleneteinket. Ebben is hasonlítunk egymásra, én is szeretek improvizálni, úgymond venni a lapot. Ezért soha nincs két egyforma előadás. Ugyanakkor igen jó érzés egymás kezét fogva együtt meghajolni az előadás végén, amikor a nézők állva tapsolnak nekünk.
Forrás és tartalmi partner: Magyarteatrum.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.