Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Thália Stúdió Los Angeles-i Magyar Színkör 2012. április 14-én. A jubileumra vidám, szórakoztató zenés műsorral készül a társulat. Az előadás cime: Csak Nőkről és csak Férfiakról. Az előadás rendezője Óss Enikő. Az évforduló alkalmából Medgyessy Éva újságiró, szinháztörténész ragadott tollat, és köszöntötte a társulatot.
Isten éltessen Thália!
Két és fél órányi varázslat. Szópárbaj, zeneszó, kacagás. Felriasztott emlékezés. És a messzi hagyott, de soha el nem felejtett Haza üzenete. Az Anyanyelv édes ölelése. Lélekfürdető. Nagy, közös játék, amelynek résztvevői - szereplők és közönség - mindannyian egyformán cinkosok. Mert ha sehol másutt, itt akkor is összekovácsol egy rejtélyes erő: Istentől elrendelt együvé tartozásunk: magyarságunk lényege. Felgördül a függöny, kigyúlnak a fények és a szíveket átjárja a melegség, a képzelet szárnyra kap. Lúdbőrzik a kar és kicsordul a könny. A fájdalomtól vagy a nevetéstől? Mindegy. Mert Thália, a legkacérabb múzsa a szemünk előtt szentté lényegül, s értünk mutatja be áldozatát az oltárrá nemesült deszkákon: a színpadon. Mindez együtt: magyar színház Los Angelesben - a Thália Stúdió.
Hogy mit jelent ez a színház "ott túl az Óperencián", azt Önök tudják jobban: hiszen a Thália az Önök színháza. S hogy mit jelent az óceán innenső partjáról nézve, azt megpróbálom elmondani én. Egyedülálló jelenségnek számít az amerikai magyar színjátszás történelmében. Állócsillag. Az amerikai kontinensen alakult megszámlálhatatlanul sok, zömmel rövid életű magyar társulat között a Thália Stúdió Los Angeles-i Magyar Színkör a maga 25 esztendejével veterán. A Mississippitől nyugatra pedig egyenesen csoda. Hiszen a Hollywood hegy lábához művészember inkább az Álomgyár vonzásától megbabonázva érkezik. Vagy úgy, hogy végleg leszámolt a karrierjével, és polgári foglalkozásra adja a fejét - miként azt a Thália Stúdió alapítói, Óss Enikő és Varga Tibor is tették.
Az erdélyi magyar színjátszás sokat vesztett a színészházaspár emigrálásával a hetvenes években. Hosszú évtizedek távlatából is emlékszem a fiatal Óss Enikő éteri szépségű Tündéjének színpadi szárnyalására Nagyváradon, vagy az akkor ifjú reménységnek számító Varga Tibor megrendítő alakítására Racine Britannicusának címszerepében - a marosvásárhelyi színpadon.
Aztán szünet.
Enikő és Tibor megbecsült amerikai polgárokká váltak, "civil" foglakozással. Csakhogy a huncut múzsa nem eresztette el kiválasztott gyermekeit. A kísértés Borvető János személyében érkezett, aki az akkoriban Los Angelesben működő magyar színházban a Bánk bán színrevitelére készült. Melinda szerepe?! - ennek magyar színésznő még nem tudott ellenállni. Enikő sem. És akkor a Varga házaspár rádöbbent, hogy "nem élhetnek muzsikaszó nélkül." És hogy a nyugati part magyar közössége igényli a színvonalas színházi előadásokat.
Így alakulhatott meg 1987-ben több itt élő profi művész és lelkes amatőr - meg persze a színházrajongó közönség és támogatók összefogásával a Thália Stúdió Varga Tibor és Óss Enikő vezetésével. Akik – miközben rendezetek, díszletet terveztek, játszottak és közönséget toboroztak – profizmusukkal, lelkesedésükkel igazi társulatot neveltek ki és kovácsoltak össze az évek során. Az pedig, hogy hogyan sikerült állami dotáció vagy olcsó sikerhajhászás nélkül egy művészi igényű együttest fenntartani évtizedekig – bizony hosszú szakmai elemzéseket igényelne… A Thália ugyanis – budapesti szemszögből nézve - egy nemzeti színház, egy Vígszínház és egy stúdió színpad feladatkörét látta el. A műsorfüzeteket böngészve látom, milyen mesteri arányt tudtak tartani század eleji komédia, ünnepélyes zenés-irodalmi összeállítás és kortárs színművek között. Hála a technikának, már nem csak a hírét, de az egykori előadások felvételeit is megnézhettem. Ha időutazást tehetnék, nem is tudom, mit néznék-hallgatnék végig
élőben... A Spanyolul tudni kell kacagtató replikáit? Az És mégis élünk kardtáncát? A Fatornyok szarvasbika-párbaját két férfi közt a Nőért? A Gloria victis méltóságteljes főhajtásait a két világháború magyar katonái emlékére? Esetleg Varga Tibi bársonyos baritonját, amint slágert énekel? Avagy vígjáték irodalmunk legizgalmasabb kérdését követném nyomon a Kék rókában, hogy megtudhassam végre: "Járt-e Cecil a Török utcában?" - ami Óss Enikő jubileumi előadásának szerepfelfogásából valószínűleg kiderült…
Tanulmányozom a társulat pontosan dokumentált történetét. Évről évre több a név, a közreműködők száma a kezdeti mintegy harmincról immár száz fölé emelkedett. Szomorú, hogy egyre szaporodnak a keresztek is a nevek mellett… Néhány esztendeje a Varga Tiboré mellé is oda kellett illeszteni egyet... És akkor Enikő egyedül vállalta mindkettőjük feladatát, és vezette a színházát tovább. Még azután is, miután visszatelepedett Magyarországra. Emlékeznek a tavalyi Hyppolit sikerére? Akkor megígérte, Önöknek, hogy visszajön. Visszajött. Hogy most együtt ünnepelhessék a Thália 25. születésnapját!
Bevallom, irigylem is egy kicsit a Los Angeles-i magyarokat. Mert én nem követhettem végig ezt a két művészi pályát, s velük az egész társulat útját a kezdetektől mostanáig élőben. De minden bizonnyal így van jól. Óss Enikő és Varga Tibor sorsfeladatukat nem a Kárpát-medencében, hanem a szülőföldtől távol teljesítették. Őrizték a lángot, egy hányatott sorsú nemzet megmaradásának utolsó reményét: az anyanyelvi kultúrát, a színház - a múló pillanat - művészetében.
Ideátról szurkolunk a jubiláló együttesnek! Önök pedig, kedves Közönség, dőljenek most hátra, és élvezzék a soha vissza nem térő, mégis felejthetetlen pillanatokat.
Mert színház nélkül lehet élni - csak nem érdemes...
Szerző: Medgyessy Éva