"A közönség együtt: zseni" - Bodrogi Gyula szülinapos

Ma ünnepli hetvennyolcadik születésnapját Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze. Összeállításunkban felelevenítjük néhány meghatározó pillanatát pályájának és saját szavain keresztül kicsit megismerkedhetnek az emberrel.

Kor: Ha kérdik, annyit mondok: 34-ben születtem, számold ki, hány éves vagyok.

Kezdet: Nem tudom, hogy mi az ördög látszott, de bármelyik iskolába kerültem is, vagy színjátszanom, vagy táncolnom, vagy szavalnom kellett. Az Én apám című verset kellett elmondanom a legkülönbözőbb helyeken 1945 után, amikor rengeteg párt volt. Minden párt korteskedett. A nagymama pedig rendszeresen fölállított egy dobogóra vagy hordóra, és valamennyi pártrendezvényen elmondatta velem ezt a verset, aztán bekasszírozta érte a lisztet, a cukrot. (…)

Matematika: Matematika-fizika tanárnak készültem, aztán elmentem táncosnak, majd a főiskolára először rendezőnek jelentkeztem, de szerencsére nem vettek fel, csak színésznek. Látszólag nagyon távol áll egymástól a matematika és a színészet, de valójában egy darabot logika és pontosság nélkül nem lehet megírni, sőt eljátszani sem. Az én felfogásom szerint az egyik legcsodálatosabb művészet a matematika. Nehéz ennél vadabb, költőibb mondatot kitalálni: "a párhuzamosok a végtelenben metszik egymást".

Pálinka: Ha játszom vagy vezetek, sosem iszom alkoholt, rá sem nézek. A vadászaton éppen haza indultam, mikor odajött valaki egy kis pálinkával. Teljesen elfelejtkeztem az esti előadásról. A csip a fejemben emlékezett minden játékra, de egy szóra sem. Pánikba estem, Léner Péter igazgató azonban azt mondta: gyerekek, adjatok neki egy példányt! És a közönség minden poénon nevetett. Később kiderült, szinte bele sem néztem, régi példányt kaptam, én pedig a
rendes szöveget mondtam. Nagyon megijedtem, az előadás után jöttem csak rá: a pálinka volt a gyilkos. Hazáig szavaltam és mondtam a szerepeimet.

Vadászat: Minden ember vadász, csak nem mindenkiből jön elő a puskás változat. Lehet vadászni harisnyára, palira vagy nőre is. Voltam már úgy, hogy egy ember kikötötte, menjünk sétálni, de nincs lövöldözés, ő ellene van a vadászatnak. Puska a vállamon, megyünk a félméteres hóban. Kijön az erdőből három őz, erre megbök, s kérdi, mi van, miért nem lövök már.

Fotó: Schiller Kata, színház.net

Színészet: A színpadon olyan dolgokat tudok megcsinálni, amikhez a civil életben hozzá sem kezdenék. Darvas Iván jegyezte meg egyszer: ha fájt a feje, alig várta, hogy felmenjen a színpadra, mert ott egyből elmúlt minden baja. Azért is jó a színészet, mert az ember mindig másfajta szerepeket játszik, így a szakma miatt nincs ideje beleöregedni az életbe.

Színpad: Én a színpadon úgy teszek, mintha a partnerrel beszélgetnék, de lényegében a nézőkkel beszélgetek. Mikor a barnára festett Bessenyei azt mondta az Othellóban, „vért, Jago, vért", megállt a levegő, mintha jégcsapok lógtak volna a nézőtéren - miközben mindenki tudta, hogy nem fogja leszúrni Szörényit. A néző elhiszi, amit lát, és ő is játszik.

Színház: Nem véletlen, hogy a penicillint nem mi találtuk fel. Nincs olyan színházi előadás, melynek végén a sánta a botját eldobva megy haza. Három órára tudunk felemelni. De akkor akár olyan erővel, hogy még szeretnek is minket, igazi érzelemmel.

Igazgatás: Én minden színészt köteleznék, hogy legalább három évig legyen direktor, utána garantáltan szeretné a pályát. Az igazgatás rengeteg melóval jár. (…) Vagy fél évig nem vállaltam. Az egyik reggel, amikor megint telefonáltak, iszonyatosan fájt a gyomrom. De annyira, hogy azt hittem, én most már úgyis meghalok. Erre azt gondoltam, hogy elvállalom az igazgatást. Hát végül is nem mindegy most már arra a kis időre? Nem hittem, hogy ebből húsz év lesz, amiből tizenötöt vállalok is.

Igazgatás után: Lehet, hogy féltem, de erre már nem is emlékszem, mert annyira meghatódtam attól, hogy ennyien akarnak velem dolgozni. Amikor Alföldi rendezésében a Kabaré című musicalben játszottam, két jelenet közötti szünetben odajött hozzám a Robi, és azt kérdezte: "Tudod, mit kellene neked eljátszanod? Az ügynök halálát." Amint hazaértem, azonnal levettem a könyvespolcról a darabot. Gyorsan elolvastam, és az volt az érzésem, hogy ezt személyesen nekem írták, csak eddig nem vettem észre. Aztán el is játszhattam a címszerepet. (..) Az egész ország színészeinek valaha az volt a vágyuk, hogy a Nemzetiben vagy a Vígben léphessenek föl. Azt tartották a csúcsnak. Sajnálom, hogy ez most nincs így, de bennem ez megmaradt, nekem ez a csoda.

Közönség: A közönség együtt: zseni. Egyenként mindenki ugyanolyan lüke, mint én vagyok. De együtt nagyon pontos, és igen jó az arányérzéke. Ötven éve, mióta a pályán vagyok, azt tapasztalom, hogy a közönség még soha nem tévedett. Mégis szoktak olyat mondani, hogy a közönségnek csak a gagyi kell. Ezt azok hangoztatják, akikre nemet mond a közönség. (…) A közönségnek adni kell. De fontos, hogy be tudja fogadni. Vannak olyan nézők - jellemzően az első sorba vesznek jegyet -, akik mikor a közönség nagyot nevet, elhúzzák a szájukat. Ha a nézőtér szipog, ők fintorognak, és forgatják a szemüket. A kollégák nem nagyon szeretik őket, pedig a legjobb nézők és a legnagyobb színházjárók közé tartoznak. Sokukat felismerem. ők azért ülnek előre, hogy mi lássuk az arcukat. Nem engedhetik el magukat, nagyon kell figyelniük, hogy mindig ellentétesen reagálhassanak. Az ő élvezetük abban áll, hogy kiválnak a közönségből, és mutatják, hogy ők mást gondolnak, mint a többiek.

Süsü: Olyan is volt, hogy beszélgettem egy barátommal a villamosmegállóban, és állt mellettünk egy mama a 4-5 éves kislányával. Egyszer csak a kislány otthagyva a mamáját, odarohant hozzám: „Te vagy a Süsü!”

Ötletek: Az igen gyakori színházi helyzet, hogy otthon valaki valamit kitalál, megálmodik, és mikor ezt megcsinálja, egészen hülyén hat.

Humor: Leginkább a humor nem ment. Én már a főiskolán tisztában voltam vele, hogy komolyságot mutatni a színpadon sokkal könnyebb, mint vidámságot. Már tudom, hogy a tréfás jelenetekhez nekem hiányzott a közönség. (…) Ahhoz, hogy legyen jó kabaré, meg kell becsülni. És akkor megjelennek a jelentős egyéniségei. Ha azonban csak lehülyézik azokat, akik a kabaré mesterségét űzik, akkor hiába vannak tehetséges fiatalok, hosszú távon nem akarják ezt a műfajt csinálni.

Kísérletezés: A másik: minden alkotó emberben felmerül az igény a kísérletezésre, arra, hogy másképp kéne ezt vagy azt kipróbálni, megfogalmazni; bennem is volt ilyen vágy ifjúkoromban, és ez tökéletesen rendjén van. De mindennek megvan a maga helye. Ugye, azt sem szeretjük, ha kísérleti stádiumban lévő gyógyszert adnak be a betegnek. Nagyszínpadon, több száz néző előtt nem kell kísérletezni, mert ők színházi előadást szeretnének látni, nem színházi kísérletet. Ha azt írom ki, hogy a produkció egy színházi kísérlet, csomó ember lesz rá kíváncsi - de ezt kötelező bejelenteni.

Siker: Fodor Imre director, aki remegett a színházért, azt mondta: "Siker kell, Gyuszikám, mert ha sikeresek vagyunk, semmit sem tehetnek." A színházat ugyanis már a régi világban is többször meg akarták szüntetni.

Pénz és színház: Ha minden teátrumot megszüntetnének, és a megspórolt összeget betennék az államháztartásba, nem vennénk észre. Ha pedig a dupláját adnák a színházaknak, mint most, az sem nagyon tűnne fel.

Politika: A politika az a színház, amelynek nem is szabad megfelelni.

Kényes kérdések: Vannak dolgok, amik egy harminc-negyven, sőt, ötvenesztendős embernek is őrületesen meglepőek. Nekem nem azok, mert én tudom, hogy ilyen is volt már - de ilyenebb is -, hogy ezt is hallottam már, és hogy ebben is lehet élni és dolgozni. Nem akarom kikerülni az úgynevezett kényes kérdéseket, egyszerűen arról van szó, hogy amikor nyilatkozom, mindig csak arról beszélek, amit én személy szerint pontosan tudok. Amit hallottam, arról annyit tudok mondani, hogy hallottam, de nem teszem magamévá. Régebben én is szerettem kirohanni, kiáltozni, hogy ez borzalom... Semmi értelme.

Alföldi és a pályázatok: Alföldi nagyon tehetséges. Én ezzel, hogy bátrabb, nem tudok mit kezdeni. Kivel szemben bátrabb? Egyáltalán, jön valaki szembe? Egy színháznak mindig feltűnést kell keltenie. A többi megrendelés kérdése. Ha a Nemzeti Színház vezetőjét én nevezném ki, először megkérdezném a kiszemeltet, vállalja-e. Ha igennel felel, elmondanám neki, én őt akarom a színház élére, ilyen és ilyen színházat képzelek el. ő is leírná, hogy mit, hogyan szeretne csinálni, és ha meg tudunk egyezni, kinevezem. Mert az, hogy kiírok egy pályázatot, hatvanan jelentkeznek, miközben én már rég tudom, hogy ki lesz, de hogy ne kelljen felelősséget vállalnom, úgy teszek, mintha az egészet valami zsűri vagy kuratórium döntené el - nevetséges. Alföldi remek színházi ember, aki azt, amit ígért, meg tudja csinálni. Könnyen elképzelhető, hogy ha valami tőle idegen műsort várnának tőle, azt mondaná, nem vállalja. Vitatkozunk azon, hogy hol játszódik a János vitéz harmadik felvonása. Hogy a metróban. Miért, Tündérországot olyan jól ismerjük?
Ezek mondvacsinált problémák. Abból adódnak, hogy nincs eléggé pontosan meghatározva, mik az elvárások. Ki kell azokat mondani, és vállalni a döntésért a felelősséget. Ha a választottam bukik, együtt bukunk.
 A Szovjetunió idején azt mondták, a nagy földeket mélyszántással fel kell szántani. Mire nálunk még a nagy nehezen megkötött alföldi homokot is mélyszántással szántották fel. Ezt így nem lehet! Biztosan van olyan pályázat, ahol van értelme a kiírásnak, ahol a beadott anyagok tanulmányozásával valóban meg tudjuk állapítani, melyikkel kerülünk közelebb a kívánt eredményhez. A színház nem ilyen terep. Itt ki kell nevezni az igazgatót. Meg mi az, hogy lejárt a mandátuma? Az járjon le a parlamenti képviselőknek. Fodor Imre huszonöt éven át csinált színházat a József Attilában, és a színház egyre jobb lett. Mikor először játszottam itt, még elmozdítható székek voltak a nézőtéren, ha az emberek nem láttak, odébb tették az ülőhelyüket. Jól néztünk volna ki, ha félig vakolt épületnél kijelentik, na, lejárt a mandátuma. Vannak dolgok, amiket keverünk, és mindenre vonatkoztatni akarunk. Magukra a színházakra sem lehet egységes szabályozást elfogadni. Mert minden színház egyéniség.

Forrás: Színház, Népszabadság, Magyar Hírlap, Népszava, MTI