"Akik az elmúlt ötven évben meghatározó alakjai voltak a világ operajátszásának, azok közül mindenkit élőben láthattam" – mesélte Krénusz József, a Metropolitan Opera egykori nézőtéri ügyelője.
Luciano Pavarotti bekopogtatott a New York-i Met, a Metropolitan Opera nézőtéri ügyelőjének irodájába.
- Giuseppe, van egy kis rendes kávéd? Igazi erős espresso?
- Hát persze Mr. Pavarotti - felelte Krénusz József, s kitöltött egy adagot a gőzölgő italból a világhírű tenornak.
- Az egész házban csak azt a híg amerikai löttyöt kapni - panaszkodott Pavarotti a kávét kortyolgatva, majd visszaballagott az öltözőjébe.
A fenti beszélgetés jó párszor elhangzott a hetvenes-nyolcvanas években a Metropolitanben, már amikor az olasz sztárénekes éppen ott lépett fel. A világ egyik leghíresebb operaházában ugyanis 1967 és 2000 között a magyar emigráns Krénusz József volt a nézőtéri ügyelő. Negyven évig dolgozott a Metben, első 7 évében jegyszedőként. A próbákkal együtt összesen 16 602 előadást látott, s mint mondja, sosem vett ki szabadságot.
Az ember ritkán készül nézőtéri ügyelőnek - Józsefnek sem ez volt a gyerekkori álma. Igaz, 1935-ben beleszületve egy Somogy megyei kisfalu egyik szegény paraszti családjába, még ekkora perspektíva sem állhatott előtte. Családja felnőtt tagjait elszólította a világháború. Gyerekként ő lett odahaza a "legidősebb férfi", akinek iskola helyett már nyolc-tíz évesen kőkeményen dolgoznia kellett.
A második világháború utáni új rendszer viszont felkarolta a tehetséges parasztgyereket, József 15 évesen bekerült a csurgói gimnáziumba. Itt hallott először klasszikus zenét, az opera valósággal megbabonázta. Az érettségi után feljött Pestre, segédmunkásként alumínium evőeszközöket készített egy gyárban, szabadidejében operába, színházba, múzeumba járt. Egy évre rá orvostanhallgató lett Szegeden, ahonnan az 1956-os forradalom hozta ismét Budapestre.
- A barátaimmal együtt az utcán éltük végig a forradalmat. A Petőfi laktanyánál szereztünk fegyvereket, "Szentháromság-hordozóként" jártuk a várost. Saját magunknak adtuk ezt a nevet: kenyeret, újságot és cigit osztogattunk az embereknek. A bukás után azt kellett eldöntenem, hősi halott vagy gyáva élő legyek. Az utóbbit választottam, elmenekültem. A 21. születésnapomon, 1956. december 20-án érkeztem az Egyesült Államokba. Senkit sem ismertem, egy szót sem beszéltem angolul.
Amerikai magyar emigránsok karolták fel: segítségükkel ösztöndíjat kapott a New York-i Fordham Egyetemen. Alig fél év alatt kellett olyan szinten elsajátítania a nyelvet, hogy képes legyen teljesíteni az egyetemi követelményeket. Az orvosi tanulmányokról le kellett mondania, történelmet és filozófiát kezdett el hallgatni.
Krénusz József tizenkét évvel ezelőtt ment nyugdíjba. Búcsúja alkalmából 2000. január 14-én képes riport jelent meg róla a The New York Timesban. Hét évvel ezelőtt vásárolt egy házat a Somogy megyei Nagyszakácsiban, ahol gyerekkorát töltötte, és ahol még ma is laknak rokonai. Azóta kétlaki életet él, az év egyik felét bronxi otthonában, másik felét Magyarországon tölti.
Könyv jelent meg pályájáról
A közelmúltban jelent meg Krénusz könyve, amelyben pályájának élményeiről mesél. Leírásaiból, fotóiból, riportjaiból megtudjuk, mekkora sztárok, például Joan Sutherland, Franco Corelli, Maria Callas, Lily Pons, Marilyn Horns, Luciano Pavarotti közelébe került.
„A magyar arcképcsarnok" című fejezetben Kónya Sándor, Ágay Karola, Földi András, Ernster Dezső, Astrid Varnay, Marton Éva, Sass Sylvia („a bébi Callas"), Hamari Júlia, Takács Klára, Gregor József, Székely Mihály, Carelli Gábor vagy Svéd Sándor is megjelenik.
Krénusz József élettörténetét itt meghallgathatják:
Hallgassa meg az Arcvonásokat!Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.