A Trafó anatómiája

A Színház című lap márciusi számában két interjú jelent meg - egy Szabó Györggyel és egy Bozsik Yvettel, illetve Horváth Csabával- és emellett számos értekezés is született a Trafóval kapcsolatban. Ezekre hívjuk fel a figyelmet lapszemlénkben. 

'Egy döntés anatómiája' címmel adott interjút Szabó György Tompa Andreának:

(....) A pályázat egyértelműen arra a profilú Trafóra szólt, amilyenné a mostani csapat alakította, veled az élen. Szó sem volt rezidens társulatokról.

SZ.GY.: A pályázati kiírás az alapító okiratunkból született, és valóban biztatónak tűnt. Egyszer csak megjelentek a Trafóban Yvette képviselői, és információkat, adatokat kértek - innen tudhattuk, hogy pályázik. Ez gyorsan elterjedt. Mi együttműködési nyilatkozatokat kértünk azoktól, akikkel valóban együtt akarunk dolgozni. Yvette aláírásokat gyűjtött maga mellett. Ez persze nagyon kis közösség, hiszen az egész szakma nagyon kicsi. Mi úgy gondoljuk, hogy egy intézmény feladja a szakmai önállóságát, arculatát, ha mindenki támogatását begyűjti. Akit nem akarok itt felléptetni, attól én nem kértem támogatást. Az persze külön kérdés, hogy az egész pályázati mechanizmus rossz.

- Erre még visszatérünk. Amikor kiderült számodra, hogy Bozsik Yvette pályázik, lejátszott meccsnek gondoltad a dolgot, vagy azt hitted, hogy ez egy valóságos mérkőzés lesz pályázatok és programok között?

SZ.GY.: Én mindaddig azt hittem, hogy itt mi valóban megmérkőzünk, amíg meg nem tudtam, hogy Bozsik levetette a nevét arról a tiltakozó listáról, amit Dörner György kinevezése ellen indítottak. Akkor megértettem, hogy megvan a döntés. Az is tény, hogy Bozsik közvetlen közeléből kaptam egy telefont, hogy esélytelen vagyok, a pályázat lejátszott ügy. Már kezdték összerakni a programot, tehát már készülnek az átvételre. Ez a kulturális szektor piacszerűen működik, nyíltan elindult a szervezkedés.

- A pályázatokat elbíráló szakmai bizottság felállítása sem volt problémamentes: az egyik valóban szakmai - és nem fenntartói-politikai - delegáltról, Gemza Péterről kiderült, hogy Nagy József munkatársa, Bozsik képviselője pedig egy nyilvános konferencián bejelentette, hogy Nagy József is a leendő vezetés tagja. Ezt aztán Bozsik helyreigazította, holott elhangzott. Mindenesetre Gemza nem volt jelen a szakmai bizottságban, talán azért, mert egy kritikus a Fővárosnál jelezte az összeférhetetlenséget. A két pályázó meghallgatását, azaz a tiédet és Bozsikét is elhalasztották emiatt. A Főváros hivatalos közleménye végül nem állapított meg összeférhetetlenséget. Aztán Gemza helyett senki sem ment el az ülésre. A szakmai bizottság végül hat főből állt: három szakmai delegáltból, két fővárosi és egy minisztériumi képviselőből. Az egész bizottságosdi elég cifra.

SZ.GY.: Én a pályázat leadása előtt felhívtam Nagy Józsefet, aki közölte, hogy senkinek nem írt alá. Horváth Csabának én adtam át ezt az üzenetet. Nagy József mégis nagyon hangsúlyosan szerepel Yvette pályázatában. És van még valaki, aki kezdettől fogva támogatta ennek a tánclobbinak az elképzelését: Elekes Botond, aki a minisztériumban a határon túli kultúra támogatásával foglalkozik. Azt sejtem, hogy itt a minisztérium erős befolyást gyakorolt.

- Ezzel a bizottsággal nagyon könnyű politikai döntést hozni. Hat szavazat, három fenntartói, három független szakmai.

SZ.GY.: Én kezdettől fogva a szakmaiság mellett érveltem. A pályázat beadása után volt alkalmam Szőcs Gézával találkozni, aki akkor értésemre adta, hogy nem a szakmai érveimet kívánja meghallgatni.

- Hanem?

SZ.GY.: Nem tudom, hogy mi volt a szándéka.

- Amióta felmerült, hogy a Trafó megszűnik, vagy átkerül a minisztériumhoz, magyarán amióta a Trafó veszélyben van, szerinted te, ti követtetek el hibát? Lobbizásban, kommunikációban?

SZ.GY.: Talán furcsa, amit mondok: én azt hittem, hogy a Trafó a politika számára annyira marginális, hogy egyáltalán nem kell a politikai lobbival foglalkozni. A Fővárosra koncentráltam, arra, hogy ott megváltozzanak a vélemények, és ez sikerült is.

- Ez is lobbi valamennyire. Mire gondolsz még, amit nem tettél meg?

SZ.GY.: Például meghívni a minisztériumot kiállítások megnyitására, kapcsolatokat építeni. Ha ezt megtettem volna, akkor talán a besározást, az intrikákat is el lehetett volna kerülni. A színházi törvény miatt komoly munkatempót kellett diktálni. Rengeteget dolgoztunk. Én racionális ember vagyok, mindvégig hittem abban, hogy a fenntartói érdekek felül tudják írni a szakmai és a politikai érdekeket. A szakmai érdekeken most az intrikákat értem.

- De hiszen láttad, mi folyik - hogy hihettél fenntartói érdekekben?

SZ.GY.: A Dörner-ügy volt az ébresztő. De akkor már rég késő volt. (....)

A teljes interjút itt olvashatja.

Tompa Andrea Szubjektív Trafó-képet alkotott:

"A Trafó végső soron azért van, hogy keresztülhúzza kicsinyes gondolatainkat a határokról. Hogy ezek a határok, árkok áthatolhatatlanok volnának, ahogyan hisszük".

Az írás itt elérhető.

Gáspár Máté 'A Trafó mint színház' című tanulmányából:

(…) A Trafó úttörő szerepet játszott napjaink új irányzatainak, a fizikai színház, az újcirkusz, a felnőtt bábszínház hazai megismertetésében, miközben a vizuális és akusztikus művészetek, amellett hogy saját jogon is markánsan megjelentek a programkínálatban, legtöbbször elválaszthatatlan komponensei voltak az összművészeti produktumoknak.
 Túlzás nélkül állítható: ez a műfaji sokszínűség és keveredés csak ebben a különleges térben valósulhatott meg. Az egykori ipari létesítményből átépített, a néző-előadó viszony rugalmas alakíthatóságát kínáló fekete doboz színház megnyitásakor az intézményi körben és stúdióméretben elsőként nyújtott konkurenciát a bevett, kukucska-színpadon zajló színjátszásnak. Másfajta művészi lehetőséget kínált, ezáltal új alkotásmódokat serkentett, és egy hétköznapibb, pátoszmentesebb pozíciót ajánlott fel a közönségnek, tagjai közé csábítva olyanokat is, akiket a színházakat övező burzsoá glamour esetleg elidegenít. A Trafóba járni a kezdeti években kaland volt, hiszen a hagyományos városföldrajzi percepció szerint színházaink a Nagykörúton belül helyezkednek el, ezzel is magyarázható, hogy a hagyományos színházba járóknak időbe tellett a mentális határvonal átlépése - amit a Belső-Ferencváros rehabilitációja és a kulturális kínálat időközben folyamatosan zajló decentralizációja (a Bárkától a Nemzetin át a Millenárisig) egyaránt elősegített.

A Trafó egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy nem egy társulatnak ad otthont, hanem missziója szerint reprezentatív módon jeleníti meg a kortárs magyar és nemzetközi előadó-művészeti alkotók, csoportok törekvéseinek legszélesebb spektrumát, s ennek érdekében intenzív együttműködést alakít ki és ápol a független műhelyekkel és a hasonló karakterű külföldi szervezetekkel - ahogyan azt legutóbb az ügyvezető igazgatói poszt kiírása is hangsúlyozta. Bár a hivatalos dokumentum nem mondja ki, ez a befogadó színházi profil, amit a magyar szakma mindig is félelemmel teli gyanakvással szemlélt mint a színházi működés csökkent értékű, egyúttal olcsóbb módozatát, amely - ha sikeresen űzik - kikezdheti a domináns, társulatos-repertoárszínházi modellt. A hagyomány felől nézve a befogadó színházakat szokás alacsonyabb rendűnek tekinteni, abból a feltételezésből kiindulva, hogy valódi művészi identitás csak társulat és repertoár egymást feltételező együttállása esetén alakulhat ki. Tény, hogy profilját nem esztétikai ethosz vagy játékstílus határozza meg, hanem az a funkció, amit - jó esetben - működése minden mozzanatával betölt. Ezzel is magyarázható, hogy vezetését általában nem művészek, hanem menedzser képzettségű programszervezők látják el marketingszemléletű megközelítéssel: azt vizsgálják, milyen szükséglet és milyen kínálat észlelhető a piacon, s azokat milyen komplex programstruktúrával lehet kielégíteni fenntartható módon. (…)

A közelmúltban többször felröppent híresztelés a Trafó esetleges állami intézményi körbe vonásáról progresszív kultúrpolitikai szándékként akár bizakodásra is okot adhatna, ha a jelenlegi tulajdonos Főváros által meghatározott funkciók felértékeléseként értelmezhetnénk, ám lelkesedésünket hűti, hogy a tranzakció rendszerint ingatlanspekulációs tervek mentén merült fel, ahol a Kortárs Művészetek Háza szakmai jellemzői figyelmen kívül hagyásával valamely ellentételezési csomag részeként szerepelt.
 Márpedig ha a programstruktúra évek során kialakított kényes egyensúlya sérülne, máris nem ismernénk rá a sajátos Trafó brandre. (…)

A teljes értekezést itt olvashatja.

Fuchs Lívia tanulmányt írt 'A Trafó mint táncszínház' címmel:

A formációk és bemutatók számának felfutása s az ezzel együtt járó minőségi differenciálódás, valamint a játszóhelyek megsokasodása miatt a Trafó már nem vállalkozhatott a teljes független mezőny befogadására.

A teljes írást itt találja.

Végső Zoltán 'A Trafó zenei emlékezete' címmel írt:

Nem volt nyitott szemléletű mediális tér a kortárs zenekultúra körül, a világban zajló zenei folyamatok nem érték el a magyar sajtót. A Trafó megadta a magyar közönségnek azt a lehetőséget, hogy képbe kerülhessen a releváns produkciókkal.

A teljes cikket itt olvashatja.

Markó Róbert Bozsik Yvette színházkínálatáról írt:

...nyilvánvaló illúzió a The Wooster Group, a Théâtre du Soleil vagy Robert Wilson kilátásba helyezése. Itt elolvashatja.

Bozsik Yvette-tel és Horváth Csabával Rácz Judit beszélgetett:

"Nem valami ellenében szeretnénk bármit is csinálni a Trafóban, hanem valami érdekében és mellett. A Trafó eddigi profilját alapvetően nagyon jónak tartom. Szabó Gyuri nagyon minőségi dolgot hozott létre hosszú évek alatt. Mindössze arról van szó, hogy a Gyuri részéről mindig is volt egyfajta presszúra - nem feltétlenül a szó rossz értelmében -, hogy vannak bizonyos nyugat-európai trendek, amelyek mentén érdemes magyar alkotóknak alkotni".

Itt elolvashatja a beszélgetést.

Szoboszlai Annamária Bozsik Yvette tánckínálatáról értekezett:

Bozsik Yvette a pályázatban több helyen arra utal, hogy a partnerintézményekkel együttműködve szeretné enyhíteni a függetlenek helyzetét, bemutatkozási anomáliáit.

Itt találja a folytatást.

Forrás: Színház