Galkó Balázs arról számolt be a Vasárnapi Híreknek, hogy nem nagyon mehet be az Új Színházba, a belépőjét is elvették, bár még ott dolgozik.
A kérdésre, létezik-e harcos kenyérgyáva úgy felelt: “Én igaziból tényleg kenyérgyáva vagyok, mivel a két nagy fiam mellett egy öt- és egy hatéves kisgyerekem is van. Kötelességem, hogy elmenjek vadászni, elkapjam a tyúk nyakát, mint Vuk, és hazavigyem. A színház a tyúk nyaka, és nem szabad kiengednem a fogam közül. Így leszek tyúkbátor, igen ezek a jó szavak: kenyérgyáva és tyúkbátor. A történések formálnak ilyenné. Hogy az Új Színház, ami mulató volt egykor, az lesz megint elég gyorsan. A tizenvalahány tagból már elment Pokorny Lia, Takács Kati, Hirtling István, Gáspár Sándor, Száraz Dénes, Eperjes Károly” – fogalmazott a lapnak a színész, aki szerint megélhetési pofabefogás zajlik.
Galkó Balázs a Varázshegyben
“Megélhetési pofabefogás zajlik. Az Új Színházban a portás nem merte elmondani, hogy mit mondtak neki az igazgatóságon, miért nem engednek engem be. „Retteg a szegénytől a gazdag / s a gazdagtól fél a szegény. / Fortélyos félelem igazgat / minket s nem csalóka remény.” (József Attila: Hazám)” – tette hozzá Galkó Balázs, aki jelenleg kap fizetést és munkát is az Új Színházban, hiszen négy darabban is játszik (Fösvény, Virágoskert, Don Carlos, Varázshegy), egyelőre határozatlan idejű szerződéssel.
Így történhetett, hogy igazgatója, Dörner György, nem engedte el a szokásos, 15 órás, Költészet napi József Attila-szavalásra. “A Költészet Napján fel kellett lépnem a színházban Dinnyés Józseffel, akitől bocsánatot kértem, mert nem akartam ebbe őt belerángatni, Dörnerék „tették bele”. A kezdéskor két néző volt és a nézőtéri jegyszedő, meg a ruhatáros. Az igazgató úr sem volt ott, mert „mint a gróf, tán éppen agarász”, a komáromi művelődési házban adta elő önálló estjét” – nyilatkozta Galkó Balázs.