A szent család - Lázár Kati újra Kaposváron

Bemutatót tartanak a kaposvári Csiky Gergely Színházban, melynek főszereplője a színház egykori tagja, Lázár Kati. Schwajda Gergő, az egykori igazgató Schwajda György fia a darab rendezője.

A darabról

A szent család korántsem szent. A furcsa körülmények között élő anya gyakran emlegeti négy gyermekét – mindenekelőtt a legidősebb fiút, aki a szíve csücske, a család legszebb, legokosabb, legszeretetreméltóbb tagja. Már az anya szerint. A testvérei ezt kicsit másként látják… Persze mindenkinek igaza van és mindenki igazságtalan. A szálak összekuszálódnak, a valóság feltáratlan, a család összetarthatatlan. És a káosz tetején az anya csücsül.

A család vajon azt jelenti, hogy automatikusan szeretjük egymást? A család szeretetet feltételez, összetartást jelöl, megértést és bizalmat kíván. A nagy könyv szerint. Az életben azonban nem lehet mindenkit egyformán szeretni. Semmi sincs úgy, ahogy annak lennie kéne: néha magányosan tengődünk, néha nem halljuk meg, amit a másik mond, néha nem azt mondjuk, amit gondolunk. Nyomorúságos egy helyzet. De mi lenne velünk, ha már a nyomorúságos helyzeteken sem tudnánk nevetni? Schwajda György komédiája olyan problémákra nyitja fel a szemünket, amiket hajlamosak vagyunk félresöpörni utunkból siettünkben, sok gondunk közepette. Teszi mindezt humorral, emberséggel és megértéssel. Fia, Schwajda Gergő állítja színpadra a most is aktuális művet, melynek főszerepét a Kaposvárra visszatérő Lázár Kati alakítja.

Beszélgetésrészlet Schwajda Gergővel – az interjú teljes terjedelmében az előadás műsorfüzetében olvasható

A darab 1984-ben íródott. Azóta sokat változott a világ és vele együtt a mi családról alkotott képünk?

Schwajda Gergő: Egy centit sem mozdultunk arrébb. Lehet, hogy a világ körülöttünk elmozdult, de ahogy mi éljük az életünket, az nem változott. Nem hiszem, hogy a családról alkotott képünk sokat alakult volna. Vagy, hogy az elvárások mások lennének. Az emberek nem bújhatnak ki a saját bőrükből: a családban is ugyanúgy játszmáznak, próbálják a saját érdeket képviselni, a saját világukat építeni. Ez így volt harminc éve, és így van ma is. A kulcsa a dolognak az lenne, hogy a család attól család, ha az emberek képesek feladni a saját érdekeiket a másikért. Erre viszont sajnos kevesen képesek és hajlandók. Azért ül az ember mellkasára az elefánt, mikor ezt a darabot nézi, mert mindenki magára ismerhet. Én abban bízom, hogy történik valami a nézőben, mikor ezt az előadást megnézi. Hátha ráismer egy-egy mozzanatra, és talán elgondolkodik rajta. Mert elélünk egymás mellett, mindenki csak a saját kis világával foglalkozik, és csak addig foglalkozunk a másikkal, amíg az zavarja a köreinket. Ha nem figyelünk oda, ez egyre csak rosszabb lesz. Észre sem vesszük, aztán az a másik elmegy, és többet nem lesz lehetőség arra, hogy bármit is megmondjunk, vagy tisztázzunk.

Szeretni kell?

Schwajda Gergő: Persze. Ugyanúgy kell szeretni a családban, mint bárhol máshol. De ez nem lehet tudatos áldozat, fáradság. Az ember mindennap negyvenféle áldozatot hoz a többiekért. Ha ezt áldozatnak éli meg, akkor ott valami nagyon nincs tisztázva. Akkor ott sebek már vészesen el vannak fertőződve. Ahogy ebben a „A szent család”-ban is. Ezt már sebész se tudná összevarrni. Pedig ebben a darabban háromszor van lehetőség arra, hogy talán jobb legyen. De mindháromszor visszatérnek a megszokott pályára: egymás hibáztatásához. És ennek sose lesz vége.

És senki sem hibás…

Schwajda Gergő: Dehogynem. Mindenki hibás. Mindenki felelős azért, hogy ez így alakult. Az anya, a gyerekei, a szomszédai. Hibásak abban, hogy nem mertek változni, változtatni, nem mertek, nem bírtak megálljt parancsolni, és csak a saját érdekeiket nézték.

Interjúrészlet Lázár Katival – a teljes beszélgetés az előadás műsorfüzetében olvasható

Hol laksz, amikor Kaposvárott vagy?

Lázár Kati: A színészházban. És úgy emlékszem, hogy ebben a szobában laktam már, amikor műtötték a csípőmet. Szóval minden ismerős. Itthon vagyok.

Hogy néz ki egy napod?

Lázár Kati: Korán reggel felkelek, és átnézem a szöveget. Délután, két próba között pihenek, tornázok, meditálok. És megint a szöveg, mert az rengeteg. Hatalmas mennyiség! Játszottam én nagy szerepeket, de ekkora szöveggel ritkán találkoztam. Talán a Medeia meg a Petra von Kant… Végig színen vagyok, és csak mondom-mondom egy rettenetes öregasszony elképesztő monológjait vagy éppen másokat gyötrő párbeszédeit. Maga az élveboncolás.

Középpontjában egy öregasszony áll, akit egyszerre sajnálunk, és akitől egyszerre irtózunk, és akiről soha nem tudjuk, mikor mond igazat és mikor hazudik.

Lázár Kati: Nádasdy Kálmán mondta mindig: „Ne felejtsék el, mindenkinek megvan a maga vacak igaza!”. Én, az öregasszony nem gondolkodom azon, mikor van igazam – mert mindig igazam van. Akár csalok, akár vádaskodok, akár hazudok. Akkor is igazam van, amikor szerinted nincs igazam.

Mi a baja ennek az öregasszonynak?

Lázár Kati: Megmondom én neked: nincs mintája. Szülői mintája. Hét testvérével kicsi gyerekként árván maradt. Eszembe jut egy történet: filmforgatáson voltam valahol a Bükkben, elvittek bennünket egy sertéstelepre. Sok-sok koca szoptatta a kicsi malacokat a sáros gödrökben. Idill. És mint egy Csontváry-képen, valahol hátul kedvetlenül ácsorgott öt kicsi malac, még a fülük is csak fityegett lefelé. „Ezeknek elpusztult az anyjuk, nem hiszem, hogy életben maradnak” – mondta szárazon a tenyésztő. Az ember persze életben marad. Csakazértis megoldja. Csak éppen nincs szeretet-élménye. Nem tud, és nem mer szeretni, és azt sem meri feltételezni, hogy őt szeretik. Szeretethiány, ez a baja.

A néni nem kap és nem ad tovább egy mintát – így nem születhet meg a Család.

Lázár Kati: Nem itt és nem ezekkel az emberekkel. De ahol az egyszerűség, a figyelem, a türelem, a törődés, a gyengédség jelen van, ott megszületik a Család. Tulajdonképpen a hitről beszélünk most.

Hit miben?

Lázár Kati: Istenben. A világot irányító Erőben. A drámában szereplő emberek nem mernek, nem tudnak hinni. De hát nagyon nehéz is hinni. Nem elég az elhatározás. Bennem, Lázár Katiban is csak a mérhetetlen vágy fogalmazódik meg. Vágy a hitre. Néha, meditálás vagy imádkozás közben, egy pillanatra megérint a hit. Éppen csak súrol - de nem adom fel.

Fotók: fotó: Memlaur Imre