Március 5-én szabadult, másnap már a Hamletet próbálta a Nemzetiben. Stohl a börtönről, félelmeiről, színházról mesélt a Magyar Narancsnak.
A Magyar Narancs interjújából:
Szabó Győző és Stohl András próbálnak a Centrál Színház büféjében Keith Huff: Jó zsaru - rossz zsaru című színművének előadása előtt. A felvétel 2012. április 13-án este készült. Fotó: Kollányi Péter
“Kicsit nagyképűen viseltem ezt az egészet - nem a börtönt, hanem hogy milyen nagy színész leszek én: elég megállni, és a néző máris belém látja a múltat, a sok történetet és tapasztalatot, ami majd ott lesz, és ami másnak nincs. Ez részben igaz is, mármint a "másnak nincs"-tapasztalat, csak azzal nem kalkuláltam, hogy ez olyasmi, mint amikor egy élsportoló hirtelen lesérül. Rengeteget dolgoztam - aztán hirtelen semmit. És most vissza kell állni ugyanazok közé a versenyzők közé, ugyanahhoz a száz méterhez. Nem attól félek, hogy nem tudok majd úgy játszani a kollégáimmal, ahogy azelőtt, hanem valahogy... szerényebb lettem” – fogalmazott Stohl András Csáki Judit interjújában.
Stohl András és Bánfalvi Eszter az Úri muriban
Azt is elárulta, visszajönni nehezebb volt, mint bemenni. Jólesett neki, hogy az Úri muriba és a Tartuffe-be nem ugrott be senki. “Aztán később arra gondoltam, hogy vajon mikor fognak elfelejteni” – mesélte a színész.
Jó zsaru, rossz zsaru
“Soha nem leszek túl rajta. Még nagyon sokszor jut eszembe, ez idővel nyilván kopik majd, de túl nem leszek rajta. Nem is akarok egészen. Szeretném valahogy újra a kezemben fogni mindazt, ami előtte a kezemben volt, de ez lassú folyamat, nem tudom sürgetni. (…) Robival végig beszéltünk, ő nagyon tartotta bennem a lelket. Erős pillér volt az életemben, hogy tudtam: a Nemzetibe visszavárnak. És ezt most meg akarom hálálni” – fogalmazott Stohl András.
A teljes interjút a Magyar Narancs nyomtatott számában olvashatják.