'A hír túllendített egy holtponton' - Egy friss Soós Imre-díjas mesélt

Ünnepélyes keretek között, Kecskeméten adták át az Országos Színészegyesület idei díjait a Színházi Világnapon, március 27-én. A nívós eseményen Csémy Balázs – a kecskeméti Katona József Színház fiatal tehetsége – először műsorvezetőként lépett színpadra, de az este végén már a díjazottak táborát erősítette.

Hogyan érintett, amikor megtudtad, hogy Soós Imre-díjjal tüntetnek ki?

Csémy Balázs: Még januárban, levélben értesítettek arról, hogy díjazott leszek. Éppen a Karamazov testvérek főpróbahete előtt álltunk, és tulajdonképpen ez a hír lendített túl egy akkori holtponton. Az ember nem számít arra, hogy kitüntetést kap, legalábbis én nem: meglepett a döntésük. A díjátadó gálán a Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke által felolvasott laudáció egy szavára sem emlékszem, úgy izgultam a takarásban. Kár, hogy nem figyeltem oda jobban, mert számomra továbbra is nagy kérdés, hogy miért kaptam díjat... Persze nagyon jólesett! Az mindenképpen fontos dolog, hogy a MASZK figyel a vidéki színházakra, illetve a vidéki társulatoknál dolgozó színészekre is. Hozzáteszem: ez a díj nem csak nekem szól, hanem a kecskeméti Katona József Színháznak is, amely immár negyedik éve ad lehetőséget arra, hogy fejlődjek.

csemy

Melyek voltak az eddigi legmeghatározóbb szerepeid?

Csémy Balázs: Az eddigi négy év alatt rengeteg munkában vettem részt a kecskeméti társulatban, jó azt érezni, hogy gondolkodnak bennem, "építenek rám". Minden évben bíztak rám olyan feladatot, amiért érdemes volt dolgozni. Persze a hullámvölgyek engem sem kerültek el, volt, amikor jobban teljesítettem, máskor talán kevésbé. Visszanézve a legnagyobb kihívást a két "nagy" orosz mű, Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regényének színpadi változata (Richard Crane átirata), illetve még 2009-ben Csehov Három nővér c. színműve jelentette. A szerep, amivel szakmailag úgy gondolom, hogy a legjobban megbirkóztam, a Pillantás a hídról Rodolpho-ja. Nagyon szerettem az itt töltött évadok alatt a műfaji sokszínűséget: játszhattam zenés gyerekdarabban, musicalben, kortárs orosz és szerb előadásban, Goldoni- és Shakespeare-vígjátékban, és klasszikus valamint kortárs magyar színművekben egyaránt.

Miért érezted úgy, hogy a két orosz darab volt a legnehezebb?

Csémy Balázs: Amikor a Három nővérben Tuzenbach-ot alakítottam, még a főiskolára jártam, és annak ellenére, hogy zöldfülű voltam, komoly szerepet kaptam. A karakter idősebb is volt nálam, ez is közrejátszott abban, hogy eleinte nehezen találtam meg a szükséges összefüggéseket a szerep és az akkori énem között. Később mégis nagyon megszerettem! A Dosztojevszkij-átiratban Iván szerepe pedig szinte eljátszhatatlan: az élet és a gondolatai által igencsak meggyötört figura komplex életútját és totális összeomlását kell érvényesen megmutatnom. Előadásról előadásra csak megközelíteni igyekszem ezt a bonyolult feladványt. Az hogy nehezebben birkózom meg ezekkel a szerepekkel persze nem jelenti azt, hogy nem találtam a darabban vagy a próbafolyamatban örömet, csak egy kicsit jobban meggyötörtek és átmozgattak ezek a munkák mint a már említett Pillantás a hídról, vagy Molnár Ferenctől a Játék a kastélyban, ahol már a próbák első szakaszában alatt elkaptam a fonalat.

Mely előadásokat kedvelted az idei évadban?

Csémy Balázs: Mindegyik szerepem kedves számomra, más-más okból kifolyólag. A Karamazovot a nehézsége miatt. A régi ház című előadást azért, mert nagyon megszerettem azokat a fiatal kollégákat, akikkel a darabban együtt játszottunk, összekovácsolt minket ez a próbafolyamat. Az egérfogóban Christopher a darab kétharmadáig egészen mást mutat magából, mint amilyen valójában, az ilyen feladat mindig izgalmas színészileg. Most a Buborékokat próbáljuk Mohácsi János rendezésében, nagyon izgat a vele való munka és vígjátékot mindig élvezetes játszani.

Beszélgetésünk elején említetted, hogy négy éve játszol Kecskeméten. Lesz ötödik éved is a hírös városban?

Csémy Balázs: Szerencsére lesz, nemrég volt a szerződtetési tárgyalás, ahol kiderült: Cseke Péter igazgató a következő évadban is számít rám. Hogy milyen szerepek várnak, egyelőre még nem tudom pontosan, de egy nyári produkcióban, az Újvilág Passióban biztosan benne leszek. Ennek az előadásnak az lesz az érdekessége, hogy az arborétumban, a Mária-kápolna közelében fogjuk bemutatni. Utoljára gyerekkoromban vettem részt olyan produkcióban, amely kifejezetten szabadtérre készült.

A kecskeméti színházi feladatok mellett más produkciókban is részt veszel. Melyek ezek?

Csémy Balázs: Még mindig játsszuk Budapesten a Kicsi nyuszi hopp hopp című előadást, amit egy egyetemi osztálytársnőmmel régebben készítettünk. A jövőben is szívesen vennék részt ehhez hasonló, kőszínházi struktúrán kívüli munkákban, amelyekben nem csupán a színészi képességeimre van szükség, hanem kreativitásra késztet a színházcsinálás többi ágazataiban is. Illetve van még egy titkos tervünk a kecskeméti társulat fiatal színészeivel, de erről csak akkor mondok többet, ha már konkrét formát öltött az elképzelésünk.

Szerző: Bera Linda / Kecskeméti Katona József Színház

süti beállítások módosítása