Munkaügy – komoly dolgokról komolytalanul

Három Karinthy-gyűrűs humorista (Litkai Gergely, Hadházi László, Kovács András Péter) filmsorozatot írt egy fiktív munkaügyi felügyelet életéről. Elsőként Kovács András Péter mesél a sorozattal kapcsolatos élményeiről és magáról a műről.

Mi Elvira családi neve? Hogyan lett János gyógyszerfüggő? Mi az összefüggés Albertnél Érd és az alkoholizmus között? Miért nincs Imrének széke?

Megannyi kérdés, amire egyelőre a nézők sem sejtik a választ, mi pedig 2010 tavaszán még azt sem tudtuk, hogy lesz Elvira, János, Albert, Imre.

Aztán megkaptuk a felkérést, hogy írjunk egy nyolcepizódos sorozatot – amihez egy év múlva hozzáforgattak még huszonnégy részt. Bármiről írhatunk. Legyen vicces, kevés szereplővel, többnyire egy helyszínen.

És mi az a helyszín, ahol a szereplők állandóan együtt vannak, és elkerülhetetlenek a súrlódások? Egy munkahely. És mi az a munkahely, amire a nézők a legkönnyebben ráismernek? Egy iroda. És melyik az az iroda, amelyen szívesen csámcsognának? Egy közigazgatási hivatal, hiszen a hatóságokkal már mindannyian hadakoztunk ilyen vagy olyan okokból kifolyólag. Persze adó- és illetékügyünk, földhivatali vagy okmányirodai elintéznivalóink sűrűn akadnak, no de hogy mi folyhat egy munkaügyi felügyelőségen, az sokunk számára rejtély. Ideális környezet, amit eléggé ismerünk ahhoz, hogy belehelyezkedjünk, de mégsem ismerünk annyira, hogy ne lehessen köré mítoszt építeni.

Már csak be kellett népesíteni erőteljes karakterekkel, akik törvényszerűen újra és újra konfliktusba gabalyodnak egymással, és akikkel itt vagy ott már mi is találkoztunk. Így született Elvira, a nyugdíj előtt álló „régi bútordarab”; János, a precíz bürökrata; Albert, a megtestesült trehányság; a szingli Katalin, aki hiába alkalmazza a multik szótárát, beleragadt a közigazgatásba; Timi, a butácska titkárnő; és Karesz, a jobb sorsra érdemes friss diplomás. Ja, és Imre, a biztonsági őr, amilyenből rengeteg téblábol az ügyfélszolgálatokon és a bankokban, és akinek mi, az írók ugyanúgy nem adtunk széket, ahogy a munkaadóik sem.

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Megvolt tehát a helyszín és a szereplők, nekünk pedig nem volt egyéb dolgunk, mint bedobni közéjük egy-egy új problémát – egy asztallal többet vettek, céges karácsonyra készülnek, titkos rajtaütést szerveznek – és leírni, hogy e bumfordi karakterek ügyetlenkedései és érdekharcai hogyan siklatnak ki minden projektet.

2011 őszére harminckét epizód készült el. Mi hárman írás közben nagyon jól szórakoztunk. A színészeknek olyan volt a több hónapos forgatás, mint egy nyári tábor, és nemcsak a karakterek hatottak a színészekre, de a színészek is a karakterekre. Én magam sem tudom már, hol végződik Elek Feri és hol kezdődik Albert; hogy Katalin a forgatókönyv miatt ilyen rigolyás, vagy az őt alakító Murányi Tündének nincs jó napja; hogy Mucsi Zoltán csak a szerep kedvéért kapkodja-e a gyógyszereket, vagy valóban sikerült hozzá kedvet csinálnunk.

A sorozat beharangozásakor sokan Office-koppintástól féltek. Az irodai helyszínen kívül azonban semmi közös nincs, mint ahogy Derrick sem koppintja Columbót csak azért, mert gyilkosságban nyomoz. Épp ellenkezőleg, a Munkaügyek a miénk: a légköre jellegzetes, a bonyodalmai ismerősek, a poénjai a sajátjaink, a színészei a mi színészeink. A Munkaügyek a mi ízig-vérig magyar sorozatunk, és erre én személy szerint nagyon büszke vagyok.

Kovács András Péter