Ókovács: visszapótolhatják az Opera költségvetését

Hamarosan döntés születhet arról, hogy a kormány részlegesen visszapótolja az Operaház 30 százalékos támogatáscsökkentését - mondta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban.

Arra a kérdésre, hogy sikerül-e valamennyit visszaszerezni az intézmény ez évi költségvetéséből elvont 1,7 milliárd forintból a kormánybiztos úgy fogalmazott: "Már az év elején nyilvánvaló volt, hogy harmincszázalékos támogatáscsökkenéssel nem tudjuk az esztendőt végigvinni. Szerencsére ezt a kormányzat is látja, és hamarosan döntés születhet az elvonás részleges visszapótlásáról".

okovacs Az ősztől várható előadásokról szólva elmondta: bár még előttük a hivatalos évadhirdetés, de Wagner- és Verdi-év nem múlhat el Wagner-premier és Verdi-operák nélkül. Utóbbi mestertől kilenc opus is műsoron lesz. Újból játszani fogják Kovalik Balázs két rendezését: Händel Xerxész című operáját és az Anyegint. Az évadnyitó pedig Erkel Ferenc Hunyadi Lászlója, a rendezésre Szűcs Gábort kérték fel. 
Az Erkel Színház rekonstrukciójával kapcsolatban Ókovács Szilveszter azt mondta: valószínűleg két csomagot visznek a kabinet elé. A minimálprogramhoz elég a kormányhatározatban foglalt 1,8 milliárdos forrás, de ekkor szinte csak a színpad újul meg, és meg kell feleltetni az épületet a mai elektronikai, füstelvezetési előírásoknak - tette hozzá.

A kérdésre, hogy a mostani elbocsátások után nem lesz-e furcsa, hogy egy év múlva létszámbővítésre lesz szükség újból leszögezte: "Az operaháznak nem volt mérlegelésre módja. A létszámcsökkentés keretét a fenntartó írta elő, hasonlóan más intézményekhez, béroldalon pedig effektíve fizetni sem tudnánk a teljes gárdát. Annyit tehettünk, hogy mintegy százötvenre letornáztuk az elbocsátandók számát, és a juttatások kapcsán megállapodás született a Közalkalmazotti Tanáccsal és a három reprezentatívból két szakszervezettel. Ez nem kis fegyvertény – jellemzően nem is hangsúlyozza senki. A nadrágszíjhúzás előtt vettünk egy nagy levegőt, és 2013-ban már újra lélegeznünk kell. Látjuk a minket vizslató uniós tekinteteket: kevesebb közalkalmazott kell. Ez a leépítés keserű pirula, amelyet most le kellett nyelnünk, de ha már így alakult, hozzon gyógyulást".
Mint mondta, ha sikerül kilobbizni a bővített pakkot, akkor a bejárati traktus, a homlokzat, a közönségforgalmi terek nagy része, a zenekari árok is átalakulhat, komolyabb gépészetet szerelhetnek be. A mai díszletraktár helyén vadonatúj épületrész állna, amelyben háziszínpad és balett-terem kapna helyet.
A kormánybiztos arról is beszámolt, hogy jövő tavasszal-nyár elején tervezhetik a próbaüzem megkezdését. "Evidens: ha az állam valamit felújít, akkor azt üzemeltetni is kívánja. A 2013. évi költségvetés tervezése már folyik, az Erkellel együtt nyolcmilliárdos szubvencióra lesz szükség, ehhez kell különféle bevételekkel még kétmilliárdot hozzátennünk" - fogalmazott Ókovács Szilveszter.

Forrás: MTI, Magyar Hírlap

süti beállítások módosítása