A POSZT bojkottálását fontolgatták

Április 12-én a Rátkai Klubban tartott a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság a POSZT-tal kapcsolatban megbeszélést. Közzétesszük a Színházi Társaság honlapján megjelent beszámolót az eseményről. 

Készült: 2012. április 18. szerda, 10:36

Résztvevők: Ascher Tamás,  Csizmadia Tibor, Erős Balázs, Erős Kinga (Írószövetség), Gergely László, Hegedűs D. Géza, Juhász Judit (MMA), Kentaur, Kovács Dezső, Kurnya István, Lampl Lajos, Lőkös Ildikó, Máté Gábor, Máté Péter, Novák Eszter, Oberfrank Pál, Radnai Annamária, Révész Mária, Simon István, Solténszky Tibor, Stenczer Béla, Szabó István, Szlopóczky Janka, Takács Kati, Vajda Márta, Várszegi Tibor, Vasvári Csaba, Victor Máté, Vidnyánszky Attila, Zeke Edit

 

Miért vásárolt részt a Teátrumi Társaság a POSZT Kft-ből?

Csizmadia Tibor üdvözölte a megjelenteket. Elmondta, az utóbbi időben végbement változások miatt gondolta úgy a két társaság, hogy összehívja a POSZT-ban érintett színházi szakmák képviselőit és tájékoztatja a POSZT tulajdonosi szerkezetében történt változásról és az eddigi előkészületekről, valamint közös gondolkodásra kér mindenkit az idei POSZT vitás kérdéseinek megoldására, és a jövőbeni lépésekre.

 Röviden vázolta, hogy mi vezetett odáig, hogy a Teátrumi Társaság ugyanakkora részt vásárolt a POSZT Kft-ből, mint az alapító Színházi Társaság. Mindannyian azt akarjuk, hogy a POSZT az egész szakma seregszemléje legyen, és a szakma egy jelentős részét a Teátrumi Társaság képviseli. Ezért ez a megoldás ésszerűnek és szükségesnek tűnt. Így a jövő évi válogatók személyéről is közösen döntött a két Társaság. Megállapította, hogy előbb kellett volna ezt a megbeszélést összehívni, korábban kellett volna tájékoztatást adni, de az események felgyorsultak, és a Színházi Társaság Elnöksége a tagság által kapott felhatalmazás alapján tárgyalt a minisztériummal és a Teátrumi Társaság képviselőivel.

 

Arról, miért nem válogat kritikus

Kovács Dezső nehezményezte, hogy a korábbi megállapodás ellenére nem került kritikus a jövő évi válogatók közé. Csizmadia Tibor válaszában ismét elnézést kért, hogy nem tájékoztatta időben a Céhet a megváltozott helyzetről, de a két évvel korábbi megállapodás idején a Színházi Társaság még az egyedüli szakmai tulajdonosa volt a POSZT-nak, a körülmények és a feltételrendszer azóta alapvetően megváltoztak, és a két szakmai tulajdonos ezekben a kérdésekben együtt dönt.

 

Bojkottot fontolgattak

Vidnyánszky Attila tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a tavalyi POSZT előtt a Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesülete azt a döntést hozta, ha nem történik változás a POSZT tulajdonosi szerkezetében és szervezésében, úgy a vidéki színházak bojkottálni fogják a fesztivált. Újra kell tehát mindent gondolni, s tudomásul kell venni, hogy néhány kritikus eredeti szakmai feladata mellett/helyett kultúrpolitizál, ők ezért nem akartak kritikust látni a válogatók között. A két személy kiválasztása konszenzus alapján történt: mind a két szervezet javasolt olyan személyt, akit a másik is el tudott fogadni. A döntés mögött józanság húzódik meg: mindenki belátta, hogy a POSZT-nak valóban Pécsett kell maradnia, s közösen kellett arra törekedni, hogy ez ne bomoljon fel.

Novák Eszter is azt hangsúlyozta, hogy bár valóban megvan ez a megosztottság, a közös érdekeket felismerve kell együtt elfogadni az alapvetéseket, s elsősorban a jövőképen kell gondolkodni.

 

Változik a szakmai beszélgetések menete

A szakmai vitákkal kapcsolatban Vidnyánszky Attila elmondta, milyen negatív élmények élnek sok színház társulatában a viták bántó, sértő hangneme miatt. Felvetette, hogy a színházak maguk kérjenek fel vitavezetőket és moderátorokat. Ascher Tamás szerint mindenképpen az kell, hogy a felkért hozzászólók neves, elismert emberek legyenek, ne a pillanatnyi kurzus szorgos képviselői. A színháznak nem arra van szüksége, hogy dicsérjék, hanem hogy az alkotói szándékok mellett más szempontok is felmerüljenek egy előadás megítélésénél. Ez hozzátartozik egy fesztivál igényességéhez. Radnai Annamária szerint el kell dönteni, hogy szakmai vitára van-e szükség, vagy közönségtalálkozókra. Jók a tematikus viták is, a dramaturgok a Nyílt Fórumon tavaly három ilyet is tartottak, bár meg kell jegyezze, hogy a megadott tematika időnként háttérbe szorította a megtárgyalandó darabot. Kentaur is azt hangsúlyozta, hogy
nem a vitával magával szoktak problémák lenni, hanem a hangnemmel.

Hosszas vita során az a döntés született, hogy a szakmai vita karaktere legyen fakultatív. A POSZT menedzsmentje írásban fordul a versenyprogramban részt vevő színházakhoz és kéri, döntse el, saját maga akarja-e megszervezni előadásának szakmai vitáját, vagy pedig rábízza a menedzsmentre, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően szervezze azt meg számukra.

 

Az OFF programok alakulásáról

Máté Péter és Stenczer Béla az OFF programok alakulásáról adott rövid tájékoztatót. Elmondták, hogy a Zsolnay negyed megnyitásával számos eddigi helyszín megszűnt, s sok minden a negyedbe kerül át. Egyetlen probléma a színház és a negyed közti távolság. Dolgoznak azon, hogyan lehetne valamilyen járművet – pl. a városnéző kisvonatot – beállítani a könnyebb megközelíthetőség érdekében. Nem lesz ifi Géniusz, de számítanak a művészeti egyetemek részvételére, nem a korábbiak szerinti kötött formában. Lesz FESZ program a Zsolnayban és a menedzsment  egyeztet a Teátrumi Társasággal a további off programokkal kapcsolatban. Feltehetőleg nem lesz Sétatér sem.

 

7 tagú lesz a zsűri 

Következő téma a különböző zsűrik összeállítása volt. A szakmai zsűri 7 tagú lesz. A Színházi Társaság most is javaslatot kért az egyes szakmai szervezetektől, mert az az álláspontja, hogy lehetőség szerint ebben a grémiumban minden szakterület képviselve legyen. A beérkezett javaslatok a következők: MASZK: Takács Kati, tervezők: Szlávik István, rendezők: Rusznyák Gábor, dramaturgok: Lőkös Ildikó, kritikusok: Koltai Tamás. A Teátrumi Társaság javaslatai: Ablonczy László, Czakó Gábor, Kiss József, illetve mint külföldi zsűritag Rimas Tuminas litván rendező, a moszkvai Vahtangov Színház igazgatója. A Teátrumi Társaság következő közgyűlésén újratárgyalja a kérdést, és szakmai ágazatok szerinti javaslatot tesz. Egyesek szerint Koltai Tamás nem jó ötlet a kritikusok részéről, mert írásaiban jó ideje nem csak a színikritikára korlátozza magát, számos kultúrpolitikai töltetű cikke jelent meg, nem lenne jó, ha a szakmai zsűriben benne lenne. A TT részéről ajánlottak közül Ablonczy László, Czakó Gábor és a külföldi zsűritag jelölésével egyetértettek.
 Felmerült egy külön külföldi zsűri felállításának gondolata is, illetve Hegedűs D. Géza a MASZK nevében ragaszkodott az eddigi gyakorlat szerinti  színész zsűri felállításához.
 A Magyar Művészeti Akadémia képviseletében Juhász Judit üdvözölte a jelenlévőket. Elmondta, hogy nemrég alakult meg az Akadémia színházművészeti tagozata jelenleg két fővel (Szakonyi Károly és Vidnyánszky Attila). Ha hívják őket, örömmel lesznek jelen a POSZT-on.

 Csizmadia Tibor megköszönte az aktív részvételt.

 

Közgyűlést tartott mindkét társaság

A Teátrumi Társaság április 16-i közgyűléséről itt olvashatnak.

A Színházi Társaság április 23-án tartott közgyűlést, melyen megvitatták a még el nem döntött kérdéseket. Hamarosan erről is olvashatnak bővebb beszámolót. A Társaság egyelőre azt közölte, szó esett a kulturális és azon belül is a színházi világban kialakult megosztottságról, az időnként meddő vitákról, a szakmai kuratóriumok szakmai minőségéről. Napirenden volt a Pécsi Országos Színházi Találkozó kérdése is, az ott végbement tulajdonosi változások és ezek következményei. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy törekedni kell az ésszerű kompromisszumokra, viszont a karakteresen eltérő különvéleményt is minden esetben meg kell fogalmazni. Pozitívumként említették a Teátrumi Társasággal közösen szervezett két szakmai konferenciát, a Gödör I. és II. sikerét. Ez jelzi, hogy továbbra is szükség van hasonló jellegű szakmai párbeszédre.

A Közgyűlés az elhunyt Lengyel Pál helyett Székely Andreát, a budapesti színházigazgatók képviseletében pedig Puskás Tamást erősítette meg a Társaság Elnökségében. A Közgyűlés szerint az aktuális küldetési nyilatkozat megfogalmazása az Elnökség egyik legsürgősebb feladata.

 

süti beállítások módosítása