Hatalmi és emberi mechanizmusokról - Vendégség az Új Színházban

Pénteken a Bubik István Stúdiószínpadon mutatta be Páskándi Géza drámáját a Vendégséget az Új Színház. "Hogy bontja meg a hatalmi struktúra az emberi értékeket, humánumot és milyen módon számolják fel ezek a mechanizmusok az embert magát" - Pataki Andrást saját bevallása szerint ez a kérdés foglalkoztatta a rendezés során.

Így ajánlja a színház a darabot:

Páskándinak a Magyarországon 1971-ben bemutatott, majd 1973-ban kötetben is napvilágot látott drámáját olvasva szembetűnő, mennyire aktuális. S mai érvényessége nem a történelmi helyzetek analógiájában, még csak nem is időszerűnek látszó társadalmi-politikai áthallásokban érhető tetten, hanem sokkal inkább az időtlennek látszó emberi élethelyzetek lelki-morális aspektusában. Bár a Dávid Ferenc-i történetben egy XX. századi szovjet típusú diktatúra analógiája sejlik fel, s tudható, hogy a dráma mögött az író nagyon is „életes" valóságélménye, az '56 után a Duna-deltában eltöltött kényszermunkatábor fél évtizede húzódik meg – és a Vendégség ennek az életélménynek a lelki lenyomata –, valójában a mai néző számára izgalmassá és fontossá azért válik a mű, mert drámai erővel képes felvetni az önbecsülés megtartó erejének fontosságát és az „embernek maradni" erkölcsi parancsának máig ható érvényességét. Az előadás nem történelmi drámaként tekint a Páskándi-műre, hanem sokkal inkább úgy, mint „modell-drámára", amely a szerepek matematikai képletrendszerében fogalmazza meg az emberi magatartásformákat és azok változásait. Arra koncentrál, milyen nyomot hagy az egyes emberen a hatalommal való találkozása, s hogyan alakítja ez a találkozás az emberi viszonyokat.
Miközben az előadás a szöveg szintjén a hitbéli értékekről beszél, valójában a hatalom rendszerszerűségéről szól, amely megsemmisíti az embert. A megsemmisülés útjába egyetlen dolog állhat: a tetteinkért való személyes felelősség felvállalása. A legnehezebb vállalás, mert azt a kérdést veti fel: felülírhatja-e az egyes ember a rendszerhez való alkalmazkodás elkerülhetetlennek látszó sorsszerűségét? Úgy tűnik, az „igen" válasznak nincs alternatívája – már ha fontos valaki számára az emberi létminőség.

A próbák alatt mesélt a rendező - Az interjú az Új Színház honlapjára készült:

- A Forrás Színház igazgatása mellett Ön a művészeti vezetője az Evangélium Színháznak is; több vallási témájú darabot rendezett már, így például a Csíksomlyói Magyar Passiót. A Vendégség esetében a hitelméleti szövegek viszont inkább másodlagos szerepet kapnak. Miben érhető tetten a különbség?

Pataki András: Páskándi látszólag teológiai témát boncolgat, tekintettel arra, hogy Dávid Ferenc és Socino hitvitái és beszélgetései állnak a központban. Valójában viszont tényleg nem erről van szó. Szándékom szerint azt a fő kérdést szeretném megmutatni, hogy az ember felelőssége milyen minőségben állapítható meg az adott politikai vezetéssel való viszonyrendszerben. Hogy bontja meg a hatalmi struktúra az emberi értékeket, humánumot és milyen módon számolják fel ezek a mechanizmusok az embert magát.

- Az olvasópróbán beszélt arról, hogy a darabban megjelenő figurák egymáshoz való viszonya egy bonyolult képletben írható le. Pontosan hogyan?

Pataki András: Modelldrámaként a szerepek matematikai képletrendszerében fogalmazza meg a szerző az emberi magatartásformákat és azok változásait. A szereplői viszonyok és a hatalomhoz való viszonyulásuk percről percre újraértelmezésre kerül. Ezért minden egyes helyzetben már más számrendszer van előttünk, mások a szituáció megértéséhez szükséges adatok. Ezek léte, nem-léte, tartalma és minősége meghatározza, hogy a már-már bábként létező figuráknak milyen mértékben tolódik el a hatalmi struktúrában betöltött szerepük.

- Mivel Páskándi Géza valós történelmi alakokkal dolgozik, azt gondolhatnánk, hogy történelmi drámáról van szó. Ön szerint miként lehetne megragadni a műfaját?

Pataki András: Látszólag valóban az, de én sokkal inkább az emberi viszonyok analizálására szeretném felhasználni. Nem történelmi drámának tekintem, bár érdekes a megjelenő kor, az ezerötszázas évek vége. Ugyanakkor jól látszik, hogy Páskándi sem korhű eseménysort kívánt elénk vázolni, mert több pontban eltér a konkrét valóságtól. Az ő esetében az '56-os forradalmat követő börtönben és a Duna-delta egyik munkatáborában eltöltött összesen hat év nyilvánvalóan egy élénk indítatást adott a dráma megírásához. De ezen felül a mai napig érdekes, hogy egy politikai rendszerben hogy tudjuk meghatározni magunkat és a hatalmi mechanizmusokkal szemben van-e alternatívája annak, hogy adott pillanatban mondhassunk akár nemet is. Azt hiszem ennek nincs esélye, ha létünket értékek mentén határozzuk meg. Márpedig, ha az ember lényege az értelem, akkor ebben a filozófiai megközelítésben talán kimondható, hogy bizonyos esetekben érdemes az ember autonóm, gondolkodó minőségét megtartani.

- Páskándi Géza nagyon keveset beszélt erről az időszakról. Kirajzolódik valahogy mégis a drámából?

Pataki András: Miközben a személyes tapasztalatai reálisak, ő nem a saját élményeit akarta kifecsegni, kiírni magából. Inkább egy olyan kortünetet vetett papírra, amely szituatív; nem önmagáról beszél, hanem egy korról, ráadásul nem is kizárólag arról. Az ezerötszázas évekhez képest megjelennek benne a 20. század szovjet típusú diktatúrái is, továbbmenve pedig tud akár a mai napokról is szólni.

- Az előadás rendezése mellett Ön a díszlet tervezője is. Miként képzeli el?

Pataki András: Egy térben gondolkodom, mert elsősorban nem a lélektani realitás ábrázolása mentén szeretném az előadást megfogalmazni. Sokkal inkább a nyers szituációi által. A képeket világítástechnikai megoldásokkal eltoljuk, kiemeljük, felerősítjük és ezáltal egy-egy gondolatot is.

A díszletet tekintve bennem az az élmény élt, amikor a '80-as években átmenve Romániába, végeláthatatlan fémcsöveket láttam, amelyek kilométereken keresztül, szakadozva, lyukakkal, de végigkísérték az embert az úton. A Vaskapu mellett elmentünk például egy gyár előtt, ahol úgy besárgult a pólóm, hogy nem jött ki belőle soha többé. Így van egy kicsit ipari, elidegenedett háttere a díszletnek, amelynek az anyaga a saválló acél. Ehhez egyszerű berendezési tárgyakat használunk - mint asztal, szék – a legpraktikusabb módon.

- Április 20-án kerül sor a bemutatóra. Jelenleg milyen szakaszban tartanak a próbafolyamatok?

Pataki András: Sem jobban, sem rosszabbul nem állunk mint, ahogy kell. A rendelkezői próbák megtörténtek, néhány napon belül pedig már egyben tudunk menni és elkezdjük az összpróbákat.

Helyey László a főszerepben - Így mesélt a munáról:

"A mostani szerep nagyon érdekes lesz, nekem erről van egy élményem. Hatodszorra vettek fel a főiskolára, 1971-ben, mikor ezt a darabot bemutatták a Pesti Színházban. Ide szintén fűznek szálak, mert amikor nem vettek fel a főiskolára érettségi után, akkor én a Vígszínházban illetve annak kamaraszínházában, a Pesti Színházban kezdtem el a színházi karrieremet, mint kulissza-tologató, tehát díszítő-zsinóros és azt 1968-ig csináltam. Nagyon közel volt a pesti színházi ténykedésem és ez az 1971-es Vendégség bemutató, hiszen évekig visszajártam a színházba és többek között ezt a darabot is láttam, amely Várkonyi Zoltán kitűnő rendezésében Básti Lajos és Darvas Iván szuggesztív alakításával felejthetetlen élmény volt. Izgalmas a darab és igencsak aktuális problémát feszeget. Az ember vívódásairól szól: árulás- nem árulás, hűség a hithez. Nem lényeges, hogy unitárius, katolikus, református vagy bármilyen más vallású az ember, azt a kérdést feszegeti a dráma, hogy az ember hű marad –e elveihez, elárulja-e sors-vagy hittársait vagy akár barátait is.... És egyáltalán a hatalomhoz való viszonyról, hogy hallgat, lapul, vagy véleményt mond- nemcsak négy évente az urnánál, belefolyik-e a politikába? Remélem, hogy Dörner ennek a nagy ellenállásnak dacára, ami igaztalanul körbeveszi, kitűnő színházat fog létrehozni". A teljes interjút itt olvashatja.

Kritikus szemmel - A Magyar Hírlap így írt az előadásról

Biztonsági köröket kénytelen futni az Új Színház új vezetése: előbb Kodolányi János, most Páskándi Géza múlt századi darabjait mutatta be. Pozsgai Zsoltnak mindkettőhöz köze van, megélte, megtapasztalta hatásukat, s korábban meg is rendezte őket.
Mindkét darab, mindkét előadás jó és sikeres. Mai szemléletünkre óhajtanak itt hatni - Kodolányi a népességfogyás mai "ártalmairól" szólt, Páskándi darabja meg a besúgás, az árulás szünetmentességéről. Az unitáriusok Dávid Ference előbb püspökük lett, majd mártírjuk. Nem történelmi, kicsit uncsi darabot látunk, nagyon is aktuálisat: 22 esztendő kevés volt ahhoz, hogy megismerhessük besúgónkat és megbízóikat, a kétharmados többség sem tudott a parlamentben olyan törvényt hozni, amely jobbíthatna az áldozatok helyzetén és kiigazíthatná a besúgók lelki egészségét.
Költő és író legyen a talpán, aki érvényes drámában mutatja be, mit kockáztat két jól képzett, valódi értelmiségi, ha egymás közt tisztázták, ki a besúgó és ki az áldozat. Páskándi zsenialitása az, hogy bebizonyítja: az áldozat mindenképpen felmagasztosul, de a besúgó is rádöbbenhet azokra az igazságokra, amelyeket áldozata képviselt, s persze arra is, hogy ő maga is csak áldozat volt a hatalom vasmarkában. Folytatás itt.

PÁSKÁNDI GÉZA: VENDÉGSÉG

Dávid Ferenc - Helyey László mv.

Socino - Vass György

Mária - Nemes Wanda

Blandrata - Száraz Dénes

Krónikás - Dinnyés József

Ügyelő – Asszisztens: Rovó Rézi

Súgó: Farkas Erzsébet

Jelmeztervező: Húros Annamária

Rendező - Díszlettervező: Pataki András