Versenyben a színészerő - Határon Túli Magyar Színházi Szemle a Tháliában

A Thália Színház ad otthont május 9. és 14-e között a Határon Túli Magyar Színházi Szemlének. A találkozó hat napján, nyolc teátrum mutatkozik be a budapesti játszóhelyen. Estéről estére klasszikus darabok és kortárs bemutatók váltják egymást a Thália Színház három színpadán.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat: Chioggiai csetepaté című előadását május 11-én láthatja a közönség. Carlo Goldoni vígjátékában minden adott ahhoz, hogy a nézők jól mulassanak. Van benne pletyka és szerelmi féltékenység, cívódás és bajkeverés, de persze sok-sok humor és nevetés, no meg hármas lakodalom és boldog egymásra találás. A Chioggiai csetepatét a társulat művészeti igazgatója, rendezője állította színpadra. Keresztes Attilával beszélgettünk.

- Ez egy ziccer darab, ha valaki jól viszi színpadra. A Harag György Társulat számos díjat nyert ezzel az előadással, ami arra enged következtetni, hogy nektek sikerült a bravúr. Mi volt az, ami téged megfogott a Chioggiai csetepatéban?

Távolabbról indítanám a válaszadást. A pályám elején elsősorban vígjátékokat rendeztem, és egy darabig azt hittem magamról, hogy így is maradok (nagyot mosolyog!). Szerencsére kiderült, hogy nem... Most viszont, hogy egy népszínháznak vagyok a művészeti vezetője és rendezője, ahol nem csak veretes drámai műveket, de vígjátékokat is színre kell vinni, magamra vállaltam a Chioggiai csetepatét. Nem bántam meg, mert ez a darab egy különösen izgalmas alapanyag. Bár Goldoni még a commedia dell'artén nőtt fel, ami ugye a karakterek és típusok különböző konfliktusából fakadó maszkos komédia, már jellemábrázolásokat is beleírt a műveibe. Amennyiben az ember jól nyúl hozzá a Chioggiai csetepatéhoz, akkor van benne valamiféle rezgő érzékenység, akár mint Csehovnál, ahol a szereplők a boldogság után vágyakoznak.

- Mint ahogyan arról is beszél ez a darab, hogy az életben megvan az a kettősség is, hogyha jót akar valaki, az sem biztos, hogy mindig úgy sül el, ahogy szeretné...

Persze, ez így is van, igen. Másfelől, én általában nem bírom ki, hogy ne dúsítsam fel a darabokat a saját szövegeimmel, s ha nem jogvédett, akkor ebből nincs is semmi baj. Úgyhogy ezúttal is beleadtunk még sok-sok mindent. Másrészt meg ezek az egyszerű halászemberek olyan közeliek, mindannyiunknak ismerősek ezek a típuskarakterek, figurák. Ebben a darabban, a lányok férjhez akarnak menni valami legényekhez, akik féltékenyek egymásra, vice versa, tehát mindenki ugyanazt akarja, aztán meg kiderül, hogy mégsem. Szóval ez az egész színpadi kavalkád egy ilyen nagyon egyszerűen bonyodalmas helyzet. Amennyiben jól olvassuk ezt a darabot, akkor mondhatjuk azt, hogy ez a Goldoni-mű: egy leheletfinom vágyakozás az élet, vagy a boldogság után, ami nincs. Maga az előadás egy hófehér díszletben indul, és végül egy nagy verekedéssel ér véget, ahol senki nem ússza meg bemocskolódás nélkül, ezalatt azt értem, hogy legalább egy sebet ne szerezne. Meg kell járni tehát az utat, hogy eljussunk a boldogságnak legalább valamiféle reménye felé. Azért jó ez a vígjáték, mert egyfajta provokáció.

Azon túl, hogy nagyon jól kitaláltak azok a lelki szituációk, amelyekbe kerülnek ezek a szereplők, ez a darab még tud egy pici, nagyon kellemes fájdalmat (is) az életről. Valami ilyesmi...

- A kritikusok is úgy látták, hogy „jól olvastátok a darabot", mert számos díjat kapott az előadás. Mennyire számítanak neked, nektek a szakmai elismerések?

Azt hiszem, hogy ez a legnagyobb erénye ennek az előadásnak, hogy ez a csapat így tud kéz a kézben együtt dolgozni. Ez természetesen nem csak a Chioggiai csetepatéra igaz, hanem ugyanezt A három nővérrel is megcsinálták, ami szintén egy nagyon szép előadás. Mondhatom, hogy ez egy összeszokott társulat, és amikor egy jó csapat, egy jó anyagból, a jó pillanatban dolgozik egy jó darabon, akkor abból általában izgalmas dolog születik. Egyébként pedig, nekem alapvetően fenntartásaim vannak az elismerésekkel, mert nem feltétlenül fedi a valóságot a díjazások sorozata. Közben meg, ha egy társulat azt látja, hogy a szakmai közösség elfogadja, és úgy ítéli meg, hogy megfelelő irányba tart az a szellemiség, amit képviselnek, akkor természetesen ez mozgatórugója lehet a minőségi munkának. Ugyanakkor persze a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezzel a határon túlisággal jár is valamiféle kegyelmi helyzet, amivel én nem értek egyet. Minekünk éppúgy megvan a feladatunk, és a küldetésünk, mint ahogyan az anyaországban élőknek is. A mienk más, mert így alakult. Azt a terhet pedig igenis mindenkinek fel kell vennie, hogy határon túl él, egy másik nemzet közelében, és abban a közegben kell kivívnia minden olyan lehetőségét, amihez ma 2012-ben minden embernek joga van. Szerintem nem kell ettől a határon túliságtól megszédülni, mert alapvetően nincs ezzel semmi baj.

- A beszélgetésünk elején elmondtad, hogy vígjáték rendezőként kezdted, de végül nem úgy maradtál... Most éppen milyen darab van soron?

Ezekben a hetekben a Szentivánéji álmot próbáljuk. Három éve vagyok a társulat a művészeti vezetője, és ez idő alatt kilenc előadást rendeztem. Éppen azért, hogy ez az úgynevezett egy nyelven beszélés megszülethessen. Nagyon sokat kell ugyanis dolgozni azon, hogy egy társulat elsajátítson egy közös szemléletet. Ennek már hellyel-közzel látom is az eredményét, és úgy érzem, valahogy így kell folytatnunk.

- Akkor jövőre a Szentivánéjit hozzátok a budapesti szemlére?

Bár a Szentivánéji álmot bemutatjuk ebben az évadban, a medve bőrére azonban nem innék előre. Én mindig fenntartom a jogot arra, hogy a kísérlet során bármi elromolhat, tehát nem lesz feltétlenül átütő előadás. Minden bemutató nem lehet ugyanis elsőrangú, ha már kísérletről van szó. Amennyiben a Szentivánéji valóban jó pillanatban születik, akkor igen, azt hozzuk el jövőre a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjére.

forrás: Thália Színház

------

Határon Túli Magyar Színházi Szemle

időpont: 2012. május 9. – 14.

helyszín: Thália Színház