"A kocsmában nem érdemes hazudozni"

Tóth Zoltán színművész a kilencvenes évek közepén száznál több alkalommal alakította a világhírű kisember figuráját a Csokonai Színház színpadán. Másfél évtizeddel később saját feldolgozást készített Hasek művéből, I. világháborús katonadalokkal gazdagítva, mely az elmúlt három évben mulattatta közönségét Budapestenés a vidék nagyvárosaiban. A produkció idén ünnepli 50. jubileumát.

..végül Svejk a következő szavakkal egyszer s mindenkorra elintézte Ausztriát:

-Ilyen hülye monarchiának nem is szabadna a világon lenni - s a másik, mintha gyakorlati irányban tovább akarná fejleszteni ezt a kijelentést, még hozzátette: -Én ahogy kiérek a frontra, mindjárt meglógók nekik...

(Jaroslav Hasek: Svejk)

Az előadásról:

Svejk mindig ott ücsörög valahol. Nem nehéz őt észrevenni, hiszen ott van a pályaudvarokon, a focimeccseken, előttünk áll a hentesnél, egy kapualjból bámulja a zászlólengető ökölrázókat, bölcsen mosolyog a lépcsőházban, ha elromlik a lift, és ott üldögél a kocsmában egy korsó sör mellett. Kis dolgokból összerakja és megérti a nagyokat. A nagy dolgokból meg összerakja a világot.

Szerintem rég látott ennyi mulatságos dolgot, mint az elmúlt időkben. Rengetegen röhögnek vele, ezért hát úgy gondolta, itt az idő, hogy egy jó habos korsó sör mellett beszéljen a kocsmában.

Interjú Tóth Zoltánnal:

Hogyan kell jó knédlit csinálni?

Tóth Zoltán: …na fizessünk és menjünk. Fogalmam sincs.

Egyszemélyes színházad a „Svejk! Vacsorázzunk! c előadás 50. alkalommal került közönség elé…Kőszínházban sem mindennapi esemény. Cseh konyha a háttér… Azért gondoltam, hogy tudhatod.

Tóth Zoltán: Sört se tudnék főzni. Most mi lesz? 

Komolyabban. Az, hogy ötvenedik alkalommal nyit be Svejk a vendégek közé egy étteremben olyan ajándék, elismerés számomra amire nem gondoltam. Rengeteg munka, vita, kétkedés előzte meg. Több mint hetven oldalt mondok el… Hogy van e ilyen egyáltalán? Hogy szabad e a színházat összekeverni a vendéglővel? „Megél e az asztalok között a katarzis, van e helye a megdöbbenésnek, netán a könnyeknek a kenyereskosár, a tányérok felett…? De Svejket akartam „mondani”, őt meg máshol nem lehet. Játszottam rengetegszer a debreceni színházban, életre szóló élmény volt, mégis a színházi közegtől kapott egy édességet, operett érzelgősséget, elkönnyített „fogyaszthatóvá” tett szerethetőséget. Színészkedést.

Svejk nem színpadra való… Már akkor tudtam, hogy egyszer még visszajön az életembe. Aztán rájöttem, hogy egy pillanatig sem ment el. Röhögök akkor is ha bőgni kellene, folyik a könnyünk, szipogunk a „mókásnak mondottakon… Sok bajom volt emiatt…

Nem lenne jobb egy színházban, ahol a nézők szép csendben, az elsötétített biztonságból kukucskálnak a színpad felé?

Tóth Zoltán: Könnyebb lenne. Jobb nem. Más része ez a színházcsinálásnak. Itt nincsenek trükkök, fel van tűrve az ingem ujja, mindenki rögtön észreveszi ha csalok. Nagy rá a csábítás, de a kocsmában nem érdemes hazudozni…. Könnyen megjárhatja az ember…Oda azért megy az ember, hogy összeülve akár idegenekkel is kibeszélje a világ dolgait. Hogy megértse a saját helyét… Ehhez meg kell állni, le kell ülni. Ezt csak nyugodtan, lassan érdemes. A sietség a kapkodás a hazugság társa. A vendéglő abban is különbözik a rajta kívül lévő világtól, hogy itt hamarabb látszik a jellem változása, kibukik itt az igazi szándék, indulat, vélemény. Aki itt hazudik, legjobb esetben kinevetik. Ha tovább is azt teszi elzavarják… Boldog és büszke vagyok, hogy engem még mindig végighallgattak. Hidd el nagy dolog….Csak az tudja aki kipróbálja…

„Vendéglőjáték” Ez a műfaji megjelölés. Ez mit takar?

Tóth Zoltán: Pest egyetlen igazán hiteles cseh vendéglőjében vagyunk. Svejk hűséges ember. Előadásunk nem hakni, ami hol itt, hol ott tűnik fel. Amikor megérkeznek a vendégek természetesen Becherovka, és Isteni cseh előétel fogadja őket. Közben erősödik a monarchia muzsikája, egyre jobban hangosodik a „boldog békeidők” zenéje. Aztán megérkezik az utánozhatatlan „Kulajda” leves, és amikor a legfinabb falat következne, eldördül egy lövés…

És benyit az örök kisember. Annyit még elárulok, hogy az az első mondata: ”Na most vagyunk nagy szarban!” Persze ez nem mára vonatkozik….

Aztán jön még különleges főétel, ez mindig a séf meglepetése, természetesen eredeti cseh receptek szerint, A közös est végén Svejk fogja kis aktatáskáját és visszaszól…

„Aztán ha vége lesz ennek a háborúnak gyertek el megint… Este hat órára!

Vagy gyertek inkább fél hétre… ki tudja, lehet, hogy egy kicsit elhúzódik ez a háború…”

Aztán igazi morva desszert… és csend.

Nagyon fontos esték ezek nekem. Aztán átöltözöm és kiüldögélek én is a vendégek közé. Politika, foci, nők, főzés…minden szóba kerül. Hogy lesz e másképp a világ, eltűnnek e hülyék, vagy mindig itt maradnak, netán mi magunk is azok vagyunk. Hogy lehet e széllel szembe…?

Lehet! Bátorság kell hozzá…

Elégedettnek tűnsz.

Tóth Zoltán: Szent ég…Még sose voltam elégedett…Nem is tudom az milyen lehet.

Lefényképeznél? Hogy lássam milyen amikor elégedett pofát vágok?

Hol , és mikor látható az elégedett Tóth Zoltán?

A „Svejk! Vacsorázzunk! Vendéglőjáték a Monarchia dalaival és ízeivel…”

Tóth Zoltán: Van honlapunk. Ott a legbüszkébb a „Vendégkönyv” menüpontra vagyok. Persze ott a legközelebbi előadások időpontja, fotók, munkatársaim, (nagyon büszke vagyok Rájuk) receptek…minden.

Köszönöm.

Tóth Zoltán: Várj, várj… és egyedül itt kapható az országban a híres „vörös sör”! Mint a vér. Az ötvenedik előadás napján tudtuk meg, hogy a kisfiamat felvették a Petőfi Gimnáziumba… Életemben először „söröztem” vele. Sose felejtem el…

Szerző: Faragó Idikó