"Néha kócosnak is muszáj lenni" - Bálint Andrást köszöntjük

„Nem bírok ráadni mást, mint kordnadrágot és tweedzakót, ő az utolsó, virtigli értelmiségi úriember, tessék rá nagyon vigyázni!” - nyilatkozta a Radnóti Színház igazgatójáról a dizájner, aki olykor a filmekben öltözteti. Bálint Andrást születésnapja alkalmából köszöntjük összeállításunkban, melyben saját szavaival idézzük meg pályáját.

Kezdet: Szavalóversenyeket nyertem, Jordán Tamással fölváltva - osztálytársak voltunk a gimnáziumban. (…) Aztán fölvettek, igen: Szinetár osztályába jártam, aki remek tanár volt. Az első félévben szerintem kiesésre álltam, mert zavaros, gátlásos gyerek voltam - aztán valahogy fölszabadultam. Szinetár első instrukciója volt, hogy "uraim, a gátlásaikat hagyják a ruhatárban". Megértettem. És nagyon jól éreztem ott magam, harmadévben pedig jött az Álmodozások kora Szabó Istvántól - attól kezdve filmsztár voltam... A főiskolán Simányi Erzsi néni, az énektanár azt mondta rólam a remekül éneklő osztálytársaimnak, hogy "nézzék meg a Bálintot, se hangja, se hallása, mégis énekel". Szorgalmas voltam.

Személyiség: A személyiségemben, az egyéniségemben van valami készség a kompromisszumokra. Hajlamos vagyok mindig keresni a megegyezés útját. Rendelkezem valamifajta diplomáciai képességgel. Ami pedig a legfontosabb: a Radnóti Színház az ország egyik legjobb színháza.

Hübrisz: Bárki, akit a sors magasabb pozícióba helyez, s azt hiszi, ettől jobb lett - téved. Erről szólnak a régi görög darabok. Aki a hübrisz, az elvakultság vétkébe esik nagy hülyeségeket csinál. Remélem ez velem nem esik meg.

Csillogás: Az ember általában azt gondolja, hogy minden csillogás, de minden fény mögött árnyék van, a sima felszín mögött pedig érdes szomorúságok rejtőznek

Lázadás: Ma lázadóbb vagyok, mint egy éve.

Kor: Igyekszem lépést tartani a korral, másrészt nem akarom elveszteni a régi értékeket. Minden tevékenységem, minden egyes gesztusom arról szól, hogy ne ugorjak be modern butaságoknak, értéktelenségeknek, de ne is legyek vaskalapos öreg. (…) A színházban, amely évszázados történelemre tekint vissza, még mindig ugyanazok az írott és íratlan szabályok vannak érvényben, amelyekre azonban újra és újra emlékeztetni kell fiatalt és idősebbet egyaránt.
Olyasmire gondolok, mint hogy az ember nem megy kalapban a színpadra, nem eszik a színpadon, elmegy a premierre, részt vesz a társulati üléseken, nem mond rosszat az igazgatóra, a színházára.

Hit: Nagyon hiszek a családban, másrészt az autonómiában. Engem sem gátoltak. Amikor apámnak elmondtam, hogy színész akarok lenni, azt válaszolta, rendben, de gondold meg, hogy ha közepes orvos leszel, attól még lehetsz nagyon boldog ember. De a közepes vagy átlagos színész nem lehet boldog.
A gyerekeimen is azt látom, hogy minél kevésbé szólok bele a dolgaikba, annál jobb. Sokszor kérdezem tőlük, hogy mikor fogtok már fellázadni ellenem? Ők meg nevetnek, amikor ezt mondom.

Származás: Az önálló estjeim énrólam szólnak. Igyekszem saját magamról beszélni. Amikor Radnóti naplóját olvastam megtaláltam bennük a magam viszonyát a saját zsidó származásomhoz. (…) Én ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik nem is tudta saját magáról, hogy zsidó. Nekem egy osztálytársam mondta az iskolában: Bálint, ti zsidók vagytok. Hazamentem, kérdeztem az anyámat, mondta, hogy tényleg. De ez nem okozott problémát. Soha nem tartottuk a hagyományokat. Sem a zsidókat, sem a keresztényeket. Én sem vagyok vallásos. Az önazonosságomat pedig azt hiszem megtaláltam. (…) Ha ilyen tipusú támadás ért én mindig nagyon öntudatos és harcos voltam. De a zsidó nacionalizmus legalább annyira megvetem, mint bármelyik másikat. Mindenfajta faji gondolkodást megvetek és magamtól távollévőnek tartok. Mint Radnóti.

Egy parti: Többeket is. Volt régen egy pókerparti. Réz Pál, Babarczy László, Várady Szabolcs és én. Ültünk egyszer Réz lakásán, és Pali Babarczyhoz fordult: "Te leszel a Nemzeti igazgatója?" Mire Babarczy rám mutatott: "Nem, hanem ő." Azóta ez a parti már nincs meg...

Nemzeti és az igazgatás: A szakma mindig megosztott volt. Amikor az alapkövet letettük - megjegyzem, még el tudtam érni, hogy ne politikai ünnep keretében legyen, március 15-én, hanem a színházi világnapon, 27-én -, elhívtam vagy negyven színészt, a határon innen és túlról, fiatalokat és öregeket, vidékieket és pestieket: mondjuk el együtt Petőfi versét, a Levél egy színészbarátomhozt. De a Nemzetiből nem jöttek el a nagy öregek. Az építkezés leállítása rossz politikai döntés volt, szakmailag egyenesen tragikus. A politika undorító, a színészek pedig mindig prostituáltak voltak, hiszen ez egy prostituált szakma: az ember fölveszi valakinek a jelmezét és jellemét, ugye - és a politikai változással sokan közülük jellemet is cseréltek. Kevesen álltak mellettem - ugyan sokan szorongatták a kezemet meg gratuláltak, miután lemondtam.

43-asok dala: Kedves kollégák, valamit nagyon elszúrtunk. Úgy látom, hogy a 43-asok nemzedékét még elismerés és némi türelmetlenség övezi: megcsinálták, megőrizték, de most már tényleg elhúzhatnának. Ezt amúgy ki-ki megteszi, időben vagy időn túl - ez már nézőpont kérdése. Ez a világ rendje, hiszen mi sem voltunk különösen türelmesek az előttünk járó generációval. Jönnek az 53-asok, 63-asok, 73-asok. Jöjjenek! (…) Mintha vesztésre állnánk, lúzer a hangulat, lóg az orrunk, kedves kollégák, vesztesszagot árasztunk, mint egy elhagyott férfi (vagy nő), aki azt hiszi magáról, hogy már nem tud vonzó lenni. (Bálint András teljes írását itt olvashatják.)

Kettős szerep: Az igazgató tárgyilagos, diplomatikus, bölcs, megfontolt, óvatos, határozott. A színész hevülékeny, ideges, bizonytalan, feszült, összevissza beszél. (…) Figyeljen, ahhoz, hogy a színház jó legyen, folyamatosan megújuljon, időnként változásokra van szükség. Mióta itt vagyok, legalább négy társulatom volt már. Igen, ezek pokoli pillanatok. Viszont én ezt tudom. Össze tudom egyeztetni a színészt és az igazgatót.

Háj: Valaki úgy mondta, a Radnóti a Vígszínház és a Katona között van, kicsit közelebb a Katonához. Ez, ugyebár, topográfiailag is pontos. Elfogadtak bennünket, mi vagyunk a "másik művészszínház", a látogatottságunk 107 százalékos, nagyon jó közönség jár a Radnótiba. A társulatban vannak változások, olykor nem is kicsi, nem is kevés, de ez így van rendjén; kicsi a színpad, aki nagyobb térre vágyik, elszerződik. Időnként én is kezdeményezem a továbblépést. Most sok a tehetséges fiatal. Nekem arra kell vigyáznom, hogy ne hájasodjak el. Tornázom, biciklizem, de a legnagyobb veszély a szellemi elhájasodás. Hogy a kíváncsiságom, az érdeklődésem ne kopjon. Minden egyes premier izgalom, születés. Ráadásul olyankor én elsősorban színész vagyok, átélem, elhiszem, hogy jó. A nemzetis ügy idején tanácsolták nekem: "ne éld át"; én meg azt nem tudom. Átéltem azt is, átélem ezt is.

Nem könnyű: Amúgy nem könnyű tisztességesnek lenni, bizonyára sokszor nem voltam egyenes. Nyilván elkövettem inkorrektségeket is. Ha az embernek hatalma van – még ha ez olyan kicsi is, mint nekem huszonhárom éve a Radnóti Színház élén –, akkor vannak olyanok, akik nem szívesen köszönnek neki vissza. Igyekszem előre köszönni nekik, és ők nehezen köszönnek vissza. De megértem őket, igazuk van. Általában udvarias szoktam lenni, és adok a formákra, de ha valakinek nemet mondasz, becsomagolhatod bármilyen ostyába, az mégiscsak nem. Bárkinek azt mondani, hogy köszönöd, jövőre nem tartasz igényt a szolgálataira, undorító, fájdalmas döntés.

Újrázás: A társulat egyértelműen akarta, hogy maradjak. A legdöntőbb mégis az volt, hogy megvizsgáltam szellemi és fizikai állapotomat, és úgy éreztem, hogy van bennem elég erő, kedv, fiatalság, másrészt a huszonöt éves igazgatói rutin, a felhalmozott tudás sok előnnyel jár. Ugyanakkor veszélyes az unalom, a megszokás. Peter Brook mondta: „az ördög neve unalom.”

Álmok: Ha én találkoznék azzal a fiatalemberrel, hasonlókat mondanék, mint az öreg Karinthy. Azt, hogy életben vagyunk, dolgozunk, minden rendben van. Én vezetek egy jól működő színházat, még megfelelő erőben érzem magam, az előadás végén egy kötélhágcsón felmászom három méter magasra... De én sem tudtam megvalósítani a fiatalkori álmaimat.

Tehetséges pillanat: Tehetséges pillanatból nincs sok az ember életében - öt vagy hat, mondjuk. Szakmában és magánéletben összesen. Ilyenkor az ember hirtelen meglátja, mit kell csinálnia, és meg is csinálja. Igazgató lesz, elválik, házasodik, gyereket szül, disszidál - kihasználja a lehetőségét.

2010: Én szeretem a rendet, a jólfésültséget, de néha kócosnak is muszáj lenni. Most a széllel szemben próbálok költeni, kócosan színházat csinálni.

Meddig: Babitscsal felelek: "míg az égi és ninivei hatalmak engedik". Jónás imája. A ninivei könnyebb: az a hatalom. Az égi, az én vagyok...