Damoklész kardja és a finanszírozás - Konferencia a Katonában

Hazai és külföldi színházi szakemberek és kultúrpolitikusok részvételével színházfinanszírozási konferencia zajlott szombaton a Katona József Színházban. A találkozón megjelent Csomós Miklós és L. Simon László is.

Máté Gábor, a színház igazgatója megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a konferencia célja bemutatni a különböző európai országok színháztámogatási rendszerét, választ találni a finanszírozási problémákra, illetve a kultúra általános visszaszorulására.

Hírek Görögországról

Ezután a Mitos21 színházi társulás főtitkára, a görög Iphigenia Taxopoulou, arról számolt be, hogy milyen következményekkel járt a gazdasági válság hazájában. Elmondta, hogy egyharmaddal csökkent a görög színházak állami támogatása: 9-ről 6 millió euróra. Ebből egy meghatározott összeg jut két nemzeti színházra, és további 67 társulatra, köztük 10-20 százalékban függetlenekre. Az, hogy az állami támogatás milyen arányban oszlik meg kőszínházak és alternatívok közzött, állandóan változik. Ez súlyosbítja a színházak anyagi válságát, annak ellenére, hogy a külügyminisztérium, a nemzeti turizmusszövetség és az EU is plusz forrásokat, pályázatokat biztosít. A rendszer folyamatos alakulása miatt a színházak nehezen tudják megítélni mi vár rájuk a jövőben, ráadásul az is előfordul, hogy a pályázati kiírásokat az évadkezdés után teszik közzé. A kiszámíthatatlanság már sok társulatot felemésztett, és van ahol jelenleg fizetés nélkül dolgoznak. Taxopoulou úgy látja, a görög színházaknak a szakembereket sújtó munkanélküliség, illetve a korábban nagyra nőtt színházi struktúra problémájával kell szembenézniük. Reményét fejezte ki, hogy a válság hatására sikerül racionalizálni a görög színház szektort, de leszögezte, ez nem vezethet a már meglévő értékek pusztulásához, illetve nem szolgálhat ürügyként a finanszírozás megszűntetéséhez.    

Hírek Csehországról

Vladimir Procházka, a cseh Činoherní Klub vezetője a prágai kulturális intézmények helyzetét szemléltette. Kiderült, hogy városa költségvetésének közel 5%-át fordítja kultúrára, de az utóbbi időben főként múzeumokra, galériákra, kertekre áldoznak. Nem csak arról számolt be, hogy országszerte csökkentették a színházak támogatását, hogy a megvonások sok intézményben csőddel fenyegetnek, hanem a támogatási rendszer működésébe is beavatott. Megtudtuk, hogy a színházaknak az önkormányzatok, míg a nemzeti színháznak és az operának, illetve a független produkcióknak, fesztiváloknak a kormány ad pénzt. Procházka arról is szót ejtett, hogy a prágai társulatokat a kilencvenes évek óta tanácsok irányítják, és négy évre előreirányozzák a költségvetésüket. Ez gazdasági függetlenséget jelent számukra, ugyanakkor bizonytalansággal is jár, hiszen négyévente újra kell pályázniuk a működésre. Procházka azt is hozzátette, a politika ritkán ütközik a szakma véleményével, így a pályázati rendszerben is érvényesül a szakmaiság elve.

Hírek Lenyeglországról

Piotr Cieślak, a lengyel Színházi Iskolák és Akadémiák Szövetségének elnöke úgy fogalmazott, az az elképzelés, hogy a kultúra tartsa el önmagát, egy "szörnyű vízió". A múltat is felidézte, a kommunista diktatúra időszakát, amikor még 111 államilag támogatott társulat működött országában, és „a művészet irányította a lelket”. Elmondta, hogy a rendszerváltás után, elsősorban területi elhelyezkedés szerinti kategóriákba sorolták a színházakat, a legtöbbjüket az önkormányzat finanszírozta, de mivel csökkent a támogatásukra fordítható összeg, akadt olyan intézmény, amelyet pusztán önerőből kellett működtetni. Cieślak megemlítette, hogy egy ízben privatizálni akartak egy színházat, de a kísérlet végül sikertelenül zárult, és volt idő, amikor a lottóbevételek huszadát a színházakra szánták, de ezt a fajta támogatást újra és újra megfelezték. Az elnök szerint ez is mutatja, hogy a művészet finanszírozása Lengyelországban szintén megoldatlan kérdés, de a magánszínházak térhódítása nem jelölhet ki új utat. Cieślak a szponzorok bevonásában és egy új generáció kinevelésében látja a megoldást. Ezt annál is inkább szükségesnek véli, hogy a statisztikai adatok szerint a lengyelek csupán 1 százaléka jár színházba.

Hírek Németországról

Manfred Weber, a németországi Düsseldorfer Schauspielhaus menedzserigazgatója szerint a színház a társadalmi párbeszéd helye, melynek különösen válság idején van kiemelt szerepe. Szólt a társulati lét jelentőségéről, arról, hogy elérhetővé kell tenni a színházat a legtöbb társadalmi réteg számára, és egy felmérés eredményeit is megosztotta. Ebből arra derült fény, hogy a német színházak büdzséjének 80 százalékát személyi költségek teszik ki, 79 százalékuk új közönséget, 60 százalékuk új szponzorokat szeretne bevonzani, 56 százalékuk a színházak együttműködésére számít, 30 százalékuk az árpolitikán változtatna, másik 30 százalék a programkínálatot növelné, 23 százalék kiadná helyiségeit, 5 százalék pedig merchandising-technikával akar plusz bevételt szerezni. Manfred Weber úgy gondolja a közpénzből származó támogatást semmi sem pótolhatja, és azt is hangsúlyozta, hogy a gazdasági válság hatásait a német színházak sem kerülhetik el, hiszen a német önkormányzatok is az eladósodással küzdenek. A színházak legfontosabb feladata a közönség megtartása és új rétegek megnyerése - mutatott rá Weber.

„A struktúrafinanszírozás felett Damoklész kardja lebeg”

Wolfgang Hoffmann jogász, nyugalmazott színházügyi miniszteri tanácsos azt közölte, hogy a német alkotmány kötelességként rögzíti a kultúrafinanszírozást, de a gondok kiküszöbölésére ez sem elegendő. Ugyanis az önkormányzatok anyagi problémákkal küszködnek, miközben a színházak bevételei saját költségvetésüknek csak közel 30 százalékát adják. „A struktúrafinanszírozás felett Damoklész kardja lebeg” – vélekedett – “még ha nem is Németországban a legsúlyosabb a helyzet”. Hoffmann a szolidaritás fontosságára hívta fel a figyelmet. Példaként említette az észak-rajna-vesztfáliai kőszínházak összefogását: ha egy intézmény veszélybe kerül, a többiek a segítségére sietnek. Ráadásul együtt nagy nyomást képesek kifejteni a kormányzatra, így több színházat már sikerült megmenteni a bezárástól.

Hírek Franciaországról

Patricia Michel, a Théâtre National de La Colline ügyvezető igazgatója a francia színházi rendszer előnyei között említette, hogy az egyes intézmények között sokat utazhatnak az előadások és hogy 2010-ben például 71,7 millió euró állami támogatásra számíthattak a francia teátrumok, ráadásul az állam, illetve az önkormányzat mellett a magántőke is beszállt a kultúrafinanszírozásba. Ugyanakkor elárulta, Franciaország elérte a finanszírozóképesség határait, a francia közönség is kisebb lett, "befagytak" a szponzori pénzek. Szerinte 2012-ben a szektort a visszafejlődés fogja jellemezni, ezért racionalizálásra van szükség.

Hírek Magyarországról

Csóti József, a Vígszínház gazdasági igazgatója a magyar előadó-művészeti törvényben meghatározott kategóiákat, illetve a korábbi hat kategóriás rendszert ismertette. Úgy vélte, hogy a 2010-ben hatályba lépett előadó-művészeti törvény hatására, a társasági adókból adható támogatások révén a 2010-es évet "soha nem látott pénzbőség" jellemezte, erre azonban az önkormányzatok elkezdték csökkenteni a támogatásokat. Kitért a törvény jövőre életbelépő módosítására is, megjegyezve, a szakma egyelőre nem tudja, mi módon számítják majd ki az új rendszerben adható támogatásokat. A társasági adókból származó bevételek is veszélybe kerültek azáltal, hogy egyre kevesebb a nyereséges hazai cég, valamint hogy ezt a támogatási formát az állam megnyitotta a sportágak felé is. Csóti József idézett egy kormányzati véleményt is, miszerint a költségvetés nem tud ennyi színházat fenntartani. Szerinte mielőbb választ kellene kapnia a szakmának arra, hogy ez fűnyíróelven történő elvonást, esetleg intézménybezárásokat jelent-e.

Hírek Csomós Miklóstól

Csótit Csomós Miklós, Budapest kulturális főpolgármester-helyettese követte, aki leszögezte, hogy Budapest nem tudja ugyanazt a támogatást nyújtani, mint korábban, mert egyéb kiadásokat kell tennie, például a BKV és a 4-es metró esetében. Arról beszélt, hogy Budapestnek arra kell megoldást találnia, hogyan lehet egy nehéz pénzügyi helyzetben, a törvény adta lehetőségek között megőrizni a főváros sokszínű színházi életének értékeit. Úgy vélte a budapesti struktúrára tekinthetnénk úgy is, mintha 14 helyett egyetlen színház lenne, amelynek több játszóhelye van, tehát a fővárosi színházi életet egységként kellene kezelni a törvényalkotás során. 

Csomós tervekről is beszámolt, arról, hogy várhatóan nem év végén, hanem negyedévente lehet majd a TAO-t realizálni. Rámutatott, hogy a társasági adóból származó támogatások mentőövet jelentenek a színházaknak, ám mivel Budapest is a "túlélésért küzd" bele kell építenie ezeket a fenntartói támogatásokba..

Megemlítette, hogy bár sokan támadják a tavaly bevezetett ingatlanbérleti díjat, az azt a célt szolgálja, hogy "összébb zárják az ollót" a nagy bevétellel, nézőtérrel rendelkező színházak és a kisebb, prózai színházak között, tehát a szórakoztató színházaktól a művészszínházakhoz próbálják csoportosítani a pénzt. „Ezzel kifejezzük, hogy melyik színházat tartjuk fontosabbnak, támogatandónak”- fogalmazott Csomós Miklós, aki arról is beszélt, hogy a színházak önálló gazdasági társasággá alakultak, így könnyebbé vált számukra az ügyintézés.

Felidézte, hogy létrehozták a Budapesti Színházi Alapot, amelybe fontos kultúrpolitikai célokra különítenek el pénzt. (Múlt évben beavató színházi programokat, a határon túli színházak bemutatkozását, valamint Budapestről szóló darabok születését támogatjták).

Csomós Miklós egy Hamlet idézettel zárta szavait: “A színjáték föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát”. A kulturális főpolgármester-helyettes szerint e gondolat mentén kell továbblépni.

L. Simon László értékelt

L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke zárta a találkozót, aki tanulságosnak értékelte az eseményt, amely szerinte rámutatott arra is, hogy a magyar színházak a görög, cseh vagy francia teátrumokhoz képest sokkal jobb helyzetben vannak. Leszögezte, hogy bár a magyar állam nem szándékozik tovább finanszírozni a Játékszínt és a Budapesti Kamaraszínházat, „közpénz-ügyben nem állunk rosszul”, hiszen az állam és önkormányzatok 135 millió eurót, azaz 40 milliárd forintot fordítanak színházra. De hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy van elvehető pénz a rendszerben.

Csomós Miklós szavaira reagálva azt mondta, az előadó-művészeti törvény módosítására azért volt szükség, hogy bezárják azokat a kiskapukat, amelyekkel a színházak és a fenntartó önkormányzatok megpróbálták "kijátszani" a jogszabályt. Példaként említette az épületekre kivetett bérleti díjat, illetve a nézőszám emelése érdekében egy forintért árult jegyeket.

L. Simon László reálisnak nevezte azokat a félelmeket, amelyek a társasági adó csökkenéséről szólnak, ugyanakkor rámutatott: például a múzeumi szakmának is jogos igénye, hogy részesülhessenek a támogatásokból.

Arról is beszámolt, hogy jogszabályt szeretnének alkotni a művészi szabadság védelméről és végül egy jó hírt jelentett be, miszerint az NKA az előző évhez képest 30 százalékkal több pénzből gazdálkodhat idén. 

A rendezvényt kerekasztalbeszélgetés zárta, melynek során a jelenlévők a találkozó tapasztalatait vitatták meg.

Színház.hu, MTI