A színházi világnaphoz hasonlóan a tánc világnapján is felkérnek egy elismert nemzetközi táncművészt, hogy fogalmazzon meg egy üzenetet a Tánc Világnapjára. 2012-ben Sidi Larbi Cherkaoui írt, míg a hazai üzenetet Harangozó Gyula fogalmazta meg.
Cherkaoui üzenete:
„Ünnepeljük az élet végtelen koreográfiáját.
Legfőképpen a művészet az, ami ellenáll az idő viszontagságainak. Úgy tűnik, a művészet minden, amit az ember örökül hagy – legyen szó épületekről, könyvekről, festményekről vagy zenéről. Mozgásról vagy táncról. Ebben az értelemben úgy gondolok a táncra, mint a legaktuálisabb, legidőszerűbb történelem leckére, mivel folyamatos kapcsolatban áll saját közelmúltjával és csak a jelenben realizálódhat.
A tánc valahogy a határokra is másképp tekint, mint sok más művészeti ág. Még akkor is, ha bizonyos stílusok korlátokat is szabnak és bizonyos keretek között mozognak; az élet mozgása, koreográfiája és szükséges áramlása hamar felülkerekedik, hozzájárulva ezzel bizonyos stílusok keveredéséhez. Természeténél fogva minden mindennel összekapcsolódik, és a tánc csak abban az időben jelenik meg, ahova tartozik: az örökké változó jelenben.
Úgy gondolom, talán a tánc az egyik legőszintébb kifejezésmód, és ezt becsülnünk kell, hiszen amikor az ember táncol, ritkán jelenik meg a hazugság. Legyen szó balett előadásról, hip-hop párbajról, underground kortárs műsorról vagy csak egy egyszerű laza táncról a diszkóban. Ilyenkor nem viselünk maszkot. Az emberek folyamatosan reflektálnak egymásra, azonban amikor táncolnak, valószínűleg annak a pillanatnak az őszinteségére reflektálnak. Úgy érzékelhetjük legjobban mások érzéseit, gondolhatunk gondolataikra és kapcsolódhatunk energiáikra, ha úgy mozgunk, mint ők, ha velük együtt mozgunk és nézzük, ahogy mozognak. Talán ilyenkor ismerhetjük és érthetjük meg őket teljesen.
Szeretek úgy tekinteni egy táncelőadásra, mint az együtt létezés ünneplésére, amikor helyet és időt biztosítunk egymás számára. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről, holott egy előadás mögöttes szépsége főleg az emberek összetalálkozásában rejlik. Abban, hogy ott ülnek egymás mellett a sorban és megosztják azt a pillanatot. Nincs ebben semmi bizalmas; egy előadás rendkívüli társasági élmény. Mindnyájan összegyűltünk erre a rituáléra, ami összeköt minket az előadással és ugyanazzal a jelennel.
Ezért tehát mindenkinek sok táncot kívánok a 2012-es esztendőre. Nem azért, hogy megfeledkezzenek 2011 problémáiról, ellenkezőleg: hogy kreatívan megküzdjenek velük és körbetáncolják azokat, hogy képesek legyenek összekapcsolódni egymással és a világgal, és hogy az élet véget nem érő koreográfiájának részesei legyenek. Táncoljanak, hogy őszinteséget találjanak, tovább adják, kifejezzék és ünnepeljék azt.”
Sidi Larbi Cherkaoui
(fordítás: Nemzeti Táncszínház)
Az üzenetet angol nyelven itt olvashatja. You can read the message in english here.
Sidi Larbi Cherkaouiról
Rendező, koreográfus és táncos
Sidi Larbi Cherkaoui 1999-ben debütált koreográfusként Andrew Wale Anonymous Society című kortárs musical-jében. Azóta több mint tizenöt teljesen kidolgozott koreográfiai darabot alkotott, és rengeteg díjat nyert el. Ezek közé tartoznak például a következők: a Fringe Első díj, a Total Theatre Award Színházi Díj Edinburgban és a Barclays Színházi Díj Londonban, a BITEF Fesztivál különdíja Belgrádban, a Legígéretesebb koreográfusnak járó Nijinsky-díj, a Movimentos-díj Németországban és a Helpmann-díj Ausztráliában. 2008-ban a Ballet Tanz az Év koreográfusa címet ítélte oda neki a 2007-2008-as évadban végzett munkájáért: Myth (Mítosz), Apocrifu, Origine és Sutra.
2009-ben az Alfred Toëpfer Stiftung a Kairos-díjjal tüntette ki művészeti filozófiája elismeréseként, és amiért folytonosan keresi a kulturális párbeszédet.
Miközben Cherkaoui első alkotásait a belga Les Ballets C. de la B. tagjaként készítette – Rien de rien (2000), Foi (2003), Tempus Fugit (2004) –, ezzel párhuzamosan más munkákat is végzett, melyek kiterjesztették, és ugyanakkor megszilárdították művészi személetét. Az Ook (2000) a turnhouti Theater Stap társulatánál tartott, és a Nienke Reehorst koreográfus vezetésével szellemi fogyatékos színészek számára kidolgozott foglalkozásból született; a D’avant (2002) a régi művészpartner Damien Jalet-vel, valamint a Sasha Waltz & Guest társulat táncosaival és énekeseivel való találkozás eredményeként jött létre, a Zero Degrees (2005) megszületése pedig a kiváló baráttal és társkoreográfussal, Akram Khannal való találkozás eredménye.
Számos színháznál, operaháznál és balett-társulatnál dolgozott, melyek a következők: a londoni Sadler’s Wells (Sutra, 2008), a brüsszeli Théâtre de la Monnaie (Apocrifu, 2007), a Dán Királyi Balett (L’homme du bois, 2007), a stockholmi Cullberg Balett (End 2006), a Monte-Carlói Balett (Mea culpa, 2006, és In memoriam, 2004) valamint a genfi Grand Théâtre (Loin 2005). 2006 óta azonban Cherkaoui munkájának központja Antwerpen, ahol a Het Toneelhuis társművésze – ennek a színháznak a produktuma a Myth (2007) és az Origine (2008). Új társulata, az Eastman ugyanebben a kikötővárosban vetett horgonyt 2010-ben első darabjával. Ez volt a Babel.
Forrás: Színház.hu, www.international-dance-day.org, Nemzeti Táncszínház