A régi nyáré lett „Az évad Jászais plakátja”

A Jászai Mari Színház, Népház egy hónapon keresztül várta nézőinek szavazatait és kereste a legszebb, legötletesebb, legfigyelemfelkeltőbb, azaz legütősebb, a nézőknek leginkább tetsző plakátot.

A leadott szavazatok alapján A régi nyár című operett plakátja tudhatja magáénak „Az évad Jászais plakátja" címet. Gratulálunk az alkotóknak Peller Károly rendezőnek, Szabó Tibor grafikusnak és Forgó Bélának, aki a plakáthoz felhasznált fotókat készítette!

A nézők ítélete alapján a második helyezést a Légy jó mindhalálig című musical, a harmadik helyezést pedig a Portugál című tragikomédia plakátja nyerte. Mindkét plakátot a Jászai Mari Színház, Népház grafikusa, Görözdi Géza tervezte, csakúgy, mint a Lila ákác, a Nóra és a Nem félünk a farkastól című előadások plakátjait. Gratulálunk!

reginyarplakat2

A nézők által leadott szavazatokhoz szinte kivétel nélkül indoklás is társult, melyekből – az alkotók legnagyobb örömére – megtudhattuk, valamennyi plakát legfőbb erénye, hogy tökéletesen közvetíti az általa megjelenített előadás hangulatát.

Az évad Jászais plakátjának kereséséhez a színház nyereményjátékot is hirdetett, hiszen szavazó nézők között a 2012/2013-as évad két Jászai bérletét sorsolták ki.

süti beállítások módosítása