Bujtor 70 - Pódiumbeszélgetés és koszorúzás Veszprémben

Bujtor István színművész, rendező, producer és színházigazgató születésének 70. évfordulója alkalmából „Bujtor 70” címmel pódiumbeszélgetés és koszorúzás lesz a Veszprémi Petőfi Színházban május 6-án, vasárnap délelőtt 11 órakor.

Az intézmény 2009-ben elhunyt direktorára emlékezik felesége, Bujtor Judit, Kern András, Kossuth-és Jászai Mari díjas kiváló és érdemes művész, valamint Mészáros Géza, háromszoros magyar bajnok vitorlázó, versenyzőtárs. A beszélgetést Varga Róbert újságíró vezeti. Köszöntőt mond Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója.

Az esemény után az egybegyűltek a teátrum falánál megkoszorúzzák Bujtor István emléktábláját. A veszprémi program a tihanyi Bujtor István Emléknap kísérőrendezvénye.

Zappe László Bujtor pályájáról:

1942-ben született, és mint féltestvére, Latinovtis Zoltán, a színészkirály, ő sem színésznek tanult. 1965-ben közgazdászként végzett a Marx Károly nevét viselő egyetemen. Aztán 1966-ban játszani kezdett a győri Kisfaludy Színházban, majd a József Attila Színházhoz, később Pécsre, aztán a Vígszínházhoz szerződött. 1978-tól a Mafilm társulatának tagja volt, a nyolcvanas évek végétől Székesfehérváron játszott és rendezett. Utóbb a veszprémi Petőfi Színházat igazgatta. Színpadon egyebek közt Stanley Kowalski volt Tennessee Williams drámájában, a Vágy villamosában, az indiánt játszotta emlékezetesen Kesey Kakukkfészek című darabjában, Lennie-t Steinbeck Egerek és emberekében.

Igazán nagy sikereket filmjei hoztak. Elsősorban az Ötvös Csöpiről, a renitens, nagy erejű, éles elméjű, a magyar életről sokat tudó rendőrről szólók. Egyéniségét, alkatát, hobbiját remekül forrasztotta egybe abban a figurában, akiként legtöbben ismerhettük. Bud Spencert, Piedonét magyarította biztos érzékkel a Balaton mellé. De nem azért, hogy magát mutogassa, hanem hogy a közönséget mulattassa. Rendezőként és főszereplőként alapos munkával és finom iróniával teremtette meg a magyar Piedonét, akit méltán övezett közszeretet.

Még valódi sztár volt.

Bujtor Istvánról a saját szavaival:

- "Én például hat éves koromban még nem tudtam, hogy a Mikulás nem száll be éjjel az ablakba, és teszi be a cipıkbe a csokit. És azt hittem, hogy a karácsonyfát a Jézuska hozza. Akkor már hat éves voltam. Arra emlékszem, hogy anyám írt egy levelet. A háztömbben ahol laktunk, három házzal arrébb lakott a nagynéném. Anyám azt mondta, hogy vigyem át az öcsémet a Zsófi nénihez. Áttotyogtunk a Zsófi nénihez, hogy ezt a levelet küldi a mamám. Zsófi néni kinyitotta a levelet, és el kezdett nevetni. Mit tetszik nevetni Zsófi néni? – kérdeztem tőle. Azt írja a mamád, hogy tartsalak itt benneteket úgy fél óráig, amíg ı földíszíti a fenyıfát. Emlékszem, olyan módon mérges és dühös lettem, hogy elvették az illúziómat, hogy ilyen durva otromba módon vágták a pofámba az igazságot, hogy belerúgtam a Zsófi nénibe és bıgve, üvöltve rohantam ki tőle. Az öcsémet vonszoltam magam után. Alig bírt jönni velem. Soha nem fogom elfelejteni, hogy ez milyen sokkot okozott nekem. A bátyám tíz évvel volt idősebb nálam, tizennégy az öcsémnél, tehát ıneki már más társasága volt, ő már tulajdonképpen felnőtt volt akkor, mikor mi gyerekek. Elég összetartó társaság voltunk".

- "Elemi iskolában már egy Moliére szerepet játszottam. A gimnáziumba megnyertem a versmondó versenyt. Az egyetemen az országos színjátszó fesztiválon avval a darabbal, amit vitt az iskola, a legjobb alakítási díjat nyertem. Csak nem tudtam eldönteni, hogy azért szeretem-e ezt a világot, mert a bátyám - aki már akkor befutott színész volt - példája lelkesít, vagy pedig magamtól is efelé hajlanék. Aztán a szerencse is nagyin fontos, mert ha aznap beteg vagyok, és nem nézem meg azt a meghívót, és nem megyek el a próbafelvételre, akkor nem mondja a, filmrendezı, hogy ez az ember kell nekem. Tehát a szerencse az nagyon fontos, és élni kell tudni a szerencsével, az talán még fontosabb".

- "Nem ültem én folyton odahaza a karosszékben, de az is igaz, hogy csak akkor mozdultam ki, ha arra támadt kedvem. Egy nyugalmas, pontosabban egy igen kényelmes életformát hagyok ott a direktori székért. Az biztos, hogy hiányozni fognak a pókerpartik, a teniszmeccsek meg a baráti borozások a teraszon. Ehelyett naponta be kell majd járnom az új munkahelyemre. Leginkább belső késztetés volt, hogy megtudjam, mi a fenéért van akkora tolongás egy-egy színház-igazgatói szék körül. Egy színidirektornak a sikerekből csak a morzsa, a kudarcokból viszont a teljes felelősség jut. Nem vagyok én mazochista típus, csak nem tudok megülni a fenekemen. Aztán az is vonzott, hogy ebben a fura országban, amelyben élünk, magam mellé tudom-e állítani az egyébként egymással minden ügyben torzsalkodó politikusokat. Máshol botrányok kísérnek egy-egy igazgatóválasztást, ellenem viszont egyetlen döntéshozó sem szavazott. Ez persze annak köszönhető, hogy soha nem köteleztem el magam egyetlen párt mellett sem".

- "Amióta ezt csinálom, jó, ha kétszer voltam teniszezni, s ez így nem mehet tovább. Régen hetente háromszor teniszeztem, kétszer volt pókerpartink. Rövid az élet, nem szeretnék ezekből kimaradni. Mint ahogy egyre inkább felértékelődik az otthon, a közös reggelik, vacsorák Judittal..."