Mezei Zoltán: „Kicsit a saját életünk sztoriját vittük színre" - INTERJÚ

A Szabadkai Népszínház: (Egy)mással című előadását láthatja május 13-án a közönség a Thália Színház Új Stúdiójában, a Határon Túli Magyar Színházi Szemle programsorozat keretében. A színészi kezdeményezésre született darab, humorral beszéli el a talán mindenki számára ismerős szituációt – a se veled, se nélküled magánéleti patthelyzetet. A komédia két szereplője Kalmár Zsuzsa és Ralbovszki Csaba, rendezője Mezei Zoltán. A darab rendezőjével Hegedűs Claudia beszélgetett.

- Az (Egy)mással című darab egy házaspár válás utáni történetét meséli el. Bár a férfi és a nő hivatalos kapcsolata megszakad, képtelenek elengedni egymást. Úgy tudom, olyannyira foglalkoztatta a társulatot ez a téma, hogy egy szinte új színmű készült Bernard Slade: Különleges alkalmak című vígjátéka nyomán. Így történt?

Pontosan így. Bernard Slade története volt a kiindulópont, amiből Brestyánszki Boros Rozáliával, színházunk dramaturgjával, valamint a két színész - Kalmár Zsuzsa és Ralbovszki Csaba - részvételével, született egy mondhatni teljesen új darab. Ez a színmű bizonyos értelemben akár vígjátéknak is tekinthető, de alapvetően tele van drámai helyzetekkel, amiket humorral jelenítenek meg a szereplők. Az (Egy)mással elsődleges mozgatórugója azonban nem az önfeledt szórakoztatni vágyás, hanem egy mély emberi dráma megmutatása. Egy zsákutcába került házasság utóéletét meséli el az előadás, ahol a szereplők maguk sem tudják, hogyan jutottak el odáig.

Miután elválnak, a férfi újabb és újabb barátnőkkel vigasztalódik, de a volt feleségétől nem tud elszakadni. A darab kettejük hat vagy hét évének bizonyos stációit mutatja meg, ahogyan életük bizonyos helyzeteiben találkoznak egymással. Kezdetben a férfi az, aki céltudatosan megy előre, a nő pedig próbálja magát felépíteni, újra összerakni. Majd ahogy haladunk az előadás vége felé, ez a szerep egyre inkább megfordul, és a nő magára talál. A férfi számára akkor kezd újra izgalmassá válni az exfeleség, amikor annak is felsejlik a továbblépés lehetősége, amikor azt érzi, hogy már nem ő az egyetlen tartópillér az életében. Azt nyitva hagyja az előadás, hogy vajon együtt folytatják-e ezek után, vagy külön-külön. Egy ilyen se veled, se nélküled játék ez, amiben nagyon sokszor magunkra ismerhetünk, merthogy visszacsengenek azok az élethelyzetek, amelyeket esetleg nem tudtunk megoldani, vagy másként jártunk a végére. A nézői visszajelzések azt mutatják, hogy egy csomó gondolatot ébreszt ez a darab, felkavarja bennünk az állóvizet.

- Ennek a se veled, se nélküled patthelyzetnek éppoly sok színházi, mint magánéleti előképe van, tehát valóban mindenki számára ismerős szituáció. Nektek is volt olyan személyes megéltségetek, amiből tudtatok építkezni?

Attól érdekes ez az egész, hogy igen. A darab női szereplője, Kalmár Zsuzsa, a feleségem. Mi nagyon korán találtunk egymásra, még a főiskolán, és mondhatom, hatalmas szerelemben élünk a mai napig, viszont volt az életünknek egy nagyon rázós periódusa. Egyfajta csoda, hogy azokat az időket képesek voltunk együtt átvészelni. Az a jó, hogy ezek az őrült viharok a családalapítás előtt történtek meg velünk, merthogy ma már két gyerekünk is van. Éppen ezért rengeteg darabbéli helyzet, megélt szituációból fakad. A férfi szereplő, Ralbovszki Csaba egyszer megkérdezte tőlem, hogy mitől vagyok ennyire biztos ezekben a megjelenített érzésekben. Azt válaszoltam neki, hogy azért, mert megéltem. Tehát elárulhatom, hogy kicsit a saját életünk sztoriját vittük színre, nem egy az egyben, de volt miből meríteni...

- Ez egyértelműen segítette a munkát, de ugyanakkor gondolom, pokoli nehéz lehetett eltávolítani magadtól a privát érzéseket, hogy ebből a lelki merítésből színházi előadás szülessen, nem?

Nem igazán, mert én ezt a próbafolyamatot borzasztóan élveztem, mivel kibeszéltem magamból az életemnek azt a szakaszát, ami jó néhány évig tartott. Ezekben a nehéz időkben, mi Zsuzsával hol együtt, hol külön voltunk, de mégsem tudtunk elszakadni egymástól, pedig számos olyan pillanat volt, amikor végérvényesen elválhattak volna az útjaink. Ezek az emlékek előjöttek, és elkezdtem a régi érzéseimet rápakolni a férfi szereplőre. Zsuzsa pedig, aki megélte mindennek a női oldalát, soha nem kérdezett vissza, mert pontosan értette, hogy mikor mire gondolok. Időnként azonban még ő is rácsodálkozott arra, hogy annak idején, ugyanaz az érzés mindkettőnkben megvolt. Erről a korszakról ugyanis csak egyetlen egyszer beszéltünk, amikor elszámoltunk egymásnak, de soha többet nem emlegettük fel.

- Más műveknél is érvényes, hogy ennyire intenzíven belenyúltok az eredeti szövegbe, vagyis egyfajta alapanyagnak tekintitek a műveket?

Abszolút, a társulatunkra ez a jellemző munkamódszer. Nálunk, Rozi (Brestyánszki Boros Rozália, dramaturg) az, aki összefogja, lekerekíti a szövegeket, a színész átforgatja magán a mondatokat, majd végül én is meghallgatom a jeleneteket, és így áll össze végül a darab. Minden alkalommal egy őrült legózás, mire kialakul a szövegkönyv. Egyébként pedig nagyon jó dolognak tartom, hogy nálunk a színházban a nyitottság a kulcsszó. A legtöbben képesek oly módon gondolkodni, hogy nem várnak egy kész műre, vagy rendezői koncepcióra, hanem el lehet ott kezdeni a munkát, hogy van egy ötlet. Annak idején a Záróra című produkciónk, ami nagyon komoly szakmai sikereket hozott, egyetlen egy gondolatból született. Ezért szoktam viccesen azt mondani, hogy tiszteljük mi a szerzőket, viszont alapanyagként kezeljük a darabjaikat.

Hegedűs Claudia

fotók: Szilágyi Nándor 

---

Határon Túli Magyar Színházi Szemle

2012. május 9. – 14. - Thália Színház

A Thália Színház ad otthont május 9. és 14-e között a Határon Túli Magyar Színházi Szemlének. A találkozó hat napján, nyolc teátrum mutatkozik be a budapesti játszóhelyen. Estéről estére klasszikus darabok és kortárs bemutatók váltják egymást a Thália Színház három színpadán.