Őze Áron: Minket már tizenháromszor bezártak

Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója sajtótájékoztatót tartott a színház jövőjéről. Kiderült, hogy a Pesti Magyar ifjúsági színházzá alakul át, nem fogják összevonni egyik budapesti színházzal sem, minisztériumi fenntartású marad, de egyre kevesebb pénzből dolgozik. Arról is szó esett, hogy a következő évadban Stohl András is színpadra lép náluk.

„Nem akartam se magyarázkodni, se véleményt mondani az összevonással kapcsolatban.” – kezdte az igazgató. „Meg akartam várni, amíg a felkavart történetek elülnek, elcsitulnak. Leszögezem, hogy szó sincs arról, hogy a Pesti Magyar Színházat összevonnák a Játékszínnel és a Budapesti Kamaraszínházzal. Ezek nem összevonható színházak. Az ő költségvetésükből nem vettünk el semmit, a hírekkel ellentétben.”

A színház átalakulásának indoklását azzal kezdte az igazgató, hogy amióta Pesti Magyar Színházként működnek, azóta a budapesti színházi világban létük és szerepük nem megfogalmazott. Lógnak a levegőben. (2000-ig, az új Nemzeti Színház nyitásáig a Magyar Színház működött Nemzeti Színház néven.) „Nincs más célom, mint az, hogy megteremtsem ennek a színháznak a létjogosultságát és biztonságossá tegyem a működését. Ez nem kis feladat. Két és fél éve kezdtem ezt, amikor igazgató lettem. Ennek a folyamatnak lassan a végére érünk. Ennek a színháznak van múltja, jelene és jövője. Csak az útja változik. A két és fél évvel ezelőtti pályázatom illúzió, le kellett jönnöm a fellegekből.” – fogalmazott Őze Áron.

oze_sajttaj

A megoldást abban látták, ha kidolgoznak egy új, családi színházi koncepciót. Ez már az idei évadban elkezdődött, telházzal megy a Rumini, most tavasszal pedig elkészült, a színház színiakadémiájával és a Rock Színház színiakadémiájával közösen a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai, mely az évad végéig teltházas. „Egy új, színházba járó réteget szeretnénk felnevelni. Színházi élményt adó közösségi térré szeretnénk változni, ahol több generáció egyszerre lehet jelen. Ehhez alakítottuk a bérleteinket is.” – mondta az igazgató.

Az iskolákat is szeretnék megszólítani, ehhez kapcsolódóan jött létre a Nagy kerítésfestés projekt. Ennek lényegét Kovács Gábor, a projekt vezetője és a Magyar Színház Színiakadémiájának vezetője mondta el. Két hónapos programot hirdettek meg, melynek keretében tíz perces előadásokat várnak dvd-n, a Tom Sawyer-történet alapján. A legjobbaknak rövid színházi tábort szerveznek, ahol létrejönnek speciális Tom Sawyer előadások, melyeket június 10-én délután mutat be a színház. A dvd-ket még két hétig lehet leadni.

„Nem csak előadásokat kell létrehozni, hanem befogadni és koordinálni a tehetségeket. Az akadémia tavaszi előadásai ebben a vonalba kapcsolódnak. Reméljük, a színház fennmaradásával a 46éves akadémia is fennmarad.” – zárta Kovács Gábor.

Őze Áron hozzátette, hogy a Sinkovits Imre Színpadon július végétől egy hetes színházi tábort indítanak. „Szeretném a magyar tehetséges fiatalokat támogatni. Szeretném, ha ezek a diákok jelen lennének a színház életében, ezért tiszteletbeli tagjai lesznek a társulatnak.”

A családi vonalat erősíti, hogy a jövő évadtól a Hungarofest által szervezett Csokikoncertek egyik lehetséges helyszíne lehet a Pesti Magyar Színház.

A leépítésekről és a színház anyagi helyzetéről Őze elmondta, hogy az idei évadban 20%-os leépítés történt, fenntartói kérésre. A felhalmozódott adósság-állományt elkezdték visszatornászni, de még mindig sok teher van a színházon. Bíznak a fenntartóval való tárgyalásokban.

tom_sawyer

A jövő évad első bemutatóját Bal József rendezi. Lázár Ervin A kisfiú és az oroszlánok című meséje a Baross Imre Artistaképző Intézettel közösen készül, valódi cirkuszi számokat láthat majd a közönség. Utána Janikovszky Éva Égig érő fű című meséjét rendezi Horváth Patrícia. Az eladás ősbemutató. A nagyszínpad utolsó bemutatója a Szörényi-Bródy szerzőpáros Kőműves Kelemen című rockoperája lesz, Alföldi Róbert rendezésében, a főbb szerepekben Stohl Andrással és Blaskó Péterrel.

Rosta Mária, a Szörényi-darabok jogait képviselő Zikkurat ügynökség vezetője röviden vázolta a Szörényi-darabok jelenlétét a Pesti Magyar Színházban (István, a király; Kiátkozott, Fehér Anna, Veled, Uram!). Örömét fejezte ki, hogy a sok néptáncos bemutató után újra prózai színészek előadásában szólal meg a Kőműves Kelemen.

A Sinkovits Színpadon felnőttelőadások lesznek. Fog rendezni Hargitai Iván, Novák Eszter, Őze Áron és Sztankay Ádám, aki blogalapú, interaktív előadást szeretne létrehozni. Az igazgató nyitott műhelyként képzeli el a Sinkovits Színpadot, egy mindenre nyitott játéktérként. A saját előadásokon kívül egyelőre egy produkció biztos: a KoMa Társulat lesz jelen a Hevesi Sándor téri épületben.

Őze Áron a társulat alakulásáról elmondta, hogy senki nem távozik, de nem is jönnek új tagok. Újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy a nyugdíjas társulati tagokat vállalkozóként foglalkoztatja a színház, ezt a lépést a túlélés érdekében kellett megtenni. A fizetések sem változnak, bár nagyon karcsú a költségvetés, az elmúlt két évben 40%-kal csökkent. Arról még nem született döntés, hogy a színház átkerül-e a fővároshoz. Jelenleg a NEFMI a fenntartó. „Komoly kommunikáció folyik a színház jövője kapcsán, és nem érzek veszélyt, hogy le kellene húzni a rolót. Ezt igazgatói felelősségemmel jelentem ki.” – bizakodott Őze.

„Minket 1985 óta körülbelül tizenháromszor zártak már be. Mi nem a Bábszínház vagy a Kolibri Színház konkurenciái szeretnénk lenni. Ez a színház sokkal nagyobb. A megfelelően, okosan, jó társulattal készített családi előadásoknak létjogosultsága van ezen a színpadon. Nincs ma ilyen színház Budapesten. Ez a változás nem menekülőirány volt, hanem belső, önmegfogalmazás.” – zárta a sajtótájékoztatót Őze Áron.

süti beállítások módosítása